Fenológia Figyelő Napok, 2026.06.30. Bercel

Írta: Szerkesztőség - 2026 június 30.

A legforróbb napok egyikén látogattunk el Nógrád megyébe, ahol a NAK helyi Fiatal Gazda Tagozata szervezte meg a negyedik Fenológia Figyelő Napok programot, ezúttal napraforgóban és kukoricában. Az előrejelzéseket figyelembe véve a kezdést korábbra tettük, fél nyolckor találkoztunk Bercel határában, ahol „még” 30 °C alatti hőmérsékletben kezdhettünk.

A napraforgó táblán a szokásos kép fogadott minket, azaz rendkívül heterogén fejlettségű növényeket találtunk. Sikerült a tányérkezdemény korai fejlődési állapotát is elkapni; a csillagbimbós állapotot, az elnyelő kapacitás véglegesedésének időpontját. A növények többsége virágzás elején tart, amikor a csöves virágok a tányér peremén, külső 1/3-án már virágoznak. Ez a BBCH63-as fenológiai stádium. Ebben az időszakban fontos a lombozat működésének biztosítása (nyitott légcsere nyílások, működő fotoszintézis), amit a hőségnapok és az extrém erős UV sugárzás jelenleg gátol. A tápelemek közül a kalcium és a bór hozzáférhetősége fontos, lombon keresztüli pótlása indokolt. A virágzást követő 10 napban lezajlik majd a magkezdeményben az embrió és a tápláló szövet sejtdifferenciálódása és -osztódása, majd megkezdődik a szárazanyag felhalmozása. Az olajszintézis és a magban való felhalmozás legintenzívebb szakasza a tányér zöldes-sárga színeződésénél lesz majd. A folyamat egészen addig tart amíg a napraforgón zöld növényi részek találhatók.

A kukorica már a magas hőmérséklet és az erős sugárzás ellen védekezve besodorta a leveleit, amelyek meredek szögben felfelé állnak a párolgás és a napsugárzás beesési szögének csökkentése miatt. A szárat felvágva láthatóvá vált, hogy a keményítő tartalékok nagy része már elfogyott. A csőkezdemények között már jól látható a fejlődésbeli különbség, a negyedleges csövek már szinte láthatatlan méretűek. A növények egy részénél már kibukkant a címerkezdemény a legfelső levél hüvelyéből, és a primer csőkezdemény bajuszszálait is megtaláltuk (BBCH61). Ebben az időszakban kritikus, hogy megfelelő legyen a növény vízellátása, mert a bibeszálak megnyúlásához, később pedig a hólyag állapot (a megtermékenyítést követő fejlődési szakasz) fenntartásához vízre van szükség az élettani folyamatok zavartalan működéséhez.

Ismétlésként: Mi is az a Fenológia FIGYELŐ:

A növénytermesztésben gyakran nem önmagában a beavatkozás, hanem annak pontos időzítése dönt a siker és a csalódás között. Ezt a szemléletet helyezi középpontba a Fenológia FIGYELŐ, amely már a MezőHír weboldalán is önálló rovatként kap helyet. Az új kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza a termelőkhez a növények fejlődési állapotainak gyakorlati értelmezését, és megmutassa, miért kulcskérdés a fenológiai stádiumok ismerete a jól időzített termesztéstechnológiai döntésekhez.

A program szakmai hátterét a Pro-Feed Kft. adja, amely 2026 februárja óta Fenológia Figyelő Napokat szervez a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara területi szervezeteinek támogatásával.

Az ötletet, annak kivitelezését az Alföldi Állattenyésztési Napok Termékdíjának zsűrije is elismerte és díjazta, erről is olvashattak már követőink: A szakma is elismerte a Fenológia FIGYELŐT

Forrás és fotók: Szabó István, PRO-FEED Kft.


MezőHír Tudástár: fenológiai stádium – A növény fejlődésének meghatározott élettani szakasza, amely jelzi, hogy az adott kultúrában mikor célszerű elvégezni a termesztéstechnológiai beavatkozásokat. A fenológiai stádiumok – például a BBCH-skála szerint – alapvető szerepet játszanak a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem, az öntözés és a termésképződés időzítésében.

Mezőhír
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.