Kellemes, kiegyensúlyozott, minden tekintetben tájékozott, nyugodt vérmérsékletű, jó természetű ember a ma már nyugdíjas korú Lehoczky György (63), akivel naphosszat lehetne beszélgetni.
Szakmáról, közéletről, történelemről, emberekről és emberi sorsokról, szóval mindenről van véleménye. Kevés idő állt rendelkezésünkre, mégis sok mindenről tudtunk — nem egymás szavába vágva — szót váltani, és fél szavakból is értettük egymást.
Lehoczky György ma is visszajár dolgozni korábbi munkahelye jogutód gazdaságába, a Battonyai Agrár Zrt.-be, mert a munka, a szakmai ismeretek iránti fogékonyság, az idő hasznos eltöltése legalább olyan fontos számára, mint az esetleges tétlenség, mellőzöttség elleni határozott fellépés. Tudja és akarja is hasznosítani — átadni — az évtizedek alatt felgyülemlett szakmai tudását mindaddig, amíg azt nem mondják neki, hogy “köszönjük, elég volt”. De egyelőre nem mondják, ő pedig jólesően végzi a rábízott feladatokat nap mint nap, élvezi a természetet, csodálja a haszonnövények újabb és újabb genetikai parádéját, az egymás után következő növénytermesztési munkák színességét…
Nehéz sorsú szülők gyermeke
Lehoczky György felmenői és szülei is a Felvidékről, Besztercebánya mellől származnak. A szegénység, a nehéz megélhetés kényszerítette őket az áttelepülésre még 1920-ban, az ország szétszakítása idején. Rőfös kereskedelemmel foglalkoztak, jártak le Aradra, Temesvárra, ismerték a vidéket, aztán végül Battonyán telepedtek le.
A II. világháború után vége lett a “maszek világnak” — ahogy mondani szokták –, édesapja a volán mögé kényszerült, és gépkocsivezetőként kereste a kenyerét a Mezőhegyesi Állami Gazdaság dombegyházi kerületénél.
György fia 1951-ben született, az akkor közel 16 000 lakosú Battonyán, amelynek lakosságszáma mára alig 6 000-re apadt. (Ennek oka egyszerűen a munkahelyek hiányával magyarázható, sőt, akik maradtak is, azok közül sokan Aradra járnak dolgozni.)
Battonyán végezte az általános iskolát; nagyon szeretett focizni, zeneiskolába is járt, zongorázott és trombitálni tanult, de a szolfézst gyakran cserélte fel a labdakergetéssel. Talán éppen ez vetett véget a nyiladozó zenei “karrierjének”– mivel saját “időbeosztása” kiderült az év végén –, és így lassan elmaradt a zenetanulás.
A helyi, jó nevű gimnáziumban, Battonyán érettségizett 1969-ben, majd Szarvasra, az Öntözési és Meliorációs Főiskola felé vette az irányt. 1973-ban, három és fél éves kurzus után szerzett “öntözési és meliorációs” üzemmérnöki diplomát, amelynek birtokában kezdett dolgozni a “Május 1.” Termelőszövetkezetben, Battonyán.
Szövetkezeti évek
Az akkor 4 000 ha-on gazdálkodó tsz-ben 1973. augusztus 1-jén vette fel a munkát, gyakornokként, majd megmelegedni is alig volt ideje, mert hamarosan behívták határőrnek, ahol két évet töltött el. Természetesen a foci ott is meghatározó volt a szolgálat mellett, és a Határőr Dózsa oszlopos bekkjeként játszhatott, így honorálták az addig megszerzett futballtudását.
Leszerelése után a szövetkezetben számítottak friss ismereteire, és a következő két évben az egész 4 000 ha területet meliorálták, amiben tevőlegesen részt is vett, miközben előlépett a ranglistán, és ágazatvezetői beosztásba került.
220-230 ha-os táblákat alakítottak ki — tábla-összevonásokkal –, majd csatornáztak, zsiliprendszereket alakítottak ki a vízkormányzáshoz, és drénezték, illetve alagcsövezték a táblákat.
A meliorációs munka mellett a kukorica és a napraforgó volt az a két növény, aminek a termelését is irányította. Ehhez kapcsolódó élménye volt 1979-ben, amikor a román oldali Pécskai ÁG-vel ún. cseretermelést végeztek. Ámulattal figyelte, hogy a francia segédlettel és fajtákkal már milyen profi módon folyt a napraforgó termesztése, amit be is mutattak mintegy 600 ha-on Battonyán. Miközben persze a román mezőgazdaság színvonalát jócskán felülmúlta a magyaré, éppen ezért a kukoricatermesztés eredményei és gyakorlata viszont őket érdekelte nagyon. A magas színvonalnak tanúbizonyságát is adta a battonyai szövetkezet, ahol Lehoczky György irányítása mellett bemutatták a korszerű kukoricatermesztésben rejlő lehetőségeket.
