fbpx

Kyleo – Két hatóanyagot tartalmazó, innovatív tarlóápoló szer

Írta: Szerkesztőség - 2014 július 28.

A mélyen gyökerező, évelő gyomnövények ellen a nyári tarlókezelés adja a leghatásosabb védekezést.

A fenyércirok, tarackbúza és nád a nyár végi, kora őszi időszakban (augusztus vége-szeptember) raktározzák el az átteleléshez szükséges tartalék tápanyagot. A mezei acat és a sövényszulák a nyári virágzás időszakában mutatja a legnagyobb levélfelületet, ezért ilyenkor érdemes permetezni.

A Kyleo a magról kelő gyomok kelése és az évelő gyomnövények, továbbá fiatal cserjék és bokrok kihajtása után használható, felszívódó, totális hatású gyomirtó szer.

„A Nufarm gyári kombinációjának összetétele kizárja a két eltérő hatóanyag antagonizmusát, így látványosan gyors és tartós gyomirtó hatást lehet vele elérni az egynyári és évelő gyomok mindegyike ellen.”

A permetlében lévő hatóanyagok a növény felszínére kerülve felszívódnak, és eljutnak a gyökerekhez is. A legtöbb egyéves gyomnövényen a hatás már 2-4 nap múlva, míg az évelőkön 7 nap után látható. A földfelszínen a növények sárgulása után a teljes barnulás, kiszáradás következik be, miközben a gyökerek és rizómák károsodása is megtörténik.

A Kyleo a glifozát és a 2,4-D hatóanyagok gyári kombinációja, amely különleges adalékanyagának köszönhetően több mint a hatóanyagok egyszerű keveréke. Az innovatív készítmény hatása az évelő kétszikű gyomok ellen lényegesen gyorsabb a tisztán glifozát hatóanyagú termékekhez viszonyítva. A szerben alkalmazott adjuváns és a hatóanyagok optimális aránya kizárja a két eltérő hatóanyag antagonizmusát, így látványosan gyors és tartós gyomirtó hatást lehet vele elérni az egynyári és évelő gyomok mindegyike ellen. A két hatóanyag tankkeverékben történő alkalmazásához képest a Kyleo használata egyben kényelmes is.

Az innovatív formuláció kulcsa a cocoamin adalékanyag

A Kyleo formulációja egy növényi eredetű adalékanyagot, kókuszolaj származékot tartalmaz. A cocoamin nevű adalékanyagot tisztított kókuszolajsav észterezésével állítják elő. A Kyleo ebből a természetes eredetű adjuvánsból jelentős mennyiséget, 200 grammot tartalmaz literenként. A különleges adalék segíti a hatóanyagok gyors felszívódását, és a gyomirtó hatás kialakulását, továbbá a tiszta glifozát hatóanyagot tartalmazó termékeknél erősebb gyomirtó hatást biztosít a kombinációnak, főként a kétszikűek esetében.

A Kyleo használata különösen ajánlott az évelő kétszikű gyomnövények (mezei acat, szulákfélék, fekete üröm, csorbóka, fekete nadálytő, pitypang stb.) tömeges előfordulása esetén. A védekezést úgy kell időzíteni, hogy a magról kelő gyomnövények a virágzás állapotánál ne legyenek fejlettebbek, így nem keletkezik csíraképes mag az újabb termésből. A parlagfű a virágzat megjelenését követően ellenállóbbá válik a gyomirtó szerekkel szemben. Parlagfűvel fertőzött táblán ezért a virágzat megjelenése előtt javasolt elvégezni a gyomirtást. Az évelő gyomnövények akkor a legérzékenyebbek, amikor intenzív hajtásnövekedésben vannak. Az évelők esetében is fontos, hogy azok ne érleljenek magot, de ezek fejlettsége a 20–30 cm-es nagyságtól a virágzás végéig terjedhet. Így a megfelelő nagyságú lombozat elegendő hatóanyag felvételét teszi lehetővé ahhoz, hogy a rizómák, földalatti hajtások lehető legnagyobb része elpusztuljon. A védekezésnél törekedni kell a lombozat teljes bepermetezésére.

A Kyleo javasolt dózisa tarlókezelésre 3,0–5,0 l/ha, melynek kijuttatásához 250–300 l/ha permetlé szükséges.

A gabona tarlóján kikelt, illetve kihajtott gyomnövényeket a készítmény gyorsan, kb. két hét alatt elpusztítja. Így már a védekezést követő 2. héttől megkezdhetők az őszi talajmunkák.

A Kyleo kiadvány PDF formátumban letölthető ide kattintva.

A Kyleo hatása radioaktív izotópos kísérletben és a gyakorlatban

Salamon György
Nufarm Hungária Kft.
www.nufarm.hu