Prof. Bánáti Diána, a Debreceni Egyetem agrárkarának új dékánja az élelmiszer-biztonságról, az oktatásról

Éveken át volt a hazai, majd az európai uniós élelmiszer-biztonsági hivatalok-hatóságok egyik fontos vezetője. Nemrég hazatért, és a debreceni mezőgazdasági képzés irányítását vette át – célja megerősíteni az egykor legendás hírű hazai agrármérnökképzés széles körű tudást adó hatékonyságát, szoros kapcsolatot kialakítani a gazdaság, a gyakorlat szerepelőivel a tudáscsere érdekében. Bánáti Diána professzortól persze azt is megkérdeztük, hogyan látta Európában a hatóanyag-kivonások, az élelmiszer-termelést érintő jogszabályi szigorítások kérdését.

– Magyarországon meglehetősen ellentmondásos fogadtatása van egy sor európai uniós intézkedésnek. Például sok értetlenség övezi a vegyszerkivonásokat, a GMO-ra vonatkozó szigort, s nemcsak a technológiai nehézségek, hanem a régió és a tagállami gazdaságok versenyképessége miatt. Mit tapasztalt ebből Európában?

– Európai uniós intézmények közül, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságnál (EFSA) dolgoztam, így arra van rálátásom. A vezetőség elnökeként azért voltam felelős, hogy az EFSA jogi és etikai értelemben a legjobb színvonalon végezze a feladatát, aminek a lényege az élelmiszer-biztonság és a kockázatbecslés. Az Európai Unió gazdasági és tudományos fejlettségénél fogva megteheti, hogy ilyen magas színvonalon gondoskodjon 500 milliós népessége biztonságos élelmezéséről, a fogyasztókat fenyegető veszélyek és kockázatok minimalizálásáról. Lehet, hogy sokszor túlzónak tűnik ez a szigor, de érdemes megbecsülni azt a tényt, hogy mégis csak a világ szerencsésebb és gazdagabb feléhez tartozunk, ahol tiszta az ivóvíz, és szigorúan ellenőrzik, hogy mi kerül a fogyasztók asztalára.

– Mégis sok a vita ezekről a szabályzókról.

– Sok a vita tudományos körökben is. Rengeteg helyről érkezik áru Európába, egyre több szereplő vesz részt az élelmiszerláncban, egyre több szempontja van a szabályzásokat megalapozó vizsgálatoknak, egyre kisebb mennyiségű veszélyes kémiai anyag is kimutatható… Természetes, hogy egyre több a vita is arról, hogy milyen elvek alapján ítéljünk meg egy alapanyagot, egy terméket, hiszen – csak hogy tovább folytassam a szempontok sorát –,azt is figyelembe kell venni, hogy milyen klimatikus viszonyok mellett, milyen technikai-technológiai viszonyok közt állítják elő az alapanyagot. Ahol például egy szabályt aránytalanul nehéz betartani, ott ezt nyilván a döntéshozóknak is figyelembe kell venniük.

– Az antibiotikum-felhasználás visszaszorítását még el-elfogadják, bár nagy eltérések vannak európai államok között, de például a szerkivonásokkal – elsősorban említhetjük itt a neonikotinoidokat, a glifozátot –vagy a génszerkesztéssel és, ritkábban, de néha még a génmódosítással kapcsolatos szigort éri a legtöbb kétely, értetlenség.

– Tudom, de azt is látni kell, amikor az ellenkezője történik. Például a svédek-finnek EU-csatlakozásakor az ő kérésükre átmeneti mentességet kaptak arra, hogy meg kelljen nyitniuk a piacaikat más európai országok összes baromfiterméke előtt. Ott ugyanis a szalmonellafertőzések elkerülése miatt szigorúbbak voltak az előírások, mint az EU-ban. Az antibiotikum-felhasználás kapcsán még a lakosság sem mindig ismeri és tartja be a legelemibb szabályokat sem. Márpedig ha nem előírásszerűen veszi be valaki az antibiotikumot, akkor azzal nemcsak magának árt, de elősegíti, hogy egy baktérium ellenállóvá váljon arra a készítményre. Ezért szigorítják például az állattartásban is, hogy ne lehessen például hozamfokozásra alkalmazni azokat.

– …vagy megelőzésre.

– Így van: csak beteg állatoknál, és akkor is csak indokolt mennyiségben, nehogy az legyen a vége, hogy tovább nő a multirezisztens baktériumok száma. A baktériumok tanulékonyak, és sajnos a gyógyszerfejlesztés, az új hatóanyagok, készítmények fejlesztése egyáltalán nem megy olyan gyorsan, mint a rossz gyakorlat következményeként előálló antibiotikum-rezisztencia terjedése.

