fbpx

Fókuszban az ágazat fejlesztési lehetőségei

Írta: Fodor Mihály - 2020 január 15.

Decemberben, Siófokon rendezték meg a hagyományos Portfolio Agrárszektor konferenciát, amelyen a két nap alatt a közel ezer résztvevő számtalan előadást, pódiumbeszélgetést hallgathatott meg. A rendezvény a hivatalos programok mellett kötetlen szakmai beszélgetésekre, networkingre is jó lehetőséget biztosított.

 

 

A konferencia megnyitó beszédét Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára tartotta, aki elmondta, hogy a tartalékaink 60 százalékát még nem használtuk ki az agrártermelésben, ugyanakkor azokat az eszközöket is vázolta, amelyekkel ez elérhetővé válik. 2720 milliárd forint az agrárium 2018. évi teljesítménye, ami 32 százalékos növekedés 2010 óta, ám a valós potenciálunkat jobban érzékeltetné, ha a rendszerváltás pillanatához viszonyítanánk ezt az eredményt – jegyezte meg az államtitkár. A trend azonban biztató: 2018-hoz képest az év első felében 9,4 százalékos az agrárexport növekedése, az agrártermékek aránya pedig csaknem a magyar kivitel kétharmadát teszi ki.

Belendültek a beruházások is: 17 százalékkal bővültek idén júliusig. Ehhez mérten tetemes az agrárium hitelállománya is, ami 678 milliárd forintra rúg, ez a második negyedévben 10 százalékos bővülés az előző év azonos időszakához képest.

Feltűnő az élelmiszeripari fejlesztések volumene, itt a beruházási hitelállomány 20 százalékos megugrása tapasztalható. Mindehhez segítséget nyújtanak a kedvező hitelkonstrukciók.

Az ágazat fejlesztésének kulcspontjait Farkas Sándor a következőkben látja: digitalizáció, öntözésfejlesztés, birtokrendezés és az anyagi források, támogatások biztosítása. A digitalizáció nemcsak az ágazati innovatív beruházások szintjén kell, hogy megnyilvánuljon, hanem a közigazgatás adatállományának feldolgozásában, és ezeknek a gazdák számára is hozzáférhetővé kell válniuk.

Az öntözésfejlesztésről szóló törvény január elsejével életbe is lépett, ennek lényege, hogy csökkenti az engedélyezési eljárás idő- és költségigényét, illetve az öntözési szolgalom és az öntözési közösségek révén egyszerűsíti az öntözőberendezések működtetését.

A cél, hogy legalább 300-350 ezer hektárra bővüljön a jelenlegi mintegy 100 ezer hektáros öntözött terület. Ehhez a szakigazgatás a pályázható támogatási források megemelésével is hozzájárult.

 

 

Az államtitkár aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban csökkennek a mezőgazdaságra fordítható források. Eddig az uniós büdzsé 37,6 százalékát fordította a közösség az agráriumra, 2021-től azonban már csak 28,5 százalékát. Lesz egy nehéz, átmeneti év is, ennek során véglegesen eldőlnek a támogatáselosztás szabályai.

Eddig évente 600-700 milliárdot fordíthattunk (uniós és nemzeti forrásból) az agrárium dotálására, fontos, hogy ez az összeg ne csökkenjen, különösen úgy ne, hogy eközben az elvárások növekednek a gazdákkal szemben.

 

Megszólaltak az agrárium nagyágyúi: ez a legnagyobb probléma Magyarországon

 

Óriási problémát jelent a magyar mezőgazdaságban, hogy nem lehet megfelelő szakembert találni, és addig, amíg nem lesznek jól fizető állások az agráriumban, a fiatalok nem is fogják ezt a szektort választani.

Egy kerekasztal-beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a közelgő népességrobbanás Magyarország számára hatalmas lehetőséget kínálhat, ehhez azonban piacokra van szükség, hiszen hiába állítunk elő minőségi termékeket, ha nem rendelkezünk megfelelő kereskedelmi kapcsolatokkal.

A magyar mezőgazdaság csak akkor tud fejlődni, ha megvan hozzá a jó kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkező élelmiszeripara, illetve feldolgozóipara – mondta Csányi Attila, a Bonafarm Csoport vezérigazgatója. Véleménye szerint az oktatást olyan módon kell megszervezni, hogy a digitalizációt, illetve a modern megoldásokat már úgy adjuk a szakemberek kezébe, hogy az illető már magát a szakmát és a munkát is szereti.

