Miközben a kalászosgabona-félék — elsősorban a malmi búza — vetésterülete, részben az elmúlt évek alacsony jövedelmezőségi szintje, részben az idei belvízkárok miatt jelentősen csökkent, addig a kukorica minden olyan vetésterületi űrt betölt, ami más növények kiesése miatt keletkezik.
A kalászosok élelmiszer-ellátásban betöltött szerepe természetesen egy pillanatig sem vonható kétségbe, mégis nehezen vehetők rá a gazdák ezek termesztésére, amikor ez a tevékenység — a spekulatív árfelhajtásról most nem beszélve –, csak kis jövedelmet ígér, illetve a piaca is rapszodikus. A kalászos termelésből kieső 100-250.000 ha igen jelentős terület, amelynek helyére a kukorica jelenti elsősorban a megoldást. Hasonlóképpen a kalászos vetésterületi csökkenéshez az elmúlt két évtizedben eltűntek a fehérjehordozó növények is és a — a konzervgyárak bezárása miatt — szántóföldi kertészeti kultúrák, amelyek helyébe szintén kukorica került, ami egyben igen jelentős vetésszerkezeti átalakulást vont maga után.
Cukorrépa után sóvárgunk
Most, hogy a cukor ára a boltokban eléri a 400 Ft/kg-ot, egyre több elemzés, szakmai fórum kezdte el a lehetetlen megváltoztatását. Eső után köpönyeg — ahogy a gazdag magyar néprajból vett mondással zárjuk rövidre a kialakult helyzetet. Olyan kulcsszavak azért közszájon forognak a termelői körben, mint pl: “eladták, kiárusították, tönkretették” stb., mármint a cukoripart, illetve a hozzá kapcsolódó cukorrépa-termesztést. Azt a cukorrépa-termesztést, amely közmegelégedésre szolgálta a termelőt, a kereskedőt/feldolgozót és a fogyasztót is. Beléptünk az EU-ba, és igazodnunk kellett a közösségi cukorpolitikához, el kellett fogadni a rendezőelveket -mondják a döntésközeiben lévő politikusok, szakemberek. A kérdés csak az, hogy mindenben a diktátumoknak kellett-e megfelelni, nem lehetett volna esetleg jobban képviselni egy kiváló cukortermelési hagyománnyal és eredményekkel rendelkező ország — Magyarország — érdekeit? — Nem. A jelek szerint nem, mert a kis tagország sorsa mindenben az alkalmazkodás. És ez utóbbi gondolat az, ami sokakat zavar.
Most töredék nagyságrendben, mintegy 13-14.000 ha-on termelünk 800.000 tonna cukorrépát, ami a 105.000 tonna cukorkvótához elegendő meny-nyiség. Cukorgyárunk egy maradt, a többi úgy szűnt meg pánikszerű gyorsasággal, hogy egy csavar nem maradt a gépekből mutatóba sem, nehogy egy eretnek gondolat mentén újraindulhasson a termelés bárhol is. Közben kiderült, hogy alaposan elszámolták magukat az EU szakemberei a cukorkvótákkal, mert a világ cukortermelése nem egészen úgy alakul, ahogyan gondolták. Dél-Amerika országai sokkal nagyobb mennyiséget használnak a cukornád-feldolgozásból energiacélra, mint korábban. Ráadásul Kína és India népessége a fogyasztói társadalom felé halad, és cukorfogyasztásuk lassan megduplázódik.