Már fiatalon is élvezte a szakmai kihívásokat, ám ma is azt állítja, hogy ennek ellenére nem volt benne ambíció a szakmai kiugrásra, sem a főagronómusi, sem az elnöki posztra nem pályázott soha. A munka mellett sok időt vett el tőle a futball, hiszen Szarvason NB III-as minősített játékos volt, Battonyán pedig a megyei I. osztályban szerepelt, és ez gyakran nehezen volt összeegyeztethető a mezőgazdasági munkával, különösen a munkacsúcsokban. A késő délutáni edzések, a szombati és vasárnapi meccsek okozta kiesést persze igyekezett hét közben kompenzálni nyújtott műszakokkal, mert így tartotta annak idején korrektnek a kollégáival szemben…
Szerette-szereti a szakmát, a munkát
Lehoczky György alkatilag ma is sportos külsejű, jól kondicionált, érett ember, amit annak a kettősségnek köszönhet, amit a természetközeli következetes mezőgazdasági munka és a sport együttesen nyújtott számára. Jól ötvözte a munka és a hobbi előnyeit a saját élettani komfortja mellett és annak érdekében.
Természetesen egy idő után emellé a két szeretett “szakterület” mellé belépett a feleség és a család, de mindhárom jól összeegyeztethető volt számára. Talán éppen ezért akarta tudat alatt, hogy ne is legyen felsővezető, hiszen az már sokkal nagyobb feladatokkal, stresszel és időhiánnyal járt volna.
Gyakorlatilag 40 évet töltött egy munkahelyen — igaz, közben volt átalakulás is — úgy, hogy a feladat szinte változatlan maradt. Mégsem unta meg, mégis megtalálta benne a munka örömét, a sikerélményt és persze a boldogulást. Több vezető kollégát kiszolgált, és sajnos utolsó útjára is elkísérte már néhányukat — mondja, és közben az őszinte, tiszteletteljes emlékezés érződik a szavaiból. Átélte a privatizációt, a “földosztást”, anélkül, hogy különösebben lázba hozta volna a földtulajdon-szerzés. Végignézte a “tsz-földek” magánkézbe kerülését, és a közös gazdaság karcsúsodását, mert Battonyán nagyon nagy igény jelentkezett a magángazdálkodásra.
Ő nem szállt be ebbe a küzdelembe, bár így is szert tett később 40 ha földterületre, amelyet nem saját kezűleg művel, hanem azt ma is a Battonyai Agrár Zrt. béreli és a jó gazda gondosságával használja.
Visszaemlékezve a tsz-időszakra úgy foglal állást, hogy jobb és könnyebb volt a gazdálkodás akkor, különösen a rónázás után, a kialakított nagy táblaméretek mellett. Jobban és könnyebben volt szervezhető a munka, hatékonyabb volt a munkaidő kihasználása, mint a rendszerváltás utáni időkben. És közben a gépek is korszerűsödtek: 1975-től az első JD 4630-as, első hajtás nélküli traktorok sorra okozták a kellemes meglepetéseket. A hatalmas táblákon a nagy teljesítményükkel, üzembiztonságukkal, tartósságukkal ugyanis messze felülmúlták az akkor még bőven jellemző MTZ/Zetor gépek korszakának technikai színvonalát…
Lehoczky György szeretett dolgozni, alaposan megtanulta, hogy kell jól szervezni a munkát, szót értett az emberekkel, akikkel szemben soha nem emelte fel a hangját. Igazi pacifista szemléletű vezetőként a megegyezésre, a békés hangnemre törekedett a munka elvégzése érdekében. Valóban nem érdekelte a karrier, a saját munkáját sokkal inkább sikerorientált küldetésként élte meg, mint kötelezően elvégzendő feladatként. Jó kollektívát tartott össze, ahova alig várta reggelente, hogy megérkezzen. Nem volt “fúrás”, egymás kikezdése, egymás idegeinek kicsinálása, ezért szeretett itt dolgozni, pedig több tízezerrel többért is hívták annak idején a szomszéd tsz-be is. Mégsem ment.
Aztán átalakultak zrt.-vé, és ugyanabban a növénytermesztői munkakörben dolgozott, még akkor is, amikor a váratlanul elhunyt akkori elnök helyére szerették volna a dolgozók ültetni. Nem ambicionálta a feladat, nem akarta feladni a nyugalmát és főleg az addig felépített és jól működő emberi kapcsolatokat sem…
Most is fogékony az új iránt
Lehoczky György most is úgy érzi, hogy dolgozni és dolgoztatni kompromisszumokkal lehet igazán jól. Ezt igazolja eddigi nyugodt élet- és munkastílusa, hiszen aligha lehetett volna békében és ugyanakkor eredményesen eltölteni egy munkahelyen 40 évet.
A jelenlegi vezetővel — elnök-igazgatóval — is kiváló a kapcsolata. Annál is inkább, mert korábban az édesapjával is jól ismerték egymást, aki szintén a szakmában dolgozott, Dombegyházon, főagronómusként.
