fbpx

MezőHír – 2012-11 – november-december

Írta: Szerkesztőség - 2012 december 10.

 

 

Az online is olvasható cikkek listáját itt megtalálja.

Kedves Olvasó!

Mikor ez évi utolsó számunk végső simításait végezzük, összefoglaló cikkeink és a saját tapasztalataink alapján is megállapíthatjuk: sikeres, de kihívásoktól és elemi csapásoktól sem mentes esztendőt tud maga mögött a mezőgazdaság. Persze hogy mely ágazatban, területen és országrészben mi tekinthető sikernek, vagy ne adj’ Isten kudarcnak, ennek kifejtése már egy sokkal árnyaltabb képet igényel. Ezért – többéves hagyományunknak megfelelően – a növénytermesztés és az állattenyésztés fő területeinek említett évértékelését idén is több gyakorló termelő, ágazati vezető véleménye kiegészíti. Emellett gondolatban minden olvasó is számot vethet – mint ahogy valószínűleg ezt már meg is tette – saját sikereivel, kihívásaival; s ha esetleg mindezt megosztja velünk, szívesen vesszük a visszajelzéseket, akár a lap következő, 2013-as tavaszi számaiban közreadva!

Ha a saját házunk táján vizsgáljuk a 2012-es év eseményeit, szerencsére sok értékes pillanatot, fontos eredményt találunk. Az 1997-ben alapított MezőHír tulajdonosaként először is azt emelném ki, hogy lapunk idén lett 15 éves, amely születésnap igazán jó alkalmat kínált arra, hogy Önöket egy játékra hívjuk! A Születésnapi Nyereményözön kampánynak azonban még nincs vége, így havonta harcba lehet szállni a nyereményekért és a főnyereményért, egy külföldi álomutazásért – a 9. és a 98. oldalon, valamint honlapunkon bővebben tájékozódhatnak a lehetőségről! Sok szerencsét a játékhoz!

Az említett születésnap persze a játék mellett több komoly eredményösszegzés ismeretében is örömet hozott lapunknak. 2012-ben két médiakutatás is alkalmat adott arra, hogy a MezőHír másfél évtizedes munkájának elért eredményeit objektív módon elemezhessük. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a Dr. Matók és Társa Kft. kérdőíves és a Kleffmann és Partner Kft. kérdezőbiztosos, független panelkutatása egyaránt azt az eredményt hozta, hogy a MezőHír ismertség és olvasottság tekintetében is az élen áll a magyarországi agrár havilapok között!

2013-ra a MezőHír a szokásos lendülettel és szakmai elkötelezettséggel készül: fő lapszámaink mellett februárban és áprilisban növényvédelmi melléklettel jelentkezünk majd, és továbbra is a tartalmi fejlesztést látjuk egyik legfontosabb feladatunknak. Honlapunk, a www.mezohir.hu több ezer anyagával folyamatosan biztosít érdekes és hasznos olvasnivalót az érdeklődőknek. Ott leszünk minden fontos kiállításon önálló standdal, hogy lapunkat, partnereink ajánlatait megismertethessük a látogatókkal.

A lap tulajdonosaként köszönöm az Önök egész éves figyelmét, érdeklődését, hirdetőpartnereink bizalmát és kollégáim áldozatos munkáját: a MezőHír sikeréhez mindezekre együtt volt szükség!

Áldott Karácsonyt, sikeres, boldog új évet és jó egészséget kívánok Önöknek, a magam és kollégáim nevében!

Üdvözlettel:

Fodor Mihály főszerkesztő

Az online is olvasható cikkek listáját itt megtalálja.