A szántóföldi növénytermesztésben a termésminőség-orientált, integrált és fenntartható növénytermesztési rendszerek széleskörű elterjedése következtében felértékelődött a specifikus agrotechnikai elemek szerepe.
A hazai olajnövény-termelés meghatározó növényi kultúrája a napraforgó, melynek agrotechnikájában az elmúlt években – a nemesítés gyors ütemű fejlődése eredményeként – jelentős technológiai változások következtek be. A napraforgó a hazai szakmai gyakorlatban eltérő ökológiai körülmények között egyaránt biztonságosan termeszthető, jó tápanyag- és vízhasznosító képességű, ellenálló növényként vált ismertté. Az ágazatra jellemző nagyfokú intenzifikáció azonban, amely a nemesítésben végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően hazánkat 2018-ra a napraforgó-termesztés egyik vezető régiójává tette, csupán a termesztéstechnológia hibridspecifikus, termőhelyre adaptált megvalósulása által válhatott realitássá. A terméseredmények növelése, valamint a feldolgozóipar igényeit kielégítő minőségi paraméterek további javítása a technológiai fegyelem még fokozottabb betartásával válhat valóra. A nagy területen termesztett szántóföldi növényeink esetében agronómiai és nemzetgazdasági szempontból kiemelten fontos az agrotechnikai elemek fejlesztése, azonban a különböző növényi kultúráknál eltérő jelentőséggel bírnak a technológiai tényezők.
A napraforgó esetében – bár a sikeres termelés érdekében minden technológiai elem meghatározó – a szakszerű vetésváltás fontos tényező. A korszerű napraforgóhibridekkel elérhető kimagasló termésbiztonság, a nagy termésmennyiség, valamint a kiváló termésminőség csupán a kultúra által igényelt makro- és mikroelemekre alapozott okszerű tápanyagellátás megvalósításával érhető el. Hasonlóan kardinális technológiai tényező – növényvédelmi és fenológiai szempontból egyaránt – a vetéstechnológia, valamint a környezeti tényezőkhöz és a napraforgóhibridhez adaptált intenzív növényvédelem. A hazai leegyszerűsödött vetésszerkezetben az alacsony növényi diverzitás miatt nehéz a termesztett kultúrák igényeihez szükséges vetésváltási rendszer kialakítása, megfelelő számú növénykultúra használata esetén azonban lehetőség nyílik a napraforgó számára optimális vetésváltási rendszer létrehozására. A napraforgó fokozott növényvédelmi érzékenysége miatt legalább 5 évig nem kerülhet önmaga után ugyanarra a termőhelyre. Amennyiben ez nem tartható be, akkor is törekedni kell a napraforgó önmaga utáni termesztésének mellőzésére, minél közelebb kerülve az optimális, 5 éves vetésváltási rendszer kialakításához. A napraforgónak kedvező előveteményei a nagy országos vetésterületi arányú kalászos gabonafélék, azonban mindenképpen kerülni kell a gombakórokozók infekciós nyomását fokozó növényeket (burgonya, őszi káposztarepce, zöldségnövények).
A vetéstechnológia központi szerepet játszik a napraforgó termesztésében. Évtizedekkel ezelőtt a termesztésben a korai vetésidő korábbi, biztonságosabb betakarítást tett lehetővé, ezáltal a szár- és tányérbetegségek elleni védekezés hatékony eszköze lehetett. A korai vetés szerepe a szárfoltosságbetegségek megjelenésével átértékelődött, mivel a napraforgó fehérpenészes, alternáriás és egyéb betegségei a március végi korai vetésidőkben fokozottabban jelentkeznek. Napjainkban az optimális vetésidőt a növény kezdeti intenzív növekedését megalapozó talajhőmérséklet határozza meg. A magas olajtartalmú napraforgóhibridek optimális talajhőmérsékleti optimuma 7-9oC, ami az étkezési hibrideknél valamelyest alacsonyabb. Napjaink klimatikus viszonyai között a napraforgó optimális vetésideje április 10-25. Korábbi vetésidőnél, a hideg talajba történő vetés esetén a hibridek vontatottan kelnek, ezáltal fokozott érzékenységet mutatnak a kórokozókkal, kártevőkkel és gyomokkal szemben. Megkésett, májusi vetés esetén a tenyészidőszak lerövidülése, a talaj vízháztartási hiánya nem nyújt ideális körülményeket a napraforgó számára. A vetés időpontjának meghatározása során fontos a vetés paramétereit ezekhez a tényezőkhöz igazítani. A kelés körülményei eltérőek, amihez adaptálni kell a vetés paramétereit. Csapadékhiányos