– Igen, ismert, hogy sokéves és sok százmillió dolláros program egy-egy új gyógyszer piacra juttatása, és még a nagy konszerneknek sem mindig éri meg ezt finanszírozni. Mennyiben lép be itt a világszervezet vagy az EU mint ilyen programok támogatója?

– Vannak ilyen WHO-, FAO- és európai támogatási programok is, de elsősorban nemzetközi kutatói együttműködéseket támogatnak, nem egyegy gyógyszergyárat. Egyébként egyre nagyobb az együttműködési hajlam és hatékonyság az egyes országok kutatói között, az EU Bizottsága kifejezetten támogatja is ezt, hiszen itt átfogó területeket érintő kutatásokról van szó, amelyek széles körű együttműködést és tudásmegosztást igényelnek, vagy például az ember- és állatkísérletek lehetőség szerinti kiváltásáról.

– Térjünk még vissza egy pillanatra a génszerkesztés vagy egyes csávázószerek hatóanyaga kivonásához. Mi okozza itt az ellentmondást: üzleti érdekek, ökológiai szempontok, információhiány?

– Az EU-ban, ahogy láttuk, alapvetően szigorúak a fogyasztók elé kerülő élelmiszerekre vonatkozó szabályok, az egész élelmiszerláncra vonatkozóan. Az EFSA elsőként tudományos alapú kockázatbecslést végez, majd a második lépésben történik a kockázatmenedzsment. Ekkor már nem a tudósok, hanem a döntéshozók – például a politikusok – döntenek arról, hogy milyen intézkedéseket hoznak, például egy-egy tagállamban. Ezek a döntések már nemcsak tudományos alapúak, hanem lehetnek etikai, vallási szempontok is, ha egy adott ország kultúrája, hagyományai azt kívánják meg. Végül következik a kockázatkommunikáció, amikor ezekről a szabályzókról, előírásokról az előállítók, a gyártók, a fogyasztók értesülnek, magyarázatot kapnak.

– Itt szokott megjelenni az értetlenség.

– Igen, ha szakmaiatlanul vagy egyáltalán nem mondják el az érintetteknek, hogy egy intézkedésnek milyen tudományos alapja van. Fontos például tisztázni és elkülöníteni olyan fogalmakat, mint a kockázat, a veszély, a kitettség. A vegyszermaradvány egy növényben – ez veszélyforrás. Hogy mekkora kockázatot hord magában, az attól függ, mekkora mértékben van jelen, mennyit fogyaszt el belőle az ember, vagyis hogy mennyire kitett annak a bizonyos kockázatnak. A kockázat „egyenlete” tehát a veszély és a kitettség szorzata. Ez pedig függ többek közt a fogyasztási szokásoktól; van, ahol több kenyeret, másutt több húst esznek, mint egy másik országban.

– Tehát például nálunk, a repcében a neonikotinoidok bevetésének a tilalmát az is befolyásolja, mekkora területen és milyen vidéken termesztik, hogyan dolgozzák fel és a többi, és nyilván sokéves vizsgálatok előzik meg a tilalmi döntést. Már csak jól el kellene magyarázni a gazdatársadalomnak.

– Így van: szakembereknek kellene elmagyarázniuk, ez fontos. Hogy mennyire nem könnyű a kockázatbecslés, arra elég említeni, hogy mi alapján vizsgáljuk a szervezetbe kerülő anyagok hatását. Hogyan mérjük meg, hogy például mennyi tejet, tojást, kenyeret eszünk? Kérhetjük a vásárlókat, hogy naplózzák ezt, de hány vásárlót kérjünk meg, milyen korúakat, hány napon át naplózzanak és mennyire megbízhatóak lesznek ezek az adatok? A veszélyforrás ismerete, a kitettség (fogyasztás) mértéke lehetővé teszi a kockázat mértékének számítását és ez alapján a forgalomba hozatal esetleges tiltását.

A gyógyszerfejlesztés egyáltalán nem megy olyan gyorsan, mint a rossz gyakorlat következményeként előálló antibiotikum-rezisztencia terjedés

Fontos tisztázni olyan fogalmakat, mint a kockázat, a veszély, a kitettség. A vegyszermaradvány egy növényben – ez veszélyforrás

– GMO-s termékek?

– Ugyanez érvényes: az EU területén kizárólag olyan genetikailag mó dosított növényi vagy állati élelmiszer kerülhet forgalomba, amiről már az EFSA megállapította, hogy a mai tudományos ismereteink szerint nem jelent veszélyt a vásárló egészségére.

