A legtöbb szülő kötelességének tartja úgy felkészíteni gyermekét az életre, hogy szeretettel átadja számára mindazt a megszerzett tudást, amit ő maga is kapott a hosszú évek alatt. Amikor egy családi generációs szakma kitanulása az apa szárnyai alatt történik, jogosan remélhető, hogy talán a fiatalabb nemzedéknek már nem kell a tanulópénzt a saját kárán megfizetnie, s könnyebben indulhat el a pályán, a már felépített értékek megőrzése mellett, a szakmai fejlődésre koncentrálva.
Szép, amikor ez megadatik, de sorsfordító, ha egy tragédia szegi útját a generációs tudás átadásának, és a vissza nem fordítható időkerékkel egy csapásra megváltozik minden. Ami addig játéknak tűnt, komoly kihívássá lesz. Amiben előtte csak kötelesség látszott, komoly hivatássá formálódik át. Alakul a jellem, átértékelődnek az előtte fontosnak hitt dolgok.
Lantos Szabolcs (41) alföldi borvidéken nőtt fel, ahol 17 évesen szembesült azzal, hogyan kell megküzdenie egy hirtelen ráhárult feladattal.
– A borász a borkészítés féltve őrzött titkait nem szívesen adja át bárkinek, apáról fiúra szállnak a praktikák. Neked azonban mégsem volt lehetőséged megkapni ennek a mesterségnek az indulási alapjait. Mi történt?
– Ezen a vidéken szinte mindenkinek van szőlője, így dédapámék is kötődtek a földhöz, birtokoltak néhány hektárt, ami idővel a gyerekeikre, szüleimre és a rokonokra maradt. Édesapám és édesanyám a munkája mellett termelt szőlőt, s a feladatokban mi, fiúk is részt vettünk.
A szőlő a nagyszülők tanyája körül volt, sokat játszottunk, csodálatos gyermekkorom volt, mégis sok esetben éreztem nyűgnek a nyári kötelező szőlőbe járást. Míg a barátok a strandon lógtak, nekünk az iskolaszünetben minden nap 7-től 12 óráig dolgoznunk kellett a birtokon. Akkor még nem értettem ennek jelentőségét, de ma már hálás vagyok Édesapámnak a munkára nevelésért, hogy szeretettel formálta a kötelességtudatunkat.
Általános iskolai éveim után kissé céltalanul indultam ugyan neki az életnek, gimnáziumba jártam, amikor 17 évesen, tragikus módon elveszítettem Édesapámat, s az addig tervek nélküli életemben a szükség kényszerítette ki a következő lépéseket. Nehezen találtam magamra.
Édesanyámmal vezettük a kis gazdaságot, amit a katonai szolgálatom szakított meg, de leszerelés után már nem volt kérdés, merre is tartok. A borászok rögös útjára készültem.
– Hogyan kezdtél hozzá a feladatokhoz, hogyan lett az elhatározásból cselekvés?
– A sok munka mellett olyan képzéseken tudtam gyarapítani a tudásomat, amik az időbe belefértek, így felsőfokú külker-áruforgalmi és borász képzésen szereztem meg a szükséges ismereteket. Sokáig úgy éreztem, egy főiskola, egy egyetem stabil alapot adhatna a jövőm építéséhez. Most azonban azt látom, tiszta lappal, mindent a magam erejéből, a magam tapasztalatai révén értem el. Ösztönzött a folyamatos tanulás, a mai napig könyvek sorakoznak az éjjeliszekrényemen, mert minden szabad percemben szeretnék tanulni valami újat.
Szüleim idejében a folyóbor készítésével már találkoztam, sok alapkoncepciót ellestem a családtagoktól, de a tevékenység igazi ízére nem éreztem még rá. Mikor 21 évesen a meglévő néhány hektáron új szőlőket telepítettünk, kezdett átjárni a felelősségtudat. Talán azt is mondhatnám, akkortájt kezdett magával ragadni a szakma. Egyre jobban beleástam magam ebbe a világba. Bár palackozással a kezdetekkor még nem foglalkoztunk, de a nagy gonddal készített borainkkal több versenyen indultunk, és a helyezések, az elismerések egyre inkább motiválttá tettek a következő évekre. A hordós vörösbor-készítésben találtam igazán önmagamra, ezekkel nagyon szép eredményeket értünk el. Mégsem voltam teljesen elégedett. Valami többre vágytam.
