fbpx

Miért érdemes Lindab agrár csarnokokkal pályázni? Mire figyeljünk?

Írta: Szerkesztőség - 2014 július 29.

A Lindab acél könnyűszerkezetes csarnokai a mezőgazdaságban

A magyar mezőgazdaságban 1989 után bekövetkezett radikális szerkezetváltás a gazdasági épületek megvalósításában ellentétes tendenciák felbukkanását hozta. A forráshiányos időszakban a beruházók a hagyományos építészeti megoldásokban (szilikát alapú építőanyagok és palafedés), a régebbi szokásokban látták a megtakarítási lehetőségeket.

Ugyanakkor az élelmiszertermelés nemzetközi piacán való versenyképesség megőrzése megköveteli a legmodernebb technológiák alkalmazását, így az ezredforduló óta ebben a szegmensben is egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes csarnokok, amelyekben a legújabb építőanyagok és eljárások testesülnek meg magas minőségben, gazdaságos, gyors kivitelezéssel.

A magyar gazdák, illetve gazdálkodó szervezetek számára ma már egyre kézenfekvőbb, hogy az istállótól kezdve, a magtáron át, a baromfi telepig a Lindab által kínált könnyűszerkezetes termékek és épületek, csarnokok jelentik a legjobb megoldást.

Miért válasszuk a Lindab csarnokok biztonságát, minőségét pályázatokhoz, tűzállósági és egyéb előírások szempontjából?

A megrendelőnek – kiváltképp, ha pályázati támogatásra is aspirál – számos, jogszabályban előírt paraméter alapján kell végrehajtatnia az építkezést. Tűzvédelmi, statikai, energetikai, korrózióvédelmi és biztonsági előírásoknak kell megfelelni. Éppen ezért lehet fontos a számukra, hogy a Lindab csarnokai olyan összetett szerkezetek, amelyek hatóságilag minősített elemekből épülnek fel.

Pontos értékek mutatják a termékek tűzállóságát, a hőszigetelési képességet, a statikai paramétereket, a rozsdával szembeni ellenállóság mértékét, a különböző mechanikai jellemzőket. Mivel ezek a termékek a pontos adataikkal egyetemben szerepelnek a Lindab tervezői szoftverekben, a mérnökök már a tervezés során egyértelmű jellemzőit tudják adni a megvalósítandó épületnek. Tartós és műszakilag kifogástalan csarnok azonban csak akkor jön létre, ha az építtetők nem döntenek átmeneti és látszólagos megtakarításokra hivatkozva egy-egy betervezett alkatrésznek valamely gyengébb minőségűvel történő helyettesítése mellett. Például egy olyan tűzi horganyzottként árult termék, amely nem rendelkezik a megfelelő cinkréteggel, később az egész szerkezetre drámai hatást gyakorolhat, jelentősen csökkenti az élettartamát.

Mivel a Lindab csarnok innovatív módon kigondolt, komplex struktúra, bármely alrendszerének önkényes megváltoztatása az egész épület tartósságának, funkciójának, műszaki állapotának kárára lehet. A minősített Lindab termékek ebben az értelemben nem csupán az épület, de a beruházó és építtető biztonságát is szolgálják. Ezt a mozzanatot erősítik a Lindab által adott évtizedes garanciák, hiszen a hazai piacon több mint két évtizede jelenlévő, hosszú távra tervező, komoly magyar gyártói kapacitással és országos hálózattal rendelkező vállalatnál biztosan bármikor érvényesíthetőek a vásárlói jogok.

Miért érdemes a Lindabbal pályázni?

A mezőgazdasági fejlesztések jelentős része pályázati forrásokból történik. Mivel a támogatásra szánt összegekért igen kiélezett verseny folyik, nem mindegy, milyen anyagot nyújtanak be a gazdák. A Lindab szakemberei már a tervezés pillanatától segítik ezt a munkát, az „ötletelés” pillanatától konzultálnak az ajánlatkérővel. Kiadványaikban, illetve a www.lindab.hu honlapon olyan típusterveket és megvalósult referenciákat tudnak mutatni, amelyek orientálhatják a leendő megrendelőt az optimális és gazdaságos megoldás felé. Mivel a tervezőket, kivitelezőket és egyéb beszállítókat illetően is kiterjedt partneri hálózattal rendelkeznek, ezért nem csupán saját anyagaikra, de közvetve a komplett bekerülési költségre (pl. földmunkák, alapozás, padlószerkezet, épületgépészet, stb.) is pontos információval és árajánlattal tudunk szolgálni.

A komolyabb mezőgazdasági fejlesztések megvalósítására irányuló pályázatok esetében egyre gyakoribb feltétel, hogy tervezett büdzsé minősített költségvetési szoftverekkel készüljön, és olyan – szintén minősített – termékekkel dolgozzon, amelyek ezekben az adatbázisokban szerepelnek. A Lindab termékei már régóta az egyik legszofisztikáltabb alkalmazás, a TERC költségvetés-készítő program készletének szerves részét képezik.

A tervezői és költségvetési szoftverek használata, az anyagokra és a kivitelezésre vonatkozó korrekt árajánlatok, a minősített termékek alkalmazása olyan versenyelőnyök, amelyek a Lindabbal együttműködve a megítélés és az ellenőrzés fázisaiban is sikeressé tehetik a pályázót. Az utóbbi szakasszal kapcsolatban ugyanis fontos megemlíteni, hogy utófinanszírozásos forma esetében az összeg csak akkor kerül kifizetésre, ha a megvalósítás valóban egybevág a tervekkel.