Ma felelősen beszélnek agrárközgazdász szakemberek arról, hogy mennyire hiányzik a cukorrépa a vetésszerkezetből; milyen károkat okoz hiánya a földek termőképességének fenntartása, megóvása szempontjából. A termelők a jövedelmezőség elmaradását, a beszűkült termelési lehetőséget emlegetik, és már sajnálják, hogy nem léptek fel erőteljesebben, amikor lehetett. Sokan már visszaadnák azt a “kárpótlási pénzt” is, amellyel — a kiesési károk rendezése címén — relatív nyugalmat teremtettek a termelés megszüntetése idején, csak ismét termelhetnének cukorrépát! — Helyette többnyire kukorica kerül a földekbe, olyan helyekre is, ahol nem feltétlenül ideális számára a termőhely…
A fehérjehordozókat importból hozzuk
A kukorica kiválóan termeszthető a magyar termőhelyi viszonyok között, de sokan és sok helyen hangsúlyozták már a szakemberek, hogy nem mindenhol. A kukoricanemesítés hihetetlen eredményeket ért el az elmúlt két évtizedben, aminek hozadéka, hogy olyan fajtaválaszték áll rendelkezésre, amely a termőhelyek számára választási lehetőséget kínál. A kukoricatermesztés — csakúgy, mint más kultúra termesztése — akkor éri el célját, ha a termelők nyereséget tudnak realizálni, ha adott termőhelyen a költségeiket lényegesen meghaladó árbevételt tudnak elérni. A kukoricatermesztők az 1,3 millió ha vetésterületen ezt a szempontot néha figyelmen kívül hagyják, mert a tevékenység kényszermegoldást jelent. Olyan területeken is erőltetik, ahol korábban fehérjenövények — lucerna, vöröshere, takarmányborsó, lóbab, stb. — díszlettek, de ma már ezek termesztését sem igény, sem gazdaságossági számítás nem indokolja. Az állattenyésztés háttérbe szorulása — sokak szerint tudatos elsorvasztása — sokkal kevesebb fehérjenövény termelését igényli, de azért nem a tevékenység teljes felszámolását. A fehérjenövények kifejezést azonban a magyar termesztési relációban lassan törölni lehet a szakmai szótárból, mert ezt az import szója váltotta fel. Természetesen kemény lobbiérdekek mentén alakulhatott ez a helyzet így, és az sem titok, hogy az érdekeltek mindent elkövetnek annak érdekében, hogy fenn is maradjon. Ehhez természetesen emellett el kellett tüntetni a hazai viszonyok között jól termelhető fehérjenövények teljes infrastruktúráját, nehogy esetleg bármelyiket is fel lehessen futtatni… A kieső fehérjenövények helyett többnyire szintén kukorica kerül a földekbe, még a nem feltétlenül ideális termőhelyre is…
A kukoricánkat javarészt eladjuk
Állattenyésztésünk teljes válságban van, amit már magyarázni sem kell lassan, hiszen a tejkvótánkat rég nem tudjuk kitölteni; a sertésállomány a korábbi harmadára esett vissza, a baromfitartás pedig várakozó állásponton van, a tekintetben, hogy kap-e hathatós segítséget. Eközben áramlik az országba a temérdek import tőkehús, húskészítmény, tej és tejtermék. A kukoricatermelésünk ennek ellenére kedvező évjáratokban termelési csúcsokat döntöget. A termés értékesítésének sorsa persze nem itthon dől el, hiszen az állattenyésztés csak harmadát vagy negyedét használja fel ennek, vagy már annyit sem — évjárattól függően. A kukoricatermelés tehát exportfüggő, mert a termény nagy része külföldön talál gazdára, az éppen aktuális világpiaci áron. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez lehet 25.000 Ft/t és lehet 60.000 Ft/t is, attól függően, milyenek a viszonyok, mennyi a spekulációs hajlam a terménypiacon. Az árak gyakran semmilyen harmóniában sincsenek az aktuális termelési — költség-hozam — viszonyokkal, attól elszakadva szolgálnak közvetítő-kereskedelmi, pénzintézeti, feldolgozói, stb. érdekeket. Éppen ezért kellemes érzés lehet erős gazdaságot tulajdonolni ma Magyarországon, mert akkor a tárolótér biztonságának élvezete mellett ki lehet várni az optimális időpontot az értékesítésre. A kukorica árának hektikus ugrándozása pedig egyre kedvezőbb közgazdasági környezetet teremt ehhez a meglehetősen jövedelmező “játékhoz”, ami sajnos csak kevesek kiváltsága a termelői körben…