– És például a brazil szójatakarmányok, amiken a magyar szarvasmarhák híznak?

– Élelmiszerekről beszélek, nem takarmányokról. Ha egy állat elfogyasztja a GMO-s takarmányt, de az nem jelent veszélyt az egészségére, illetve az emésztése során nem keletkezik toxikus vagy allergén anyag, akkor az abból készült hús is fogyasztható. Ha csak felmerül a gyanú, hogy valamilyen veszély fennáll, akkor biztosak lehetünk benne, hogy Európában az a készítmény, termék, alapanyag nem kap pozitív véleményt.

– De hiszen naponta több ezerféle, több millió tonna élelmiszeráru érkezik Európa kikötőibe, reptereire. Hogyan lehet ezt ellenőrizni?

– Jó kérdés. Európában ezért kötelező az áru eredetét, összetételét tartalmazó jelölés: mindegy, hogy hol állítják elő az adott élelmiszert, ha az EU-ban akarják forgalomba hozni, akkor követni kell az itteni előírásokat. A tagállamok szúrópróbaszerűen és rendszeresen is végeznek ellenőrzéseket egy kockázatértékelési terv alapján, így már részben tapasztalatból is tudjuk, mely Európán kívül országok, vidékek azok, ahonnan érkező import élelmiszerek egy része kockázatot jelenthet. Van erre egy rendszer (Rapid Alert System For Food and Feed/RASFF – Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszer), ahová az egyes tagállamok illetékes hatósága azonnal jelezheti, ha kockázatot észlel, így abban a pillanatban már az egész EU-ra vonatkozóan érvényes és elérhető lesz a figyelmeztetés.

Július 1-től Bánáti Diána a debreceni felsőfokú agrárképzés vezetője

– Még egy pillanatra visszatérve a kezdeti problémához: nem osztja azt a véleményt, amely szerint a szigorúbb technológiai, vegyszerhasználati, GMO-t érintő és más előírások a versenyképességünket gyengítik?

– Erről inkább agrárgazdasági szakembert kellene megkérdeznie. Szerintem jó olyan közösségben élni, ahol a legfontosabb szempont a fogyasztók egészsége. Amikor például Európa megtiltotta az USA hormonkezelt állataiból származó húsok behozatalát, az ön szerint jó döntés volt?

– Persze: őrültség behozni bizonytalan minőségű amerikait, főleg ha a saját termékeink tiszták.

– Tovább kérdezek: ön enne ilyen hormonkezelt húst?

– Nem. Félnék a le nem bomló maradványoktól.

– És ha szakemberek hitelt érdemlő kutatások alapján mondják, hogy biztonsággal ehető?

– Akkor enném, bár például a GMO-termékeknél éveknek kell/kellene eltelnie a megnyugtató eredményhez.

– No, látja, az EU éppen az ilyen szemlélet miatt nem engedte be az amerikai hormonkezelt húst.

– És nem tette jól ön szerint?

– Szerintem jól tette, de ettől még ebből az európai intézkedésből kereskedelmi háború lett, az amerikaiak egy sor európai termékre büntetővámot, behozatali tilalmat rendeltek el. De a cél akkor és ma is az, hogy a fogyasztók biztonságban legyenek.

Az ellenőrzött nagyüzemi körülmények között betartják mind a mennyiségi előírásokat, mind a kötelező várakozási időt

– …még ha van is emiatt vita, mint például az említett hatóanyag-kivonások esetében.

– Igen, de megmondom, miért. Volt idő Magyarországon is, amikor sokan hozzájuthattak bizonyos növényvédő szerekhez, mérgekhez, amiket kiskertekben, kertészetekben minden mélyebb szakmai ismeret és alkalmazási előírás ismerete nélkül használtak, aztán már másnap adták is szomszédnak vagy vitték piacra a terményt… Ezzel szemben az ellenőrzött nagyüzemi körülmények között betartják mind a mennyiségi előírásokat, mind a kötelező várakozási időt a szerhasználat és a betakarítás között – vagyis ott megvan a garancia, hogy a növényekre juttatott vegyszer az élelmiszerben határérték alatt marad. De más miatt is fontos ez. A klímaváltozás miatt egyre nagyobb arányban jelennek meg egyes penészgombák, amik ellen ha rosszul védekezünk, akkor nő a mikotoxinok jelenléte az alapanyagokban, termékekben. Ez rákot, genetikai módosulásokat, a magzatra káros következményeket jelentene, amit senki sem akarhat – az ökológiai szempontok mellett tehát ez a magyarázat a szerkivonásokra.

