A szőlőtermesztésben egyre kevésbé lehet úgy tenni, mintha az aszály csak időszakos probléma lenne. A tartós vízhiány ma már sok borvidéken alaphelyzet, ezért felértékelődik minden olyan döntés, amely javíthatja az ültetvény alkalmazkodóképességét. Egy friss kutatás szerint ilyen kulcstényező a szőlőalany: vagyis az a gyökérzet, amelyre a nemes fajtát ráoltják. A vizsgálat alapján ugyanis ugyanaz a fajta is egészen másképp viselkedhet attól függően, milyen alanyon fejlődik.
Hat évig figyelték, hogyan reagál a szőlő a vízhiányra
A kutatást délkelet-spanyolországi, félszáraz körülmények között végezték Monastrell ültetvényben, ahol hat éven át deficitöntözés mellett követték az egyes alanyok teljesítményét. A deficitöntözés lényege, hogy a növény szándékosan kevesebb vizet kap a teljes igényénél. Ez a gyakorlat egyre gyakoribb azokon a termőhelyeken, ahol a víztakarékosság már nem választás, hanem kényszer. A módszer viszont csak akkor működik jól, ha a növény gyökérzete képes kezelni a kialakuló stresszt.
A vizsgált alanyok között szerepelt a 140Ru, a 110R, az 1103P, a 41B és a 161-49C. A kutatók nemcsak a termést figyelték, hanem a gyökérnövekedést, a vízfelvételt, a növényi vízszállítást, a levélgázcserét, a hormonális jelzéseket, sőt még a bogyók beltartalmi változásait is.
Két stratégia rajzolódott ki a szárazság ellen
A vizsgálat egyik legérdekesebb tanulsága, hogy a szőlőalanyok nem egyformán védekeznek a vízhiány ellen. Egyesek inkább fenntartják a vízfelvételt és a levélműködést, vagyis tovább „dolgoznak” száraz körülmények között is. Mások gyorsabban lezárják a sztómáikat, visszafogják a párologtatást, és inkább takarékoskodnak a vízzel.
Ez elsőre technikai különbségnek tűnhet, valójában azonban termésben, minőségben és ültetvényszintű stabilitásban is nagy eltérést okozhat. Az egyik stratégia a termésbiztonságot segítheti jobban, a másik inkább a túlélést és bizonyos minőségi paraméterek javulását. A világpiaci szőlő szállítmányok idei helyzetéről itt írtunk részletesebben.
(Fotó: Shutterstock.com)
A 140Ru vitte a prímet
A legerősebb teljesítményt a 140Ru adta. Ez az alany a vizsgálat szerint a legjobb szárazságtűrésű, legtermékenyebb és egyik leghatékonyabb vízhasznosító kombinációnak bizonyult deficitöntözés mellett. A rá oltott tőkék jobb vízfelvételt mutattak, erősebb volt a teljes növényi vízszállításuk, kedvezőbb maradt a vízállapotuk, és magasabb szinten tudták tartani a fotoszintézist is.
Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy nagyobb lombfelületet fejlesztettek, tovább maradtak zöldek a levelek, jobb volt a levél nitrogén- és klorofilltartalma, és végül a termésük is 39–48 százalékkal meghaladta a többi alanyét. A 140Ru tehát nem egyszerűen „bírta” az aszályt, hanem termelni is tudott benne.
A 110R is jól állta a sarat
A 110R szintén jó eredményeket mutatott. Ennél az alanynál is kedvező volt a vízfelvétel és a vízszállítás, a növények kevésbé kerültek súlyos stressz alá, és a levélgázcsere is magasabb maradt, mint a gyengébben teljesítő alanyoknál. Bár a lombfelület kisebb volt, mint 140Ru esetében, a szárazságtűrés szempontjából ez is működőképes stratégia volt.
A kutatók szerint a 140Ru és a 110R abban hasonlított, hogy nem a vízvesztés gyors visszafogásával reagáltak, hanem azzal, hogy hatékonyabb gyökér-vízszállító rendszert tartottak fenn. Magyarul: nem annyira menekültek a stressz elől, inkább jobban kiszolgálták vízzel a hajtást.
A víztakarékos alanyok nem feltétlenül a legjobbak
Ezzel szemben a 161-49C és az 1103P inkább víztakarékos stratégiát mutatott. Ezeknél az alanyoknál a sztómák gyorsabban zártak, csökkent a párologtatás, romlott a vízszállítás, a növény hamarabb visszafogta az aktivitását. Ezzel valóban spórolt a vízzel, de a termés is érzékenyebben reagált.
A 161-49C különösen érdekes volt: sok finom gyökeret fejlesztett a felső, nedvesebb talajrétegben, mégis gyengébb maradt a vízfelvétele és a vízszállítása. A tőkék erősebben stresszeltek, hamarabb zárták a sztómákat, és a termésük is alacsonyabb volt. Vagyis a nagyobb gyökérsűrűség önmagában nem jelentett jobb szárazságtűrést.
