Az árpa (Hordeum vulgare L.) igen változékony faj: különböző változatai, fajtái széles körben elterjedtek a világon, és gyakorlatilag a két sarkkör között termesztésben vannak. Száraz viszonyok között vagy alacsony termékenységű talajokon, magashegységekben is megtalálható.

Az őszi és tavaszi árpa együttes termőterülete mintegy 46-50 millió hektár a világon, 3 t/ha körüli termésátlaggal. A megtermelt összes mennyiség mintegy 147 millió tonna (FAOStat, 2017). Az ötödik helyet foglalja el a vetésterület nagysága szerinti sorrendben a világon, a búza, kukorica, rizs és szója után. Az árpát eredetileg emberi tápláléknak termelték, ma a termés körülbelül 85%-át takarmányként hasznosítják.

Az őszi árpa kiváló alkalmazkodóképessége, szárazságtűrése következtében, mely elsősorban erőteljes gyökérzetének köszönhető, alkalmas a gyengébb adottságú területek hasznosítására is. A faj változatossága és jelentősége a fajtaválasztékban is megjelenik; Magyarországon összesen 64 ősziárpa-fajta szerepel a Nemzeti Fajtajegyzékben (2019), melyből 43 hatsoros és 21 kétsoros változat. Az EU-fajtalistán (2019) 331 hatsoros és 330 kétsoros ősziárpa-fajtát találhatunk. A világszerte folyó intenzív nemesítés, mely elsősorban a termőképesség növelését célozza, csökkentette a legjobb fajták genetikai változatosságát. Az utóbbi évtizedekben Európában évi 1-2%-kal növekedett az árpafajták termőképessége.

A tudatos, megbízható információkon alapuló fajtaválasztás mellett fontos lenne a jó minőségű vetőmag használata is, ezzel azonban akadnak problémák. Az ősziárpa-vetőmag felújítási aránya az utóbbi években 20% alá esett, ami elég alacsonynak tekinthető, a rozs és a tritikálé szintje, előtte 25-30% körül alakult. Ez azt jelenti, hogy hazánk ősziárpa-vetésterületének négyötöd-háromnegyed részén nem ellenőrzött minőségű vetőmagot vetnek el, ami rontja a termésbiztonságot, növeli a termesztés kockázatát.

Az országban 4-6 ezer hektáron történik évente ősziárpavetőmag-előállítás, körülbelül 22-28 ezer tonna fémzárolt vetőmagmennyiséggel. A klímaváltozás kedvezőtlen következményei egyre inkább érezhetőek a hazai növénytermesztésben. Egyre kiszámíthatatlanabb és megjósolhatatlan az időjárás, egyik évről a másikra óriási különbségek lehetnek a csapadékmennyiség, csapadékeloszlás, átlaghőmérséklet, a hőségnapok száma tekintetében, ami növeli a termesztés kockázatát.

Hazánkban a súlyosan aszálykáros területek aránya 1983-tól jelentősen megnőtt, a növekedés a hagyományosan vízhiányos keleti-délkeleti térségektől északi és nyugati irányba történt.

Egyes szakértők előrejelzése szerint a klímaváltozás a világ vezető gabonatermesztő régióiban 30%-kal csökkenti a termést 2050-re. Az őszi árpának viszonylag kicsi az ökológiai érzékenysége, így termesztése során kevésbé érezhetőek a klímaváltozás hatásai, bár a szélsőségeket ez a növény sem képes tolerálni.

Az őszi árpa esetében még jelen vannak a hazai nemesítésű fajták, a vetésterület 65%-án a Nemzeti Fajtajegyzékben szereplő genotípusok vannak termesztésben, az EU közösségi fajtalistáján szereplő egyéb fajták részaránya 35%. Egyes vélemények szerint ez túl sok; a nagy választékot nem lehet átlátni, nehéz választani, míg mások szerint a választás szabadságát meg kell adni a gazdáknak. A fajta helyes megválasztása az adott termőhelyhez, felhasználási irányhoz és termesztési körülményekhez mindenesetre nagyon fontos, alapvetően befolyásolja az egész termesztés sikerességét. A helyes döntéshez azonban minél több információra lenne szükség a fajtákról, például különböző termőhelyeken végzett szántóföldi kísérletek eredményei, kórtani tulajdonságok, minőségi paraméterek stb. tekintetében. Ezeket legtöbbször több helyről lehet összeszedni, vagy nehezen hozzáférhetők, egymásnak ellentmondók, illetve egyes fajtákról meglehetősen hiányosak az adatok. Egy kis időt igénybe vesz, de a döntés meghozatala előtt mindenképpen érdemes a hozzáférhető információkat begyűjteni a fajtákról, és nem csak a kereskedő vagy fajtatulajdonos által közölt adatokra hagyatkozni. A bőséges fajtaválaszték ellenére viszonylag kevés fajtát termesztünk nagyobb arányban; a vetőmag-szaporító területek 56%-át öt fajta foglalja el, és a rangsorban az első tíz fajta lefedi a terület 70%-át.

