Látszatra impozáns eredményeink mögött mindinkább aggasztó tények övezik a magyar kukoricaexportot. Örömteli, hogy a tavalyi év első 10 hónapjában (az előző év azonos időszakához képest) csaknem 40%-kal nőtt a kivitel. A fő célország továbbra is Itália, ahol több mint 1 millió tonnát vásárolnak tőlünk, Ausztria és Németország durván fél-félmillió, Hollandia 320 ezer tonnát vesz magyar termelőktől.
Kedvező továbbá az is, hogy ma – még – Magyarország Európában számottevő termelési potenciállal van jelen mind a takarmánykukorica termesztésében, mind a vetőmag-előállításban. Az évi mintegy 8 millió tonnás termés az EU-ban a 4. helyre elegendő – de a száraz adat mögött kirajzolódó trend már egyáltalán nem ilyen szép.
2007-ben például még többet termeltünk, mint Románia, ma viszont ott bő kétszer annyit (csaknem 19 millió tonnát) állítanak elő, mint nálunk; s míg 2007-ben még nagyjából pariban voltunk Ukrajnával, ott ma már majdnem négyszer annyit (2017-ben például 25 millió tonnát) termeltek.
A szakértők szerint a világpiaci versenyben egyértelműen háttérbe szorulunk. A termelési nagyságrendeket nézve sem a termőföld méretével, sem az éghajlati adottságok terén tekintetében nem versenyezhetünk az ázsiai és amerikai országok viszonyaival: a világ több régiója alkalmasabb a kukoricatermesztésre, mint a mienk.
Fejlesztenünk és okszerűen alkalmaznunk kellene egy korszerű öntözési rendszert, illetve elérhetővé kellene tennünk magunk számára a precíziós gazdálkodás nyújtotta versenyelőnyöket.