Azért is örül annak, hogy dolgozhat, mert jó célok érdekében teheti, jól szervezett gazdaságban, kiváló eszközökkel és szakmai megoldásokkal. Következésképpen a szívesen és energikusan végzett munka meghozza a gyümölcsét, vagyis minden év és minden ágazat nyereséges. Lehoczky György maga is élvezi a megújulást, az innovatív megoldásokat, a modern technikát, ami új lendületet ad nem csak neki, de az alkalmazottaknak is.
A kukorica, napraforgó, repce alkotta vetésszerkezet nem túl bonyolult, de az új technológiai elemek beépítése szinte egyetlen évben sem maradhat el. Ezt ismét szakmai kihívásként éli meg, és továbbra is nagyon élvezi a munkát.
Sajnos időközben elérkezett az öregségi nyugdíj ideje — aminek nem örül igazán –, és tisztességes nyugdíjjal nyugállományba vonult, de néhány nap múlva mégis bekopogott Isztin Ferenc elnök-igazgató ajtaján. Arra kérte, hogy dolgozhatna-e még egy-két évet, mert a kisebbik fia még nem fejezte be az egyetemet, és őt segíteni kellene. Zöld utat kapott, és így jelenleg is a Battonyai Zrt. növénytermesztőjeként dolgozik, nagy örömére. Egészségileg természetesen bírja a terhelést, és a gazdász szíve ugyanúgy hajtja, mint korábban. Ha be kellett volna fejezni, hát nem nagyon tudott volna magával mit kezdeni hirtelen — saját bevallása szerint…
Minden jó, ha jó a vége
A privatizáció idején volt egy olyan gondolat Lehoczky György fejében, hogy két kollégájával a szárítót, néhány erő- és munkagépet kivinnének, és a magánszektorban próbálnák ki magukat.
Sajnos, ez nem sikerült, mert a társak nem vállalták, egyedül pedig nem volt elég ereje hozzá. De ezek a kérdések mára okafogyottá váltak, hiszen az élet úgy igazította a dolgok menetét, hogy így is kerek egésszé vált az öntöző üzemmérnök élete. Ezt erősíti meg a családi háttere is, hiszen óvónő feleségével — Enikő asszonnyal — nagy boldogságban élnek, társa türelemmel és megértéssel viseli férje agronómusi kötelezettségeinek ilyen-olyan hozadékát.
Két fiuk született, a nagyobbik, György közgazdász, és Budapesten egy neves kereskedő és logisztikai cégnél dolgozik, a kisebbik, Tamás gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöknek tanul.
Lehoczky György mindig fontosnak tartotta, bármilyen módon is a család összetartását, aminek bizonyítéka, hogy a nyaralás és a téli síprogram egyetlen évben sem maradt el. Ma már a nagyobbik fiú honorálta ezt a gesztust, és ő vitte el az egész családot nyaralni, legutóbb Korfura.
A családi kohézió tehát ma is működik, különösen mivel a kis unoka, Zalán is ezt a köteléket erősíti, és ez remélhetőleg így is marad. Természetesen emellett nem maradnak el az évente többször visszatérő erdélyi kirándulások sem, amikor magyar szívvel, belső indíttatásból és nagy szeretettel látogatják végig Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, a Gyilkos-tó, a Békás-szoros és környéke csodálatos természeti környezetét és nevezetességeit.
A Battonyán élő Lehoczky György egy szolgálati lakásban lakott elégedetten pályája első felében, amíg egyszer csak, alkalmi lehetőségként, egy csodálatosan megépített családi házat vásárolhatott meg a kisvárosban. Éppen olyat, amilyet magának megálmodott vagy megépített volna. Ugyan be kellett még fejezni és be kellett keríteni, de az már könnyű ujjgyakorlatnak bizonyult, és a család öröme meghatványozta a munkakedvet.
Azóta ott élnek, immár “csak” a feleségével, kellemes komfortban. Amikor lazít, és elkalandoznak a gondolatai, akkor a sport, a foci foglalkoztatja, amely végigkísérte az élete útján. Sokat nosztalgiázik azon, hogy mi lett volna akkor, ha mondjuk a 80-as évek elején elfogadja a Rába ETO akkori menedzserének ajánlatát, és középhátvédként eltöltött volna egy szép és eredményes időszakot az akkori bajnokcsapatban.
Persze, ezek a gondolatok bár felkavaróak is egyben, ma már azonban semmit nem változtatnak meg, csak simogató érzést nyújtó, nyitott kérdések maradnak… Helyette ott van a sokkal életszerűbb időtöltés, amit gyakran iktatnak be: jelesül Aradra járnak kikapcsolódni, vásárolgatni, no meg a 800-900 méter magas világosi hegyekbe, Menyházára jófajta hegyi levegőt szívni, és persze közben a nyugodt környezetben a család ma is folyton formálódó jövőjéről beszélgetni…
