80-130%-kal több forrás erdőtelepítőknek

Az erdőtelepítések ösztönzése érdekében a Vidékfejlesztési programban megnövelték az erdőtelepítéshez igényelhető jövedelempótló és az ehhez kapcsolódó erdőápolási támogatások összegét és időtartamát - mondta Nagy István agrárminiszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A program átalakítására azért volt szükség, mert "az erdőgazdálkodás az agráriumnak az a része, amely válaszokat kínál a klímaváltozásra" - hangsúlyozta a miniszter. Nagy István ismertette: a jövedelempótló támogatások összegét a korábbi hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelték, a támogatás igénybevételének időtartama egységesen, minden fafaj esetében 12 évre nőtt. Az erdőtelepítési költségek támogatása átlagosan mintegy 20 százalékkal nő, a tölgyesek telepítése után a korábbi 2,6 millió forintról hektáronként közel 5 millió forintra, a nemesnyáras esetében 1,2-1,3 millió forintról 2,8-2,9 millió forintra emelkedik az igényelhető összeg. A miniszter közölte, a támogatási összegek átalakításának köszönhetően már a ritka elegyfajok ültetéséhez is hozzá tudnak járulni, a változatosabb erdők létrehozására a gazdák további 2800 eurós támogatást igényelhetnek. Az erdőtelepítésre alkalmas - mezőgazdaságban gyengén hasznosítható - területek legnagyobb része magántulajdonban van, a kormány ezért döntött a Vidékfejlesztési programban az erdészeti ágazatot érintő támogatások mértékének növeléséről. A változtatásoknak köszönhetően, a jövedelempótló, az erdőápolási és az erdőtelepítési támogatások összesítésével az erdőt telepítő gazdák most 80-130 százalékkal több forráshoz juthatnak, mint korábban - fejtette ki Nagy István. A Vidékfejlesztési programban 12 pályázati felhívás érinti közvetlenül az erdészeti ágazatot, ezek közül jelenleg négy nyitott. A teljes fejlesztési keret meghaladja a 106 milliárd forintot. A tárcavezető szólt arról is, hogy az erdőtelepítések ösztönzése mellett fontos feladat a meglévő, 2 millió hektár erdőterület megőrzése is. A magyarországi erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxidot kötnek meg, ami az ország teljes szén-dioxid-kibocsátásának 7-8 százaléka.

Kiss Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, hogy az emelt összegű támogatásokat nem csak azok igényelhetik, akik a jövőben adják be pályázataikat, hanem azok a gazdák is, akiknél még nem fejeződött be az erdőtelepítés. Azok a pályázók, akik már végeztek az erdőtelepítéssel, ők az emelt összegű támogatások közül az erdőápolási és a jövedelempótló támogatást igényelhetik. Zambó Péter, az AM földügyekért felelős államtitkára hozzátette: a rendszerváltozás óta a magyar gazdák 200 ezer hektár erdőt telepítettek. A kormány a mostani átalakításokkal is arra törekszik, hogy a magyar gazdákat érdekeltté tegye az erdőterületek növelésében - tette hozzá.

Hirdetés

Ezeket olvasta már?

80-130%-kal több forrás erdőtelepítőknek
A hazai erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxidot kötnek meg: ez az ország évek szén-dioxid-kibocsátásának 7-8%-a.
Információs bank létrehozásával és fejlesztésekkel stabilizálná a NAK a hagymaágazatot
A hazai termés a piaci igény felét biztosítja.
Észszerű reform kell az uniós agrárpolitikában (második rész)
Van még munka bőven a KAP reformjával.
Ésszerű reform kell az uniós agrárpolitikában (első rész)
Az uniós agrárpolitika öt nagy reformja után, az aktuális válaszok megtalálása érdekében újabb változtatásokra van szükség.