Ennél sokkal kevésbé érzékeny téma, de szintén ellentmondásos, ami a világ élelmezése kapcsán folyamatosan szembeöltő. Miközben mindig arról beszélünk, hogy mennyi embert kell majd etetni „holnapután”, és ezért fokozni kell az inputanyag-felhasználást, az intenzifiációt, a termőtalajok terhelését, aközben tény, hogy a megtermelt élelmiszer felét el sem fogyasztjuk: tönkremegy vagy a kukába kerül…

Jó olyan közösségben élni, ahol a legfontosabb szempont a fogyasztók egészsége

–… vagy azért, mert nem az adott területnek megfelelő fajtát vagy nem megfelelő technológiával termesztenek. Vagy azért, mert nincsenek meg a megfelelő szakmai technológiai ismereteik, és nincs mellettük egy szakember, aki tanácsot adna. A többi, valóban, a feldolgozás, a raktározás során megy tönkre. Az élelmiszer-biztonság itt is fontos, mert – kevesen tudják – a nem megfelelő élelmiszer okozta megbetegedések zöme magánháztartásokban történik. Önnek például ötfokos hideg a hűtője…?

– Egészen biztosan nem…

– No, látja. Megvesszük a tejet, a húst, „bedobjuk” a kocsiba, ahol akár negyven-ötven fok is van nyáron, aztán elmegyünk ide-oda vásárolni: lehet, hogy csak délután kerül a hűtőbe a romlandó áru. Az élelmiszerlánc minden pontján, nemcsak a szántóföldön és a raktárakban, de a háztartásban, a hűtőszekrényig érően is szükség van megfelelő technológiára és fegyelemre.

– Ön a neves Debreceni Egyetem dékánjaként tért vissza Magyarországra. Az agrároktatás egyik fontos megoldandó problémájának mondják a duális, a gyakorlati képzés erőtlenségét; sok gazdaság is arra panaszkodik, hogy a frissen kikerülők sokat tudnak ugyan, de nem mindig gyakorlathatékony a tudásuk. Mit gondol erről?

– Egyelőre óvatosan nyilatkozom a helyzetről, mert még a tapasztalatszerzés fázisában vagyok. Egy biztos: a magyar felsőoktatásnak régebben nagyon jó híre volt, és méltán, mert olyan szakemberek kerültek ki, akik széles körű általános és komplex tudásra tettek szert, amit szerteágazóan tudtak alkalmazni.

– Mire gondol a ’régebben’ alatt, 5-10-15 évre?

– Inkább 2-3 évtizedre. Ehhez képest nemcsak itthon, hanem az egész világon jellemző a specializáció minden szakterületen, képzésben, kutatásban, így a felsőoktatásban is. Mind kisebb területeken szereznek magas fokú, nagy tudást a hallgatók, de ez a tudás sokszor nem alkalmas arra, hogy az egész ágazatot átlássák vele. Én jónak tartom a visszatérést az osztatlan öt éves képzéshez, mert egy agrár- és élelmiszermérnöknek műszaki, matematikai, mikrobiológiai, kémiai, gazdaságtani

és sok más téren is szüksége van bizonyos ismeretre, nemcsak a szűkebb szakterületén. Lehet, hogy az egyetem öt éve alatt, mire végez, kissé korszerűtlen lesz néhány műszaki, technológiai ismeret, de lesz egy olyan széles körű alapismerete, amivel minden új, friss és gyakorlati tudás befogadható, felépíthető.

Ugyanígy fontos lesz az is, hogy a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon hatékony együttműködést alakítsunk ki a gazdasági szereplőkkel; fontos figyelni az ő jelzéseikre, igényeikre, és az oktatásfejlesztés során figyelembe vesszük ezeket a jelzéseket. A Debreceni Egyetemet nemzetközileg is úgy ismerik, mint hatékony gyakorlati képzést nyújtó intézményt. Ezt azzal fogjuk erősíteni, hogy gyakran hívunk meg a gazdaság, a gyakorlat felől érkező előadókat.

– Olvastam a szakmai önéletrajzát: élelmiszermérnök, jogász, tanár, agrár-kandidátus, már fiatalon egy sor kiemelt főhivatal vezetője, most dékán… Mi hajtja?

– Szeretem, amit csinálok, és szerencsésnek érzem magam, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Persze szülői útravaló is van emögött: azt tanultam, hogy a szaktudás mellett mindig a szorgalom, a tisztesség legyen a fontos, és itt, az egyetemen is ezek határozzák meg a szellemiséget. Meggyőződésem, hogy aki egyetemen oktat, annak folyamatosan, akár pályája, élete végéig kell képeznie magát, gyarapodnia.