körülmények között, amennyiben a talajhőmérséklet lehetővé teszi, 1-2 cm-rel mélyebb vetés javasolt, alacsonyabb talajhőmérsékletnél a sekélyebb, 3-5 cm vetésmélység optimális. Kötött talajok esetén a vizesedés és a talajművelés nehézségei miatt a korai vetés terméscsökkentő tényező lehet. A korszerű, intenzív hibrideknél optimális talajminőség és talajállapot esetén az ideális vetésmélység 4-6 cm, míg kötött talajokon 3-5 cm. Szerkezet nélküli, laza talajokon a talaj szélsőséges hőgazdálkodása miatt a vetőmag optimális vízellátása érdekében nagyobb vetésmélység alkalmazása célravezető. A vetéstechnológia sarkalatos pontját az ideális tőszámsűrűség beállítása jelenti. Az optimális tőszámot a növény habitusa, a vetésváltási rendszer, a talaj minősége és a remélt évjárat határozza meg. Az állomány túlsűrítése az állományra jellemző mikroklimatikus viszonyok párásabbá válása miatt a gombakórokozók jelentős fertőzését vonja maga után, nem beszélve a fényhasznosítási képesség napraforgóegyedekre vonatkozó csökkenéséről. A napraforgó optimális termőtőszáma átlagos körülmények között 55 000 tő/ha, melyet a hibrid igénye és a termőhelyi viszonyok módosíthatnak. Csapadékos években a túlsűrített állományokban a növényvédelmi problémák fokozottan jelentkeznek, amire természetesen előre nem lehet számítani, ugyanakkor a növényvédelem intenzitási szintjének növelése csökkenti a káros hatásokat. Fontos eleme a vetéstechnológiának a vetés egyenletessége. Pontos állománykiegyenlítettséget a korszerű vetőgépek alkalmazásával lehet kialakítani.
A napraforgó okszerű tápanyagellátása érdekében ismerni kell a növény tápanyag-gazdálkodási tulajdonságait. A napraforgó nagy tápanyagigényű, ugyanakkor a hatékony tápanyagfeltáró és tápanyagfelvevő képessége eredményeként mérsékelt trágyaigényű növény. Az integrált termesztésben a harmonikus makro- és mikroelemekre alapozott tápanyagellátás kötelező eleme a termelésnek, mivel ellenkező esetben a felhasznált inputanyagok termésnövelő hatása elmarad, sőt akár termésmennyiség- és -minőségcsökkenést idézhet elő (N-túladagolás). A harmonikus NPK-visszapótlás hatása még a legjobb talajok esetében is markáns. Az egyoldalú, aránytalan N- vagy PK-visszapótlás egyaránt termésmennyiség-csökkenést okoz. A fungicides védekezés a napraforgóban az NPK-hatóanyagokkal harmonikusan ellátott parcellákon még jelentősebb hatást mutat. A tápelemek sorában kifejezetten fontos szerepe van a nitrogén hatóanyagnak. A termőhely tulajdonságai (talajtípus), az ökológiai viszonyok, az évjárati tényezők és a vetéstechnológia jelentős mértékben képes befolyásolni a termés mennyiségét. Jó tápanyag-szolgáltató képességű talajokon (csernozjom talaj, barna erdőtalaj) alacsonyabb mértékű N-pótlás is elegendő (N30-90+PK), gyengébb talajokon nagyobb (N60-120+PK) tápanyagdózis használata szükséges. Az évjárat csapadékviszonyai is eltérő hatást gyakorolnak a hibridek trágyareakciójára. Csapadékos évjáratokban a betegségekre való fogékonyság fokozódása következtében a túlzott N-ellátás miatt terméskiesés alakulhat ki. Vizsgálatainkban a legnagyobb szár- és tányérbetegség-fertőzöttség az N120+PK és az N150+PK tápanyag-ellátottsági szinteken alakult ki, aminek következtében a szárszilárdsági paraméterek romlottak.
Jó tápanyag-szolgáltató képességű talajokon alacsonyabb mértékű N-pótlás is elegendő
Napjainkban az integrált termesztésben a tápanyagellátás alapvető részét képezi a starter műtrágyázás. A fiatal növények gyökere még kevésbé fejlett, ezért a könnyen hozzáférhető tápanyagformák döntőek lehetnek a kezdeti fejlődési fázisban. A tavaszi időszakban a növény kezdeti fejlődési stádiumában sokszor a szükségesnél alacsonyabb a talajhőmérséklet, ami a növények számára stresszhelyzetet teremt, ez pedig a talaj tápanyag-szolgáltató képességét is ronthatja, aminek javításában szintén nagy szerep jut a startertrágyázásnak. A starter műtrágyázás költséghatékony eljárás, mivel a vetés és tápanyagellátás műveletének összevonásával agrotechnikailag és pénzügyileg is jól járhatunk. A starter műtrágyázás célja lehet a tenyészidőszak tápanyagszükségletének fedezése.
