fbpx

20 éves az Axiál Kft. – Jubileumi szakmai napok Baján

Írta: Szerkesztőség - 2011 április 13.

Az 1991-ben Harsányiné Dr. Fodor Gyöngyi és Harsányi Zsolt által alapított vállalkozás immár hagyományos tavaszi rendezvényére várta március közepén az ország minden részéből a mezőgazdaság és építőipar gépesítésében érdekelt látogatókat. Cikkünkben elsősorban a sajtótájékoztatón elhangzott információkat osztjuk meg olvasóinkkal, míg a gépújdonságok ismertetésére a GépMax következő számában vállalkozunk.

A 16 mezőgazdasági és 6 építőipari gépmárka több mint 200 kiállított új gépe, az Axiál Kft. használtgép-kínálatnak legjava, valamint 22, az országban “élőben” először látható gépújdonság egyaránt az idén 10. alkalommal megrendezett Axiál Szakmai Napok színvonalát emelte. Ezzel együtt a programok a szakma, a szórakozás és a gasztronómia hármasára épültek: mezőgazdasági és építőipari gépshow, veterán gépek, gépbemutatók, gyermekprogramok, bor- és pálinkafalu, valamint tájjellegű konyha, illetve a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és az építőipar területéről érkező kiállítók is várták az érdeklődőket.

A sajtótájékoztatón dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár és Zsigó Róbert, Baja város polgármestere köszöntötte a jubiláló céget és a hallgatóságot.

Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető és Pintér Zsolt ügyvezető prezentációjából megtudtuk, hogy az Axiál Kft. kezdeti 13 millió forintos forgalma 2009-ben már az 57,2 milliárd forintot is elérte, s ezzel a bevétellel a HVG 500 legnagyobb forgalommal rendelkező hazai vállalatát tartalmazó rangsorában 2010-ben a 128. helyre került. Kapcsolt vállalkozásokon keresztül pedig a cég tevékenysége túllépi az országhatárokat, hiszen Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában is egyaránt jelen van.

A magyar vállalkozások számára szállított több százezer tonna alkatrész, a mintegy 21 ezer új és közel 10 ezer használtgép, a több ezer megjavított vagy felújított gép és a közel 1 millió bérmunkához vagy bérgép-szolgáltatáshoz kapcsolódó munkaóra mellett még nagyobb eredménynek tekintik, hogy mintegy 21 ezer olyan mezőgazdasági és építőipari cég tevékenykedik ma Magyarországon, amely tartósan és visszatérően vásárol gépet vagy ahhoz kapcsolódó műszaki szolgáltatást az Axiál Kft-től.

Bár az elmúlt két év során Európa-szerte a géppiac jelentős csökkenése volt tapasztalható, a gépértékesítést követő, a gépek hatékony és üzembiztos üzemeléséhez nyújtott műszaki szolgáltatásokat és alkatrészellátást kiemelten kezelő hosszú távú stratégia ebben a helyzetben is stabilitást tudott adni a cégnek. Az Alkatrész- és Szervizüzletág folyamatos meghatározó jelentősége mellett 2003 óta, ha kisebb mértékben is, de a használtgép-értékesítés is húzóágazat lett. Ez a három üzletág komoly biztonságot tudott adni egy olyan évben is, amikor az új gépek forgalma az előző évinek nagyjából a 30%-ára esett vissza. Konkrét számokkal élve: az Axiál Kft. által 2010-ben elért nettó 33 milliárd forintos forgalom 5-10%-os eltéréssel ugyanazt eredményezte, ami egy géptámogatás nélküli 2009-es évre volt várható. Ez az eredmény pedig nagyrészt leképezi a magyarországi piac alakulását is, hiszen a mezőgazdasági szektor 2009-es, 130 milliárdos gép- és eszközbeszerzései értéke 2010-re 40 milliárd forintra csökkent.

Az Axiál Kft. üzletpolitikája változatlan; célja, hogy a magyar mezőgazdaság és az építőipar részére tartósan használható gépeket szállítson — ezekhez gyors és szakszerű szervizt és alkatrészellátást biztosítson, s mindezt úgy, hogy közben a vevői igényeket folyamatosan szem előtt tartja. Az általános gazdasági megtorpanás ellenére kivezető út csakis előre van, így a cég hosszú távú stratégiájának részeként 2011-től kezdődően az Axiál mintegy 1,5 milliárd forintnyi, részben zöldmezős beruházással fejleszti telephely-hálózatát és ezen keresztül a nyújtott szolgáltatások színvonalát.

2011 áprilisában nyitja meg az Axiál Kft. 15. telephelyét, Békéscsabán. Ezzel nem csökken az orosházi telephely fontossága sem, hiszen a továbbiakban ennek feladata a partnerek még teljesebb kiszolgálása Békés megye nyugati részén, valamint Csongrád megyében.

Csornán és Miskolcon új központi épületek épülnek, amelyek megnövelt alapterületükkel lehetővé teszik az alkatrész-kiszolgáló területek növelését, ezáltal az ügyfelek gyorsabb és kényelmesebb kiszolgálását. A csornai új központi épületre plusz egy emeletet húznak, ahol irodák kapnak majd helyet, Miskolcon pedig a raktár területét másfélszeresére növelik.

Miskolcon a tavalyi árvíz után a szervizműhelyt modernizálták, területét és belmagasságát növelték, hogy a nagyobb gépek javítását is fűtött helyen végezhessék el a cég miskolci szervizes szakemberei, Csornán pedig 2010-ben már az alkatrészraktár kapacitásbővítése is lezárult.

Ezzel együtt Pécsett és Dombóváron 2011 tavaszán zöldmezős beruházással egy-egy új, komplett telephely építését kezdi a cég, azzal a céllal, hogy ezen telephelyek esetében tovább javuljanak a szerviz- és alkatrészellátás feltételei. Szolnokon és Zalaegerszegen pedig hasonló céllal első lépésben új telephelyet vásárolnak, majd utána ezeken is teljesen új, modern műhely és kiszolgáló épületek építésével kívánnak a szolgáltatási színvonalukon emelni. Az említett beruházásokat és az azokkal kapcsolatos munkálatokat 2012 végéig tervezik lezárni.

Azt, hogy az Axiál Kft. jó úton halad, az egyre bővülő partnerkörön kívül a 2011 augusztusáig elnyert Business Superbrands kitüntető cím is mutatja: az elismerés odaítélésekor megfogalmazott elvek szerint a Superbrands az a márka, amely a saját területén kitűnő hírnevet szerzett, és a márkához kapcsolt értékek olyan érzelmi és/vagy kézzelfogható előnyöket nyújtanak, amelyeket a fogyasztók elvárnak és elismernek.

FM