Megjelentek a termesztésben a hibrid árpák is. A hibrid árpák termesztésével javulna a felújítási arány, hiszen a hibridek esetében értelmetlen a második generáció vetőmagként való használata. A kísérletek alapján jó a termésstabilitásuk, jól alkalmazkodnak a különböző ökológiai és technológiai viszonyokhoz, bár a nagy terméspotenciáljukat csak jó körülmények között és intenzívbe hajló technológiával képesek megmutatni. Hátrányuk, hogy a vetőmagjuk elég drága, mivel csak költséges technológiával lehetséges az előállításuk.

Az ősziárpa-fajtákkal szemben támasztott követelmények:

• termőképesség,
• termésbiztonság,
• jó télállóság,
• jó szárszilárdság, állóképesség,
• kicsi szárhosszúság, alacsony termet,
• nagy fehérjetartalom,
• jó szárazságtűrés,
• koraiság,
• jó betegség-ellenállóság, rezisztenciák,
• jó alkalmazkodóképesség,
• nagy lizintartalom,
• újabb követelmény a minél jobb sótűrés, szikes talajokon való termeszthetőség,
• alumíniumtolerancia, a talajok savanyodása miatt.

Az őszi árpa esetében még jelen vannak a hazai nemesítésű fajták

Termőképesség, termésbiztonság

Az őszi árpát termesztő gazdák számára a legfontosabb fajtatulajdonság a termőképesség. Általános vélekedés szerint minél nagyobb a fajta termőképessége, az annál jobb. Ez így is van bizonyos feltételek között, a fajtaválasztásnál azonban mindig figyelembe kell venni a termesztési körülményeket is. A legnagyobb termőképességű fajták sokszor igényesek is, és csak jó környezeti és technológiai feltételek mellett képesek a várt nagy termés elérésére, rosszabb körülmények között pedig csak szenvednek. Érdemes a fajták különböző években, illetve eltérő termőhelyeken adott termését összevetni. Ezzel információt kaphatunk a fajta stabilitásáról, termésbiztonságáról is. A technológia egyes műveleteit fontos összehangoltan, a fajta speciális igényeinek is a figyelembe vételével megvalósítani. Csak így lehet hatékony és eredményes a termesztés.

Télállóság

Az őszi árpáról köztudott, hogy télállósága elmarad a többi őszi kalászosétól. Ennek oka részben abban keresendő, hogy a nemesítés során tavaszi fajtákat is felhasználtak bizonyos tulajdonságok javítása érdekében. A kitartó, a télállóság fokozását célzó nemesítői munka hatására a mai magyar fajták télállósága sokat javult, és jónak tekinthető, bár vannak különbségek. A legtöbb fajta esetében megfigyelhető több-kevesebb fagyási kár a leveleken tél végén, de a növény ezt általában hamar kinövi (1. kép).

Az őszi árpának viszonylag kicsi az ökológiai érzékenysége, így termesztése során kevésbé érezhetőek a klímaváltozás hatásai

Szárszilárdság, állóképesség

Az őszi árpa kétségkívül hajlamosabb a megdőlésre, mint a búza. A fajták között azonban jelentős különbségek vannak ebben a tekintetben, mert a genetikai háttér erőteljesen meghatározza ezt a tulajdonságot. A növény magassága természetesen összefüggésben van a megdőlésre való hajlammal, de a szár szilárdsága is nagyon fontos. Kísérleteinkben, ahol évente 12-16 ősziárpa-fajtát hasonlítunk össze, azt tapasztaltuk, hogy nem a legmagasabb fajták dőltek meg a legnagyobb mértékben.