– Meg tudod fogalmazni, mi volt az?
– Amikor 30 évesen egy villányi borházban töltöttünk el feleségemmel egy hétvégét, magával ragadott a kiváló borok kóstolása mellett az a minőségi és igényes vendéglátás, ami valóban emlékezetessé tette az ottlétünket. Mélyreható élményként világított rá: amit ott tapasztaltam, mindenképpen meg szeretném valósítani egy saját vállalkozásban is.
Ettől a pillanattól kezdve tudatosan készültem egy éles irányváltásra. Háttérbe szorultak az addig kedvelt mennyiségi termést adó szőlőfajták, megindultak a minőségi borkészítés alapjául szolgáló fajták telepítései. Törekedtünk a tájjelleg megőrzésére, ezért a vidékre 100 éve jellemző szőlők közül az új telepítésbe Ezerjó, Kövidinka, Kadarka került, ehhez jött a Kékfrankos, a Cserszegi fűszeres és természetesen, hogy megmutassuk: komolyabb francia fajtákhoz is kiváló adottságokkal rendelkezünk, így került a portfólióba a villányi ihletésre Portugieser és Cabernet.
Növekedett közben a terület, a régi családi birtokokat meg tudtuk vásárolni, ma már 24 ha területen folyik a szőlőtermesztés. Technológiában és eszközökben kellett fejlődnünk. Aztán felgyorsultak az események.
– Mit jelentett számodra a minőségi borkészítés?
– Amint a szőlők termőre fordultak, s elkezdődtek a munkák, azonnal megértettem, mekkora különbség van az új és a korábbi feladatokban. Ez volt csak a valódi tanulás, igazán kedvemet leltem benne. Azt már a legelején eldöntöttem, magasra teszem a mércét, és minden egyes fajtát ugyanakkora odaadással és alázattal készítek. A cél: kiváló minőségű borok palackozása, de csak azok kerülhetnek üvegbe, amik az általam felállított minőséget elérik.
Volt olyan tétel, ami elvérzett, és az nem is került palackba. Az alapkoncepcióm szerint a minőségből sosem engedek, nem alkuszom meg a divattal és trendekkel. Viszont sosem erőszakolom másra az ízlésemet. Igyekszem megismertetni az általam készített ízvilággal a vendéget, talán szelíden formálni az igényeket, de mindig tiszteletben kell tartani mások véleményét.
Sokan mondják, a borász kissé önző, hiszen olyan borok születnek a keze alatt, amelyeket maga is kedvel. Úgy tűnik, én sem vagyok ez alól kivétel, de büszkén vállalom. 2009-ben alapított cégünk portfóliójában közel 14-féle bor szerepel. Számomra mindegyik éppen olyan fontos, nincs igazán kedvenc. Sok esetben a lelkiállapotomtól függ, hogy éppen mit innék szívesen.
A borok készítése során a hitvallásom is megmutatkozik, s keresztény családban felnövekvő gyerekként az értékrendeket ez a mai napig meghatározza.
– A szakmai fejlődésed során milyen kihívásokkal találkoztál?
– Az hiszem, pusztán anyagi megfontolásból senki sem lép erre az útra. Rengeteg buktatója van a szakmának, amit tetéz a kiszámíthatatlan természet, a sokszor mindent pusztító fagy. A bor is úgy viselkedik, mint egy önálló élőlény, mert alakul és fejlődik, nem tudhatjuk merre tart. Borászként alázattal állok a szakma kihívásai előtt, s elfogadom, hogy vannak helyzetek, amikor csak követni tudjuk a folyamatokat, de befolyásolni alig.
