A KRONE RP1550 – egy nagygazda ajánlásával
2010. június 10.
“Májusi eső aranyat ér” – ez eddig örök igazság volt a mezőgazdaságban. Az idei év eseményei után azonban talán erre a kijelentésre is egy kicsit másképp gondolunk majd a jövőben. Az árvizek és [...]
Belchim-megoldások szőlőben
2010. június 10.
A Belchim Crop Protection-t 1987-ben Belgiumban Dirk Putteman alapította, a cég jelenleg is az ő irányításával működik. A cég évről évre egyre több európai országban, Franciaországban, Hollandiában, [...]
Agrárhírek a nagyvilágból
2010. június 10.
A KAP-kiadások 2 milliárd euróval meghaladták a tervezettet A Bizottság legfrissebb adatai szerint a KAP 2009. évi tényleges kiadásai több mint 2 milliárd euróval meghaladták a költségvetésben [...]
Növényvédelmi stratégia a szőlő lisztharmatgombája ellen
2010. június 10.
Manapság ha a szőlő növényvédelméről esik szó, akkor minden bizonnyal leginkább a lisztharmat kerül az érdeklődés középpontjába. Annak ellenére azonban, hogy az elmúlt néhány évtizedben számos új ismerettel gazdagodtunk a kórokozót illetően, mégis előfordul, hogy [...]
Vége felé tart az idei spárgaszezon
2010. június 10.
A tavasz fontos időszak szabadföldi zöldségnövényünk, a spárga termesztésében. Márciustól júniusig intenzív munka folyik a spárgaföldeken: ekkor érnek finisükbe az idei sikereket meghatározó, szedést megelőző munkálatok, s ekkor zajlik heteken keresztül maga a szedés, ami [...]
A növényvédelmi jogszabályok a termelőket érintő főbb változásai
2010. június 10.
A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény 2008. szeptember 1-jei hatályon kívül helyezése óta fennálló szabályozási hiányosságokat szüntette meg az idén április 23-án kihirdetett, a [...]
A Sumi Agro Hungary Kft. társadalmi felelősségvállalása
2010. június 10.
“Számunkra a hozzáadott értékek a legfontosabbak” A vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról szóló riportsorozatunk következő állomása a Sumi Agro Hungary Kft. irodája, ahol a japán tulajdonú [...]
“Állatbarát magyar tojás” védjeggyel a piacon…
2010. június 10.
Egészséges pezsdülés figyelhető meg az utóbbi két évben a tojáságazati vertikumban – a kereslet növekedésének köszönhetően. A termelési kedv – a nagy tőkeigénynek betudhatóan – annyira azonban nem [...]
MezőHír – 2010-06 – június
2010. június 10.
Igazán mozgalmas és sajnos több szempontból nehéz hónapot tudhatunk magunk mögött. Főként azért, mert az "aranyat érő" májusi esők és az őket kísérő tomboló szelek idén országszerte komoly gondokat is okoztak. Ezekről magunk is személyesen meggyőződhettünk, amikor a különböző szántóföldi rendezvények kapcsán az országot járva sok helyen láttunk belvízzel borított, gazdálkodásra hosszú hetekig-hónapokig alkalmatlan területeket - és akkor még az északi országrész igazán nagy káreseményeiről nem is beszéltünk. [...]
Nemzeti Cselevési Terv a növényvédő szerek fenntartható használatára
2010. május 10.
Az Európai Unió egyik gazdasági célja a tagországok mezőgazdasági termelésének támogatása, annak érdekében, hogy azok versenyképesek legyenek az unión belüli és az azon kívüli kereskedelemben. Ugyanakkor az unió szabályozza a tagországok mezőgazdaságában engedélyezett növényvédő szerek [...]
Változások természetrajza
2010. május 10.
Ha akarjuk, ha nem, a dolgok szüntelenül változnak. Áprilisban például várva várt változás volt sok helyen sok növénytermesztő számára, hogy végre vethető állapotúvá szikkadt fel a talaj. Aztán akadnak magánéletre, országra vagy világra szóló változások [...]
Ember és kutya
2010. május 10.
A kutya hűsége mindig meghatja az embert, ám minden gazdának ápolnia kell ezt a tulajdonságot. A gazda és a kutya közötti kapcsolat szoros, de az eb részéről sokkal erősebb. A kölyök azonban az [...]