Mivel a Lindab az épület összeszerelésre a vállalat által képzett, a cég termékeinek beépítését jól ismerő, nagy referenciákkal rendelkező, tapasztalt kivitelezőket ajánl, akik maradéktalanul végrehajtják a tervekben foglaltakat, a műszaki ellenőrzés sem fog kivetnivalót találni.

Milyen csarnoktípusokat, csarnokméreteket kínál a Lindab a gazdáknak?

A legszabadabban alkalmazható a Lindab Systemline komplett csarnokrendszer, amely akár stadionnyi fesztávolságok áthidalására is képes. A hazai tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a mezőgazdasági felhasználásuk során a legelterjedtebbek a legfeljebb 12-24 méter szélességűek, hiszen legyen szó állattartásról, raktározásról vagy feldolgozó tevékenységről, ezek a mérettartományok a legoptimálisabbak és egyben a leggazdaságosabbak.

A Systemline külső környezetnek kitett alkatrészei nagy szilárdságú, tűzi horganyzott svédacél alapanyagból készülnek. Ezek a korrózióval szemben évtizedekig igen magas fokú ellenállást tanúsítanak, hiszen az elemeket a megfelelő vastagságú cinkréteg védi meg a rozsdásodástól (standard a 275g/m2 mennyiségű cinkréteg). Az állattartásra épített Lindab csarnokok esetében például az egyik jól bevált megoldás az, hogy a teherhordó főfalakon háromszög alakú, rácsos tetőszerkezetet (Lindab Truss) alakítanak ki. Ebben az esetben csak a hasznos teret kell hőszigeteléssel ellátni, mert a ferde tető alulról páramegkötő filccel borított trapézlemezből kerül kialakításra. Ennek a technológiának az az előnye, hogy a tetőfedő burkolat két oldalán kialakuló hőmérsékletkülönbség miatt a belső felületen lecsapódó párát a filcborítás magába szívja, megtartja és ezzel megvédi az alatta tárolt anyagokat (pl. gabonát, berendezést, stb.) az elázástól, károsodástól.

Másik speciális Lindab termékcsalád például a – mezőgazdasági használatban különösen praktikus – tetőbevilágító trapézlemezek, amelyek amellett, hogy a természetes fény beáramlását teszik lehetővé, és igen jelentős energia-megtakarítást eredményeznek, a kialakításuk révén a beázásmentes illesztést is biztosítja.
A közepes méretű csarnokigényekre, 12-18 méteres fesztáv tartományban gazdaságos megoldást jelent a Lindab SBS Maxi csarnoka. Ennek a hazai műszaki fejlesztésnek az a különlegessége, hogy a teljes teherhordó tartószerkezetet vékony falú, horganyzott profilok adják. Mivel pl. istállók vagy csirkenevelők esetében inkább az épület hossza, mint a szélessége dominál, az SBS Maxi is kiválóan alkalmas az állattartásra. Emellett előszeretettel használják mezőgazdasági gépek tárolására, karbantartására, illetve élelmiszerek feldolgozására is.

Az SBS Maxi csarnokok ára igen versenyképes, a könnyűszerkezetes acél felépítmény anyagára (tartószerkezet, tető- és falburkolat, ereszcsatorna, összes tartozékkal) kb. 20-35ezer Ft+Áfa/m2, míg a komplett csarnok teljes bekerülési költsége (földmunkákkal, alapozással, kivitelezéssel, átlagos épületgépészettel együtt) kb. 100-120ezer Ft+ÁFA/m2.

A mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódó ún. kiegészítő tevékenységek ellátására a legtöbb megrendelő az SBS mini csarnokot (50- 250 m2) választja. Ebben kaphatnak helyet a szociális helyiségek, irodák, ügyfélfogadók, kisebb helyigényű műszaki tevékenységek, raktárak, garázsok, szerszám- és eszköz ill. egyéb tárolók stb. Az ár itt is rendkívül versenyképes: a Lindab épület komplett anyagára mérettől és burkolati rendszertől függően kb. 20-40ezer Ft+Áfa/m2.

Hogyan takaríthat meg időt és pénzt a könnyűszerkezetes technológiával?

A termelői szférában és különösen a mezőgazdaságban – annak idényjellege miatt – kiemelten fontos szerepet kap az építkezés gyorsasága. A Lindab könnyűszerkezetes csarnoképítési technológiája, az ún. száraz szereléses metódus a hagyományoshoz képest jelentősen lerövidíti a kivitelezés folyamatát. A Lindab biatorbágyi eleve már a végleges tervek szerint, egyedi méretben legyártva érkeznek az acél elemek. Az elkészült alapokon már csak össze kell állítani a szerkezetet. Nem kell a falak száradására vagy a beton megkötésére várni, a munka folyamatosan haladhat. A beruházó jelentős megtakarítást érhet el a szállítási költségeken is, hiszen a tartóelemek, illetve a burkolólemezek súlya töredéke a hagyományos építőanyagokénak.

A Lindab komponens termékeinek jelentősége abban áll, hogy rugalmasan ötvözhetőek, beépíthetőek már meglévő, régebbi mezőgazdasági épületrészekbe is. Ahol az adott szituáció kívánja, a tető cseréje vagy a bővítés is egyszerűen megoldható, mert a lemezek, illetve tartóelemek és a kiegészítők (pl. ereszcsatorna-rendszer) kis önsúlya nem jelent statikailag veszélyes terhelést a már meglévő tartószerkezetre.

 

Ha új csarnokot szeretne vagy felújítaná régi agrárépületét vagy lenne épülete kapcsán kérdése, kérjen a Lindabtól ingyenes műszaki egyeztetést, ajánlatot és nézze meg mezőgazdasági mintaterveinket, referenciáinkat www.lindab.hu/csarnok és a www.lindab.hu/SBS oldalakon!