A bioetanolt nem akarja igazán az olajlobbi
A kukorica energia célú felhasználásáról egyre kevesebb helyen, egyre kevesebbet lehet olvasni, hallani. Hol van már az a vehemencia, amikor nem múlt el nap a bioetanol méltatása, a hatalmas méretű összefogás, a feldolgozók építése forradalmi lendületének emlegetése, a fosszilis energiahordozók rohamos fogyásának hangoztatása nélkül. A híradásokban ma már ez nem téma; az építkezéseknek nyoma sincs, csak Szabadegyházán mennek a dolgok rendben, mintegy egymillió tonna éves feldolgozás mellett. Magyarország kukoricaövezet, ahogyan ezt hangoztatjuk is eleget, és teszünk is érte. A termés azonban javarészt elvándorol a szélrózsa minden irányába, és szinte mindegyik szomszédos országban dolgoznak fel belőle etanolüzemek. Ebben csak az a rossz, hogy nyersanyagot adunk el, mint sok más területen. Nincsen hozzáadott érték, nincsen magasabb áron értékesíthető feldolgozott termék, nincsen munkahelyteremtő beruházás. A termelő nem hibáztatható, mert következetesen megtermeli területein a kukoricát, még ott is, ahol nem azt kellene, de nincs már helyettesítő, piacképes alternatív növény. A termelőkön nem múlt és nem múlik a fenyegető és egyre jobban hangoztatott élelmiszerhiány gondjának megoldása, de sajnos nem ők döntenek. A “józan paraszti ész” pedig jól bevált, évszázadokon keresztül…
Mindenhol nem üdvözít a kukorica
A kukorica kétségtelenül sikernövény és szemmel láthatóan sok termeltető, vetőmag-forgalmazó cégnek érdeke, hogy minél nagyobb vetésterületet foglaljon el a mintegy 5,5 millió ha magyar szántóterületből. A hihetetlen gazdag hibridválasztéknak éppen ezért nem nagyon tudnak ellenállni a termelők, annál is inkább, mert kevés alternatív lehetőség kínálkozik. A kukorica értékesítési biztonsága, jövedelmezőségi viszonyai, termesztéstechnológiája, ennek gépesítése nagy segítséget nyújt a termelés növelésének megideologizálásához. Nincs is baj ezzel a kiváló kukoricaövezetben, az ország jó termőhelyein, és kiváltképpen akkor, ha kellő hőösszeg és kellő időpontokban csapadék segíti a vegetációt. De áprilisban, amikor a vetőgépek elindulnak, aligha lehet tudni, hogy milyen évjárat kerekedik ki a kukorica szempontjából. Persze a bölcsek mindig úgy állnak hozzá — úgy választják meg a technológiai elemeket –, mintha száraz évjárattal kellene számolni. Ekkor nem jöhet csalódás — mondják. Sajnos azonban éppen a kritikus száraz évjáratok okozzák a rossz termőhelyeken a végzetes kalandot a kukoricával. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy minden magyar termőtáj nem alkalmas a kukorica termesztésére! A magas költségek következtében legalább 5 t/ha termésszintet kell ma már produkálni ahhoz, hogy egyáltalán veszteség ne keletkezzen. Ezzel a szemponttal azonban nem érheti be egyetlen — még a termést önköltségen az állattenyésztésébe beszámoló — termelő sem. A kukorica éppen olyan nehezen termelhető növény — éppen a kockázatok miatt –, mint a többi, nem lehet tehát elnagyolni a termesztését. Sajnos gyakran tapasztalni, hogy amikor a technológiai hiányosságok miatt már látszik a fiaskó, akkor magára hagyják a növényt. Általában ez a jelenség a kierőszakolt termőhelyeket jelentkezik, így hát ezért nem kell mindenáron kukoricát termelni…
NZ.