Az 1103P-nél szintén erősen megjelent a víztakarékos viselkedés. Bár ez az alany jó vízhasznosítási mutatókat adott levélszinten, a kutatás szerint a hozama érzékenyebb volt a vízhiányra, mint a 140Ru-é.
Kevesebb termés, de érdekesebb bogyó
A történet azonban nem fekete-fehér. A gyengébb termést adó alanyok bizonyos minőségi paraméterekben kifejezetten érdekesek voltak. A 161-49C például magasabb stilbén-, rezveratrol-, antocián- és összpolifenol-tartalmat mutatott, vagyis több olyan vegyület halmozódott fel a bogyókban, amelyek a stresszválaszhoz és a minőséghez is kapcsolódnak.
Ez azért fontos, mert a vízhiány nemcsak veszteséget okozhat, hanem bizonyos minőségi irányokba is eltolhatja a termést. A kérdés mindig az, mit akar a termelő: stabilabb mennyiséget, nagyobb lombot és erősebb növényi teljesítményt, vagy kisebb termést, de potenciálisan koncentráltabb beltartalmat.
A levelek is sokat elárultak
A kutatás részletes levélvizsgálatai szerint a jobb szárazságtűrésű alanyoknál magasabb maradt a levélgázcsere, jobb volt a fotoszintézis, és tovább megőrizték a levelek a zöld színüket. Ez nem mellékes részlet. A tovább zöldellő lomb ugyanis hosszabb ideig képes asszimilálni, ami a termésen túl a tőke tartalékképzésében is fontos.
A 140Ru ebből a szempontból is kiemelkedett: több klorofill, több nitrogén, hosszabb levél-élettartam és magasabb fotoszintetikus kapacitás jellemezte. Ez jól mutatja, hogy a szárazságtűrés nemcsak arról szól, hogy a növény „nem pusztul el”, hanem arról is, hogy mennyire marad működőképes.
A hormonok is beleszólnak
A kutatók a hormonális jelzéseket is vizsgálták, különösen az abszcizinsavat, vagyis az ABA-t, amely a növényi stresszreakciók egyik kulcsszereplője. A 161-49C és részben az 1103P esetében erősebb felszíni hormonális jelzés társult a gyorsabb sztómazáráshoz és a fokozott stresszreakcióhoz. A 140Ru-nál viszont inkább a gyökérszintű működés maradt erősebb, miközben a hajtás kevésbé kényszerült védekező üzemmódba.
Ez azért érdekes, mert arra utal: a szárazságtűrés mögött nem egyetlen tulajdonság áll, hanem több egymásra épülő élettani folyamat. Gyökérzet, vízszállítás, levélműködés, hormonális szabályozás és anyagcsere együtt adja ki a végeredményt.
A nagyobb párologtatás néha előny
A tanulmány egyik meglepő üzenete, hogy a nagyobb vízforgalom nem minden esetben hátrány. A 140Ru és részben a 110R nagyobb párologtatása ugyanis hűthette a lombot és a fürtzónát is. Hőhullámok idején ez komoly előny lehet, hiszen csökkenhet a levélperzselődés és a hőstressz kockázata.
Vagyis a „víztakarékosabb” nem mindig jelent jobb túlélést vagy jobb termesztési eredményt. Lehet, hogy egy alany kevesebb vizet használ, de közben jobban visszafogja a fotoszintézist és a termést. Egy másik többet párologtat, viszont jobb állapotban tartja a növényt.
Nincs univerzális csodaalany
A kutatás egyik legfontosabb következtetése, hogy nincs minden helyzetre érvényes legjobb alany. Más lehet az ideális ott, ahol a hozamstabilitás a fő cél, és más ott, ahol a minőség vagy a szigorú vízkorlátozás kerül előtérbe. Az viszont egyértelmű, hogy az alanyválasztás a klímaváltozás korában már nem technikai részletkérdés.
Az új telepítéseknél ez legalább akkora stratégiai döntés lehet, mint maga a fajta megválasztása. Aki ezt ma félvállról veszi, az évekre vagy akár évtizedekre bebetonozhatja az ültetvény reakcióját a szárazságra.
A jövő szőlészetében a gyökér dönthet
A tanulmány üzenete világos: az aszályra nem elég csak fajtával, zöldmunkával vagy öntözéssel reagálni. A gyökérzet, vagyis az alany ugyanúgy része a klímaalkalmazkodásnak. A jó alany képes tompítani a vízhiány hatását, javítani a vízfelvételt, hűteni a lombot, fenntartani a fotoszintézist, és ezzel együtt a termést is.
Ez a kutatás ezért nemcsak tudományos érdekesség, hanem nagyon is gyakorlati üzenet a termelőknek: a szőlő sorsa sokszor tényleg a gyökérnél dől el.
Forrás: sciencedirect.com
MezőHír Tudástár: szőlőalany – a nemes szőlőfajta alá oltott gyökérzet, amely alapvetően befolyásolja a tőke vízfelvételét, vízszállítását, sztómaszabályozását, aszálytűrését, termésbiztonságát és a bogyók beltartalmi jellemzőit; szerepe különösen fontos vízhiányos, deficitöntözéses vagy klímaalkalmazkodást igénylő termesztési rendszerekben.