Szárazságtűrés, jó alkalmazkodóképesség

Az őszi árpa alapvetően a hűvös, mérsékelten meleg területek növénye, 15-30°C között érzi jól magát. Kiváló alkalmazkodóképességét mutatja, hogy ettől eltérő körülmények között is sikeresen termeszthető. Alkalmazkodóképességét nagymértékben igen erőteljes, kiterjedt gyökérzetének köszönheti. Alapvetően elég jól bírja a vízhiányt, de a fajták között megfigyelhetünk eltéréseket a szárazságtűrés tekintetében. Magyarországon az aszály elkerülésében a fajták koraisága is jelentőséggel bír, bár a klímaváltozás miatt az aszályos periódus, ami eddig nagy gyakorisággal július közepén jelentkezett, kiszámíthatatlanabbul, sokszor már áprilisban vagy májusban következik be. A nemesítés egyik fontos iránya napjainkban a fajták vízhasznosító képességének, ezzel a szárazságtűrésének javítása, melyhez a legújabb nemesítési, molekuláris biológiai módszereket is felhasználják.

Betegség-ellenállóság, rezisztenciák

A betakarított termésmennyiség és a fajták betegségekkel szembeni ellenálló-képessége között egyértelmű összefüggést lehet találni az árpában. A ma hazánkban (és Európában) általánosan termesztett ősziárpa-fajták számos betegség ellen rendelkeznek különböző mértékű toleranciával vagy rezisztenciával, így például a sárga mozaikot okozó vírusok (BaYMV, BaMMV) vagy gombás fertőzések ellen, mint a lisztharmat (Blumeria graminis), levélrozsda (Puccinia hordei), ill. a rinhospóriumos levélfoltosság (Rhynchosporium secalis). A modern fajták jól ötvözik a nagy termőképességet a betegség-ellenállósággal. A modern fajták használatával a termesztők csökkenteni tudják a vegyszerfelhasználást, mérsékelve ezzel a termények vegyszerszennyezettségét és a környezeti terhelést, ami egyre nagyobb társadalmi elvárás velük szemben, illetve ezzel a költségek is alacsonyabb szinten tarthatók.

Minőség, lizintartalom

Az őszi árpa minősége nagymértékben genetikailag determinált, tehát fajtatulajdonság, de a termesztési körülmények, például a nitrogénellátottság is hatással lehet rá. A termés fehérjetartalma valamivel nagyobb, mint a búzáé, 11-15%. A termés sikérszerű fehérjét keveset tartalmaz, a fehérje aminosav-összetétele a többi gabonafélééhez hasonlóan viszonylag kedvezőtlen, esszenciális aminosavakban viszonylag szegény. A szem ezenkívül 54-65% szénhidrátot, 2,4-2,8% olajat, 2,5-4% ásványi anyagot, 6-7% rostot tartalmaz. Allergiás reakciókat kiváltó anyagokból a búzánál kevesebbet tartalmaz. Nagy nyersrost- és vitamintartalommal rendelkezik. Lizinből a kukoricánál vagy búzánál többet tartalmaz, nemesítési célkitűzés is a lizintartalom javítása.

1. kép. Fagyási sérülések az árpa levelén tél végén. 2019. február 19., Debrecen

Sótűrés, szikes talajokon való termeszthetőség

Az őszi árpa a többi kalászosnál jobban alkalmazkodott a lúgos talajokhoz, illetve a legjobban tűri a magas sótartalmat és nátriumion-koncentrációt. E tulajdonsága miatt gyakran kerül szikes talajokra, ahol a többi kalászosnál nagyobb termést képes adni. Magas pH-jú talajokon akadályozott lehet a mangánfelvétele, ezért az ide szánt fajtákat ilyen irányban is szelektálják.

Savanyú talajok tűrése

Az árpa a többi gabonánál érzékenyebb a talajok alacsony kémhatására, 5,5 pH alatti talajokon kevéssé sikeres a termesztése. Savanyú talajokon anyagcserezavarok jelentkeznek, és kevesebb terméssel lehet számolni. A fő problémát néhány toxikus elem (például alumínium) mobilizálódása jelenti, melyek korlátozzák a növekedést. A nemesítés egyik célkitűzése az alumíniummal szembeni tolerancia javítása, de az ezen a területen tapasztalt kicsi genetikai változatosság ezt a munkát jelentősen lassítja.

SZERZŐ: DR. CSAJBÓK JÓZSEF EGYETEMI DOCENS • DEBRECENI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG-, ÉLELMISZERTUDOMÁNYI ÉS KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI KAR