fbpx

10 éves a Nufarm Hungária Kft. Kibővült portfólió, erősebb piaci jelenlét

Írta: Szerkesztőség - 2018 március 28.

Február 8-án tartotta jubileumi partnertalálkozóját és a hozzá kapcsolódó sajtótájékoztatót a Nufarm Hungária Kft. A budapesti rendezvényen az anyacég és a hazai leányvállalat bemutatása mellett sor került az elmúlt időszak eredményeinek elemzésére, valamint az új termékek, technológiák bemutatására is.


A Nufarmnál lezajló változások a hatékonyabb működés irányába mutatnak

Az esemény házigazdája Salamon György, a hazai leányvállalat ügyvezető igazgatója volt. Előadásában elmondta, hogy az ausztrál és új-zélandi eredetű anyacég, amely már több mint 100 éves, a múlt század közepén elsősorban fenoxi-herbicidek értékesítésére szakosodott. Hamarosan piacvezetővé vált Ausztráliában, meghódította Ázsiát, majd Európában és Amerikában is terjeszkedni kezdett. A cég mostanra gyakorlatilag minden kontinensen jelen van, ami leginkább a működési modelljének köszönhető. Nagy hangsúlyt kap a természet tiszteletén és a fenntarthatóságon alapuló szemlélet a korszerű mezőgazdaságban, és a Nufarm erre építette fel üzletpolitikáját. A jövőbeni tervek között továbbra is a bővülés szerepel első helyen, amivel a fenntartható működés érdekében együtt jár a nagyon jelentős belső szervezeti és szerkezeti átalakulás.

Elmondható, hogy a tízesztendős Nufarm Hungária Kft. is fontos mérföldkőhöz ért. Mára a Nufarm nevét ismerik és elismerik a növényvédelmi ágazatban, és most jött el annak az ideje, hogy a cég „a második ligából az elsőbe lépjen”. Nem pusztán kereskedőknek tekintik magukat, hanem komplex megoldásokat adnak különböző növényvédelmi problémákra.

Akvizíciók

Salamon György ismertette a növényvédőszer-iparban lezajló akvizíciók hatását az ágazatra és ezen belül a Nufarmra. Elemzése szerint a mezőgazdaság folyamatosan változik: új kórokozók, kártevők és gyomnövények jelennek meg, miközben a jogi háttér és a piaci szereplők is módosulnak. Ennek megfelelően folyamatosan szűkül, illetve átalakul a növényvédőszer-piac a világon, mivel egyre nehezebb és drágább az új hatóanyagok, termékek kifejlesztése. A hatékonyabb működés irányába mutatnak a Nufarmnál lezajló változások, amelyek a jövedelmezőség fenntartását, illetve növelését teszik lehetővé a jövőben amellett, hogy   a gyártók egyre összetettebb szolgáltatásokat kínálnak a felhasználók számára. A Syngenta és az Adama a Chemchina tulajdonába kerül, és a felvásárlás egyik feltétele, hogy megfeleljenek a versenyjogi követelményeknek. Emiatt az Adamának és a Syngentának is meg kellett válnia bizonyos termékeitől. A két vállalat által felkínált, több mint 50 növényvédő szerből, valamint különböző jogokból álló csomagját vette meg a Nufarm „Century Portfolio” néven. Emellett a cég az FMC-től is megvásárolt egy jelentős gyomirtószer-csomagot. Erre az Európai Bizottság szabályozása miatt kerülhetett sor, miután az FMC átvette a DuPont növényvédőszer-üzletága jelentős részét. Az új készítményekkel teljessé válik a cég jelenlegi kalászosportfóliója.

Nagymértékű bővülés

Az akvizíciók a hazai leányvállalat számára is nagyon jó lehetőséget kínálnak a piaci kapcsolatok elmélyítésére. A jelentős mértékű szervezeti átalakulások azonban elkerülhetetlenné váltak, hiszen ezek teszik képessé a Nufarmot arra, hogy az akvizíciókat menedzselni tudja. Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy a változások mind azt a célt szolgálják, hogy partnereiket a 21. századi technológiákkal a lehető legteljesebb mértékben ki tudják szolgálni. A Nufarm piaci részesedése itthon egyelőre csupán 3,5-4 százalék körül van, a bővülés eredményeként azonban akár az 5 százalékot is sikerül majd átlépni, ami már viszonylag jelentős arány, ugyanis csupán néhány cég osztozik a piac 70 százalékán. A vállalat magyar viszonylatban is szereplője lesz a digitális, precíziós és big data rendszereken alapuló mezőgazdaságnak, és a fejlesztéseit a hagyományos és biológiai növényvédő szerek, az intelligens előrejelzés és a precíziós kijuttatástechnológia terén is folytatja a jövőben.

A Nufarm hazai csapatában tizenhatra nőtt a dolgozók száma, közülük nyolc fő területi szaktanácsadó, Hörömpő László pedig a kiemelt ügyfelekkel tartja a kapcsolatot. Idén új kollégával erősödött a vállalat, 2018 januárjától Fazekas Fanni a hazai termékengedélyeztetéssel foglalkozik, Farkas Ádám pedig európai fejlesztési koordinátorként dolgozik. A cégvezető kiemelte: különösen büszke arra, hogy többen is részesei lehetnek európai projekteknek, és különböző pozíciókat ajánlottak fel nekik a vállalatcsoportnál.


Hörömpő László a fő készítményeket és technológiákat ismertette

Több mint generikus gyártó

A Nufarmot a legtöbben elsősorban generikus növényvédőszer-gyártónak, -forgalmazónak gondolják, tevékenysége azonban sokkal szélesebb körű ennél. Hiszen nem egyszerűen lemásolják a termékeket, hanem igyekeznek valamilyen plusz értéket hozzáadni, teremteni, ami hasznos a gazdáknak. Ebben jelent partnert az eredeti hatóanyagokat fejlesztő és gyártó Sumitomo Chemical, amely a Nufarm 23 százalékos résztulajdonosa. A 2010 óta tartó együttműködésnek köszönhető a Sumi Alfa 5 EC rovarölő szer, a Cheyenne 1 G rovarölő talajfertőtlenítő granulátum, a Prolectus gombaölő, valamint a Bactospeine WG rovarölő szer megjelenése a Nufarm hazai palettáján. Termékeikről fontos még megemlíteni, hogy tavaly év végén kapta meg az engedélyt egy kukorica-gyomirtószer, és szintén ehhez a kultúrához kínálnak majd egy nikoszulfuron hatóanyagú szert is olyan kombinációban, amilyen eddig Magyarországon még nem létezett. Az elmúlt évben sikeresen bevezették a Timpani gombaölő szert, és jelentős eredményeket várnak a megújult glifozátpaletta szereplőitől is.

SZERZŐ: FM