Ebben az esetben törekedni kell a harmonikus tápanyagellátásra, ha azonban őszi alaptrágyázás is történt, akkor az elsődleges cél a megfelelő foszfor- és nitrogénellátottság biztosítása. A kijuttatott mennyiség 100-250 kg/ha között legyen, ennél nagyobb mennyiség már csökkentheti a vetőgépek területteljesítményét. A kijuttatásra csak pormentes granulált műtrágya alkalmas. Feltétel a hatékony kijuttatás érdekében, hogy a szemcseméret egyenletes legyen. A vetőgép beállítását úgy kell elvégezni, hogy a starter műtrágya az elvetett magtól 3-5 cm távolságra kerüljön. Lényeges, hogy a kijuttatás során nem a mennyiség az elsődleges, hanem a növény számára gyors hozzáférhetőség. Az egyoldalúan makroelemekre alapozott tápanyag-gazdálkodási rendszer csupán az alacsonyabb technológiai igényű hibridek mennyiségi szemléletű termelése esetén lehet kielégítő. A korszerű, intenzív technológiát igénylő hibridek tápanyagellátási rendszerébe be kell illeszteni az NPK-trágyázás mellett a többi esszenciális elem (bór, kén) pótlását lehetővé tevő trágyázási módszereket. Ezeknek az elemeknek a pótlására legegyszerűbben a növényvédelmi kezelésekkel párhuzamosan kijuttatható levéltrágyák jelenthetnek megoldást.
Az első védekezésre az állomány 10-12 levélpáros állapotában kell sort keríteni, amikor még szántóföldi permetezőgéppel el lehet végezni a műveletet
A nagy teljesítőképességű vagy specializált igényeket kielégítő korszerű hibridek agrotechnikájából nem maradhat ki a fungicides állományvédelem. Kutatási eredményeink igazolták, hogy átlagos vagy intenzív termesztéstechnológia alkalmazása esetén legalább egyszeri kezelés szükséges, de ajánlott és több esetben indokolt legalább két fungicides védekezés beiktatása. Az első védekezésre az állomány 10-12 levélpáros állapotában kell sort keríteni, amikor még szántóföldi permetezőgéppel el lehet végezni a műveletet. Az első fungicides permetezés során a kontakt gombaölő szerek is megfelelőek. Kontakt növényvédő szer esetén nagy permetlé mennyiség alkalmazása javasolható. Az első védekezés az állomány védelme érdekében integráns része a technológiának. A második védekezés kivitelezése évjárattól, intenzitási szinttől függően fakultatív: aszályos évjártban, ellenállóbb hibrid használata során, tünetmentes állományokban elhagyható. A második fungicides kezelés végrehajtásának javasolt időpontja a virágzás kezdete. A kezelés hagyományos permetezőgépekkel már nem végezhető el, az állománykezelést csak hidas traktorral vagy légi úton lehet kivitelezni. A virágzó napraforgó-állomány lombozata bezárul, ezért szisztemikus fungicid alkalmazása javasolt. A vegyszeres kezelések hatékonysága különböző évjáratokban eltérő. A kezelés termésnövelő hatása csapadékosabb évjáratokban nagyobb, akár az 1 t/ha-t is elérheti, míg aszályos években kisebb (200-400 kg/ha) (1. ábra).
A napraforgó növényvédelmi eszközrendszerében a gyomirtás szerepe meghatározó. A napraforgó gyomosodásra kevésbé hajlamos kultúra, érzékenysége inkább a tenyészidőszak kezdetén fokozottabb. A tenyészidőszak elején a gyomok elleni védekezés fontos szerepet játszik. A napraforgó kezdetben rossz, majd 30-50 cm fejlettsége után már jó gyomelnyomó képességgel rendelkezik. Tőhiányos állományban azonban, ahol 6-10 leveles állapotban nem árnyékolja be a talajt, megjelennek a gyomnövények, rontva a napraforgó fejlődőképességét, ezáltal terméskiesést okozva. A gyomirtó szerek megválasztása és a technológia kidolgozása során ezért meghatározó a tenyészidőszak első felében a gyommentesség biztosítása. A napraforgó gyomirtási technológiájában az integrált növénytermesztési szemlélet alapelveit szem előtt tartva meghatározó szerepet játszik a megfelelő elővetemény, valamint a megfelelő talajművelési rendszer kialakítása, amely biztosítja a gyomoktól mentes, kiváló kultúrállapotú magágy létrehozásának lehetőségét. A hagyományos gyomirtású hibrideknél a preemergens egy- és kétszikűgyomirtás, valamint a posztemergens egyszikűgyomirtás a vegyszeres védekezés alapja. A speciális herbicidrezisztens hibrideknél új agrotechnikai lehetőségek kerültek bevezetésre, amelyekkel az előző számban szereplő cikkben foglalkoztunk.
SZERZŐK:
DR. SZABÓ ANDRÁS ADJUNKTUS
DR. DÓKA LAJOS FÜLÖP ADJUNKTUS
DR. SZABÓ ÉVA ADJUNKTUS
DE MÉK NÖVÉNYTUDOMÁNYI INTÉZET
