Az üdvözítő kukorica

Címke: , , ,
Kategória: Növénytermesztés

Miután már május első heteiben járunk, a kukorica vetése szinte mindenütt befejeződött az országban. Talán nem merészség pontos statisztikai adatok hiányában azt állítani, hogy az idei évben rekordot dönthet e növény vetésterülete.

Az üdvözítő kukorica

Miután már május első heteiben járunk, a kukorica vetése szinte mindenütt befejeződött az országban. Talán nem merészség pontos statisztikai adatok hiányában azt állítani, hogy az idei évben rekordot dönthet e növény vetésterülete.

Mindezt az a tény is alátámasztja, hogy a fagy- és a belvízkár által károsodott őszi vetések kipusztulása következtében felszabadult területek április derekára voltak ismét termelésbe vonhatók. Ezek hasznosítására – a napraforgón és néhány alternatív növényen kívül – alig van más választási lehetőség, mint a kukorica vetése. Azért a kukoricáé, mert ehhez minden gazdaságban rendelkezésre áll a technikai háttér, a sokféle hozzáférhető szakmai ismeret, a kiváló vetőmagkínálat, illetve a fizikailag erodálódott talajokat is többé-kevésbé rendbe lehetett hozni a vetésidőig. A vetésidő pedig az irodalmi adatok szerint akkor jön el, amikor a déli órákban a talaj felső rétegében a talajhőmérséklet elérte a 12 C0-ot.

A megfelelő körülményeknek köszönhetően átlagos időjárási körülmények között rendszeresen nő a termésátlag, és egyre többen gondolják úgy, hogy hazánkban – a szélsőséges viszonyoktól eltekintve – a kukorica valóban sikeresen és a leginkább gazdaságosan termeszthető ipari növény. Persze ez csak akkor igaz, ha a termelők a már bizonyított termőhelyeken, a jól bevált technológia mentén termelik, a növény adott fenológiai fázisaiban megfelelően elvégezve a növényvédelmi és növényápolási munkákat. Ezt a 8 t/ha felett termelőknek ma már felesleges is említeni, hiszen ők pontosan tudják, hol vannak a termelési folyamat buktatói, mikor jön el a preventív beavatkozások ideje és melyek a szerhasználat szabályai. Sajnos a termény-és ipari feldolgozópiac egyelőre még nem tud és nem is akar lépést tartani a termesztéstechnológiai fegyelemmel, nem tudja azt az értékesítési biztonságot garantálni, amit a magyar gazdálkodók a kukoricatermelésben már elértek.

Ami idén is meglepheti a termelőket

Sokat bizonygatott és immár tapasztalható tény, hogy a globális felmelegedés következtében jelentősen változik a klíma, ennek következtében nő a száraz, aszályos évjáratok gyakorisága, jellemzőbbek lesznek az időjárási szélsőségek. Nem ritka jelenség, hogy a talajhőmérséklet már április elején 10 C° körül alakul, aztán beköszönt a csapadékhiányos időszak, ami az aszályig fokozódhat. Ekkor juthat szerephez a technológiának az a része, amely idejekorán lehetővé teheti az aszály kedvezőtlen hatásainak biológiai és agrotechnikai tényezőkkel történő mérséklését. Vannak, akik minden gazdasági évnek úgy indulnak neki, hogy az aszályos lesz, és van is valami igazság ebben a megközelítésben. Ennek megfelelően ezek a termelők már a kora tavaszi vízmegőrző talajmunkákra koncentrálnak, és energiatakarékos vízmegőrző talajműveléssel, vetéstechnológiával igyekeznek védekezni a növények számára gyötrő és terméscsökkentő szárazság ellen.

A körültekintő termelők ugyancsak nagy hangsúlyt fektetnek a lokális ökológiai viszonyoknak megfelelő, jó alkalmazkodóképességű hibridek kiválasztására. A nemesítők egyébként már hosszú évek óta törekedtek arra, hogy a szárazságtűrés legyen az új köztermesztésbe vonható hibridek egyik megbízható erénye. Természetesen a kukoricahibridek kiszolgálásának továbbra is fontos eleme a harmonikus NPK-tápanyagellátás és a hatékony növényvédelem, illetve a gazdák nagy része azzal is tisztában van, hogy az optimális tápanyagellátás javítja a kukorica vízhasznosító képességét. Az idei évben ugyan nem volt jellemző a korai kitavaszodás, de a jó csírázáskori hidegtűréssel rendelkező hibridek alkalmazásának köszönhetően az optimálisnak tartott vetésidőhöz – április közepétől május első hetéig – viszonyítva akár 10-14 nappal is vethetjük korábban a kukoricát. A korábbi vetésidő munkaszervezési szempontok miatt is kedvező megoldás, miközben élettani előnyökkel is jár. így ugyanis normális növényfejlődés esetén a kukorica hím- és nővirágzása, a megter-mékenyülés és a szemtelítődés kezdete nem július hónapra, hanem június második felére esik. Ezért hamarabb következik be a fiziológiai érés is – amikor a tápanyag beépülése már lassan megszűnik -, elkezdődik a szem vízleadása, és akár 5-10%-kal kisebb lehet betakarításkor a szemnedvesség-tartalom. Ez utóbbi különösen fontos munkaszervezési szempontból, illetve a költségtakarékos szárítás lehetőségét tekintve.

