fbpx

A kitartó és eredményes munka alapozta meg a PETKUS-szárító-beruházást

Írta: Szerkesztőség - 2019 november 27.

A magyaralmási Vass László és édesapja két évtizedes lelkiismeretes munkájának köszönhető, hogy a családi gazdaság a közelmúltban saját szárítóberendezésre is beruházhatott. Régóta dédelgetett tervük megvalósításához a PETKUS-technológiát választották.

 

Házilag összeépített traktorral kezdődött

 

Vass László édesapja a kezdetekben lovakkal vállalt bérmunkát a környékbeli kert- és szőlőtulajdonosok számára. Később fia is csatlakozott édesapjához, s 1998-ban szántóföldi növénytermesztésbe kezdtek mindössze néhány hektár területen. Első traktorjukat az édesapa házilag építette össze.

Ezt követte néhány használt, majd egy új MTZ, miközben egyre nagyobb területet műveltek. Kitartásuknak és akaratuknak köszönhető, hogy ma már 400 hektár területen gazdálkodnak korszerű gépekkel.

 

– Mikor fogalmazódott meg a szárítóberendezés beruházásának ötlete?

 

– Mindig törekedtünk arra, hogy gazdaságilag elkerüljük az esetleges kiszolgáltatottságot: ne kelljen bérszolgáltatót igénybe venni, akkor arathassunk, amikor mi szeretnénk, s be is tárolhassuk a terményt. Gazdaságunk néhány évvel ezelőtt jutott olyan szintre, hogy már komolyan fontolgathattuk egy szárítóberendezés létesítését. A 2016-ban kiírt pályázatra jelentkeztünk, amit meg is nyertünk: ekkor döntöttük el, hogy megvalósítjuk évek óta dédelgetett tervünket.

 

Mi alapján választották a PETKUS-technológiát?

 

– Néhány környékbeli gazdálkodóval közösen nézegettük a hazai kínálatot. Kikértük a tulajdonosok és a kezelők véleményét, s összességében a PETKUS tűnt a legmegbízhatóbbnak. A döntésben segített, hogy településünkön egy gazdálkodó 2008 óta használja a PETKUS-technológiát, a legnagyobb megelégedésére. A berendezés több mint 10 éve gond nélkül működik, csak a kopóalkatrészek cseréjét igényli, pedig sok bérmunkát is vállalnak vele.

Gördülékeny kivitelezés, kezelőbarát és precíz technológia.

Minden rendben zajlott a kivitelezés során?

 

– A munkálatok március közepén kezdődtek. A kivitelezést három részre osztottuk: az egyik csapat a betonozási munkát, másik a csarnoképítést végezte, a PETKUS Közép-Európa Kft. pedig a technológiát szállította. Így a három kivitelező egyszerre is dolgozhatott, ezért gyorsabban haladt a munka.

– Ennek köszönhető, hogy szeptember végén már a próbaüzemet is elvégezhettük. A napraforgó tisztításakor tökéletesen működött a gép, és kiváló minőségben dolgoztuk fel a terményt. A technológiai sor kezelése egyszerű az automata PLC vezérlésnek köszönhetően: amennyiben az adott programhoz nem megfelelő útirányt választunk, a berendezés nem kezdi meg a munkát, s szimbólumok segítségével jelzi a helyes beállítást.

– Az emberi hibázás lehetősége kizárt. Az eddigi tapasztalatok alapján rendkívül kezelőbarátnak tartjuk a PETKUS berendezést.

 

Ezzel a technológiával egyszerűbb a munka

 

A gazdaság technológiai sora egy elő- és utótisztítós rendszerrel ellátott 12 tonna óránkénti kapacitású szárítóberendezést tartalmaz. A kiszolgáló technológiai (fogadó garat, felvonók és rédlerek) sor 40 t/ó teljesítményű, amelyhez egy 50 m3-es tranzittartály is tartozik, és az újonnan megvalósult tárolóba egy felsőpályás rendszer is beépítésre került.

Az új PETKUS-technológia számunkra is jól kezelhető, maximálisan kiszolgálja igényeinket, és a jól automatizált rendszernek köszönhetően egyszerűbbé teszi a terményfeldolgozást.