Akiben megvan az elhivatottság, az át tud jutni a kríziseken, nem adja fel, s ha kell, hajszálba kapaszkodva áll ismét talpra. Példa erre a 2012-es év, amikor a -28 C fok a teljes termést letarolta. Sokakat érintett ez a pusztítás.
A borkészítés szakmai kihívásaként a fahordókban történő műveleteket említhetem. Sokkal nagyobb odafigyelést igényelnek ezek a borok, ám ez is áll hozzám a legközelebb. A legsikeresebb borunk szintén egy fahordós készítés: a „Tőkék könnye” névre keresztelt 2011-es évjáratú Ezerjó, mely VinAgora aranyérmes és a Népszabadság top 100 legjobb bora közé is bekerült.
– A borházatok már a sok munka gyümölcse. Ezzel az álmotokat is megvalósítottátok?
– Amikor a minőségibor-palackozás elindult, és egyre több rendezvényen, borfesztiválokon, szüreti napon vettünk részt, lassan kezdtek bennünket megismerni. Ez azzal járt, hogy igény mutatkozott a kóstolások-
ra is. Egyre többen jöttek volna, de sajnos ezt még nem tudtuk biztosítani a ránk kíváncsi vendégeknek.
Örömünkre szolgált, hogy a 2011-ben kiírt turisztikai pályázattal lehetőséget kaptunk egy épületkomplexum megvalósítására, amely immár méltó külsővel képviseli boraink „mondanivalóját”. Azt mindenképpen fontosnak tartom elmondani, kizárólag helyi szakembereket bíztunk meg a munkákkal, helyi kereskedőktől vásároltunk, a teljes kivitelezésre ez volt jellemző.
Feleségem, Lantosné Mayer Zsuzsi, aki szeretett segítőtársam, a teljes lakberendezési kivitelezésből részt vállalt, de emellett jogászként cégünk adminisztrációs feladataiból is jelentős szerep hárul rá.
A borházzal olyan vendéglátási élményt szeretnénk adni, ahol a családias környezetben ízletes borokat, ételeket, gasztronómiai különlegességeket kínálunk.
– Mit jelent neked a szakma? Hitted, hogy valaha borász leszel?
– A névtelenségből kitűnni nagy hírű pincészetek mellett nem könnyű feladat. Természetesen pénzből élünk, de nem az a legnagyobb elismerés, ha a bankszámlánk gyarapodik, hanem amikor egy vendégcsoport elismeréssel minősíti borainkat, amikor a gondos munka gyümölcseként sikereket érünk el egy-egy versenyen.
A borászat egy nagyon kreatív szakma, élőből valami élőt alkotsz, ami mint az ember, gyakran „megy a saját feje után”; néha nem úgy alakul, ahogy szeretnénk. Hatalmas élmény, hogy a szakmában lehetek.
Többé váltam, benne vagyok a kreativitás által a borokban, tükrözik a személyiségemet, s ha a fogyasztó a miénket veszi le a polcról, hogy ezt fogyassza, ez megtiszteltetés a munkánk és saját magunk számára.
Érzem, mekkora felelősség van rajtam évről évre, amikor az új bor készül, hiszen ha elrontom, azt csak egy év múlva hozhatom rendbe. A borász életében 20-30 évjárat adatik meg, s én még a szakmám elején járok. A borkészítésben 100%-ban önmagamra találtam, és évről évre, szüretről-szüretre igyekszem újabb szépségeit megtalálni, és megmutatni a borfogyasztóknak.
17 évesen megváltozott az életem, de mindazt az erkölcsi értéket és szeretetet, amit addig Édesapám átadott, én is továbbadom családomnak, akiket nagyon szeretek. Ez a lelkület járja át az életünket, mindenekelőtt áll. Szeretetben neveljük gyermekeinket, és bízom benne, hogy egyszer feléled bennük is a szakma iránti érdeklődés, s idővel ők vihetik tovább a Lantos borok hírét.