Növekvő vetésterület

A fent említett okokból következően nagyon valószínű, hogy a kukorica vetésterülete eléri az 1,2 millió hektárt, amely természetesen a hibridkukorica-előállítás, a csemegekukorica, a pattogatni való kukorica és a silókukorica termelését is magában foglalja. Azt az állítást, miszerint Európa kukoricaövezetéhez tartozunk, fényesen bizonyítja az a tény, hogy a hibridkukorica-termesztés nagyságrendje évről évre növekszik, ami egyben a termőhelynek és nem utolsósorban a hazai előállítók szakmai felkészültségének is az elismerése! Emellett figyelemreméltó az EU-n belül elért és remélhetőleg tartósan őrzött harmadik helyünk (7,7 millió t) az árukukorica-termelés mennyiségi versenyében, ahol csak Franciaország és Olaszország előz meg bennünket. Jó jelek tapasztalhatóak tehát a kukoricatermelés tekintetében – mondhatnánk, de sajnos egyre több a „kényszertermelő” gazda is, akik csak azért vetnek kukoricát, mert másra nem kínálkozik lehetőségük. Ez a réteg egy kissé rontja a kukoricatermesztés hazai statisztikáját, de a termelés joga mindenkit megillet. Részben ebből következik a kukorica monokultúra visszatérése is, hiszen az ezredfordulón megkongatott vészharangok akkor alaposan elvették a termelők kedvét a monokultúrás termesztéstől. Számos szakmai bizonyíték állt ugyanis rendelkezésre az amerikai kukoricabogár kártételét illetően, hiszen az egyoldalú talajművelési, talajhasználati gyakorlat fizikai következményei is jelentkeztek. A talajtömörö-döttség és a termőréteg degradációja az évtizedeken keresztül azonos módon művelt földeken kezdett kedvezőtlenné válni a kukorica számára, és hihetővé vált a termelők számára, hogy felelősen nem folytatható a monokultúrás termesztés. Akkor néhány évre váltottak, és vetésváltásban művelték a földeket, amivel valamelyest csökkent a területek gyomosodási hajlama, javultak a talajok fizikai viszonyai. Fél évtized elteltével azonban a legtapasztaltabb termelők a legjobb termőhelyeken ismét visszafordultak a monokultúrás termesztés felé, annak reményében, hogy az e célból kidolgozott technológia betartása visszahozza a régi eredményeket. Valóban így is lett, és ma már az árukukorica-termelés 30% körüli nagyságrendben ismét monokultúrában történik, az ökonómiai versenyképesség alapján.

Lesznek-e jó piaci válaszok?

A magyar kukoricatermelők nagy bánata – a termelési sikerekkel ellentétes tendenciaként – a piac kiszámíthatatlansága. Mindenki ismeri Magyarország földrajzi adottságait, amelyek nem teszik lehetővé a magyar termény bekapcsolódását a nemzetközi piaci körforgásba. Az elmúlt öt évben az uniós tagságunk sem hozott lényeges fordulatot abban, hogy a magyar terményt piacra segítse. A megtermelt kukoricát ugyan a korábban működtetett intervenciós felvásárlás keretében sikerült értékesíteni, de ennek megszűnésével a raktárra termelés kezdett általánossá válni. A hazai állattenyésztésben egyelőre nem mutatkozik áttörés a takarmánycélú kukorica felhasználása terén, a bioeta-nol-gyártók pedig nagyon óvatosan „építkeznek”, nem szívesen kötelezik el magukat a bizonytalan, kiszámíthatatlan üzemanyagpiacon. A magyar gazdák pedig ettől függetlenül is termelik a kukoricát, ami a magas közúti-vasúti szállítási költségek miatt a francia, olasz és egyéb, harmadik ország által kínált áruval szemben nem versenyképes. Spanyolország negatív példája – ahová tengeri úton, Argentínából hoznak terményt – igazolja, hogy az EU és annak mezőgazdasági bizottsága nem veszi komolyan a magyar termelők értékesítési gondjait. Ha az uniós közösségen belül a magyar kukoricaövezet szenved az egyébként értékes kukorica értékesítésének gondjai miatt, azt meg kellene Brüsszelben oldani. Mégpedig úgy, hogy a szállítási költségekre támogatást kell nyújtani ahhoz, hogy egy tagország értékesítési és a másik tagország ezzel egy időben jelentkező beszerzési gondja az unión belül megoldódjon. A Közösség malmai azonban lassan őrölnek – ezt a tagországok már megtapasztalhatták -, és a magyar termelők munkaritmusához képest kényelmes, lassú ügyintézés folyik. Kivárhatatlan, s a mezőgazdaság biológiai körforgásához egyáltalán nem igazodik az esetleges elmozdulás, az, amíg valami érdemi történik. Egy kukoricatermelő övezetet, egy kiváló adottságú termőtájat nem lehet ezer kilométerekkel odébb tolni, hogy a tengeri kikötőhöz közel legyen, éppen ezért az áru szállításához kell érdemi támogatást nyújtani. Hát, ilyen egyszerű lenne ez a dolog a sokszereplős, beadványos, kérelmes, bizottsá-gosdi nélküli felfogás alapján, amit egy tettre kész magyar gazdaember a józan paraszti felfogásával elvárna.

Sok termelő a legjobb termőhelyeken visszafordult a monokultúrás termesztés felé, annak reményében, hogy a technológia betartása visszahozza a régi eredményeket

NZ.

Ez a cikk a MezőHír 2010/05 - májusi számában jelent meg.




-=oOo=-