A világon jelenleg alapanyag-termelési verseny van, piacok nélkül azonban nem fogunk előrébb jutni, bármit is tervezünk hosszú távon a mezőgazdaságban. 2019-et értékelve Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke közölte, aszályos téllel vágtunk bele a tavaszba, aztán hirtelen a tavalyinál is hektikusabban érkezett meg a csapadék az országba, de ettől függetlenül a növénytermesztés az átlagosnál jobb évet zárhat.

 

Farkas Sándor parlamenti államtitkár

 

Szerinte a vetőmag-előállítással kivehetnénk a részünket a népességrobbanás piaci előnyeiből, ugyanakkor Magyarországon a munkaerőhiány komoly problémát jelent, de a megfelelő szaktudáshoz megfelelő fizetésekre lenne szükség. Jól fizető állások nélkül azonban a fiatalok nem választják majd ezt az ágazatot.

Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője kiemelte, hogy hiába van rengeteg szaktudás a magyar mezőgazdaságban, ha egyszerűen nem lehet traktorost, illetve megfelelő szakembert találni. „Ennek az az oka, hogy az ország nem költ elegendő pénzt a mezőgazdasági oktatásra, pedig megfelelő emberek nélkül hiába beszélünk arról, hogy munkaerőhiány van, itt már inkább cselekedni kellene.

”Habár az előző évekhez képest idén jobb eredményeket ért el a magyar mezőgazdaság, összességében még lenne mit javítani – hangsúlyozta Jakab István, a Magosz elnöke. Az ország egyre jobb piacokat talál, nő a hozzáadott érték, exportvolumenben azonban jelentős növekedés nem következett be az utóbbi időben, holott a népességrobbanás, a termőföld területeinek csökkenése és a klímaváltozás egyértelműen érzékelhető.

„A hozamok nem fokozhatók a végtelenségig, és lassan már a határokat súroljuk, ezért újszerű megoldásokat kell találni, és be kell állnunk a fejlesztés irányába. Az agrárium kibocsátása ugyanakkor csak megfelelő tudással növelhető, a 21. század 21. századi képességeket igényel: most már a vásárlók döntik el, hogy milyen termékeket akarnak, s ha mi ezeket nem állítjuk elő, akkor majd megcsinálják mások.” Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. stratégiai vezérigazgatója az idei évet értékelve elmondta, hogy összességében nem lesz nagyobb árbevétele a gazdáknak a búzát és a kukoricát tekintve, és az állattenyésztés sem zár feltétlenül jó esztendőt, így szerinte 2019 gyengébb lesz, mint 2018 volt. Az előadó úgy vélte, nagyobb hatékonyság mellett megfelelő feldolgozóipart kellene kiépíteni Magyarországon, ehhez pedig jelentősen növelni kellene a hektáronkénti hozamokat a szántóföldi növénytermesztésben.

Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója a 2019-es évvel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az ipari növények kapcsán sem az árak, sem a hozam tekintetében nincs panasz, és összességében idén jobb szezont zárhat a magyar mezőgazdaság, mint tavaly.

Szerinte növelhető lenne a mezőgazdaság hazai kibocsátása, amihez a genetikai potenciálokat is ki lehetne használni, hiszen a folyamatos szerkivonások miatt a növényvédelemben a jövőben komoly problémák adódhatnak. Hozzátette, erre új fajok nemesítésével jól lehetne reagálni.

2019 első kilenc hónapjának adatai alapján 1,6 százalékos elmaradás van a mezőgazdaság, erdő- és halgazdálkodás területén 2018-hoz képest – tájékoztatott Vida József, a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A magyar mezőgazdaság számára az egyik legnagyobb kihívás a jövőben az, hogy hogyan tud majd egy olyan termékstruktúrával megjelenni a piacon, amelyik nem a népességrobbanás támasztotta igényeket szolgálja ki, hanem azt a keresletet, amelyik magasabb minőségű termékeket vár el a termelőktől.

Lassan már a határokat súroljuk, ezért újszerű megoldásokat kell találni

 

FORRÁS: AGRARSZEKTOR.HU