Júniusban „ötös fokozatba” kapcsolt az aszály hazánkban, amire a kormányzat 67 milliárd forintos beruházás – amely szivattyútelep létesítésétől duzzasztó építésig számos beruházást magában foglal majd – bejelentésével „válaszolt”. Bár a korábbi időszak lépései – kutak legalizálása vagy az OVF Vizet a tájba! programja – jó irányba mutatnak, de mint a 2022 után kibontakozó civil vízmozgalmak tapasztalatai is mutatják, az átgondolt, hosszú távú agrárpolitika és a gazdák aktív közreműködése semmivel sem helyettesíthető.
Annak ellenére, hogy a több sajtóorgánum által június végén bejelentett, kutak bejelentésével és engedélyeztetésével kapcsolatos rendelettervezet elfogadásáról még nem érkezett hír, nem túlzás azt mondani, hogy év eleje óta „minden a víz körül forog”. Magyarország Nemzeti Atlasza említi a tényt, hogy a Duna-Tisza köze legmagasabb térszintjein az 1980-as, 1990 években egyre nagyobb területen volt megfigyelhető 4–8 méteres talajvízszint-csökkenés. Az alacsonyabb szinteken a talajvízszint-csökkenés „mindössze” 2 méteres volt.
A napjainkban legtöbb figyelmet kapott Homokhátság területén a vízpótlás szükségességére a helyi sajtó már az 1990-es évek elején felhívta a figyelmet. Az akkori cikkek már „sürgős vízpótlásról” és a „hatalmas költségek” miatt az „állami szerepvállalás elsődleges voltáról” szóltak. Az 1990-es években történtek ugyan kisebb léptékű beruházások, amelyek aztán a nem elegendő csapadék és a gazdák ellenállása (magán földterületek időszakos elárasztása ellen tiltakoztak) miatt nem lettek sikeresek. Ezt követően a 2000-es években több mérnöki terv született a probléma megoldására, amelyek azonban nem jutottak el a kivitelezésig.
Az MTA és a KVVM munkatársai által jegyzett VAHAVA-jelentés – a mozaikszó a Változás-Hatás-Válaszadás kifejezésekből áll – 2006-ban nem csak a Homokhátsággal, hanem egész Magyarországgal kapcsolatban máig nem teljesült elvárásokat tett, illetve előre látható problémákat említett. Csak a legfontosabbakat kiemelve: „a várható szárazság és hőség ront a termelési kilátásokon”, „a várható felmelegedés rendkívül élesen veti fel az élelmiszer-ellátás hazai biztonságát”. Ugyancsak a jelentésben találjuk, hogy bár „a nagy kiterjedésű aszályos területek jövőbeni valószínűsége nagyobb” mégis „egyaránt fel kell készülni aszályra, belvízre, árvízre…”.
A leírtakat gyakorlatilag megismételte a magyar Alkotmánybíróság abban az idén június elején született döntésében, amelyben a klímavédelemről szóló 2020. évi törvény egy jogszabályhelyét alkotmányellenessé nyilvánította. Végül 2021–2022-ben vált mindez a jelent meghatározó valósággá. 2023-as becslések szerint az előző évi aszályban legalább a GDP 3%-a „elégett”. Ehhez ugyan hozzájárult, hogy a klímaváltozás hatványozottan érinti Kelet- és Közép-Európa területét, de az is, hogy hazánk síkvidéki, felszíni vizekben szűkölködő részein évszázadokon át sajnos a legegyszerűbb vízbeszerzési lehetőséget a szinte mindenhol jelen lévő talajvízkészlet megcsapolása jelentette és jelentheti még ma is.
Az elmúlt 10–20 évben jellemzően belterületeken, a magas vízdíjak megspórolása érdekében fúrtak illegális kutakat, azonban a nem megfelelően kialakított kút összekötheti a már szennyezett talajvizet és a védett vízadót, mindemellett az „olcsó kutakba” jellemzően rossz minőségű anyagokat építettek be. Ráadásul a vízmérlegszámítások – a 2010-es évek közepéig – azt mutatták, hogy az utánpótlás igen csekély volt: közepes csapadékú években is átlagosan 50 milliméter évente. A kutak engedélyezésének újraszabályozásán túl a 2021–2022-es aszályt követően mind a civilek, mind pedig az Országos Vízügyi Főigazgatóság lépett.
A civilek mind a Homokhátság területén, mind pedig a Tápió-mentén ásóval, vödörrel, kézi erővel dolgozva próbálnak az ellen a tendencia ellen tenni, amely egy beszédes adattal illusztrálható: a Homokhátságon van olyan terület, ahol a talajvízszint 11,5 méterre zuhant. Munkájuk indokoltságát az ELTE kutatóinak eredményei is alátámasztják, amelyek szerint a folyószabályozások előtti állapotok részleges visszaállításával a nyári csapadékhiány égető problémája is megoldódna.
A mezőgazdasági vízdíjak rendszere 2025-ben
A mezőgazdasági vízdíjak a vízkészletjárulékból és vízszolgáltatási díjból állnak. A vízkészletjárulékot a vízhasználó az igénybe vett vagy igénybe venni tervezett vízmennyiség után kell hogy fizesse egy öt tényezőből álló matematikai képlet alapján. A járulékfizetés mértékét kiszámító képletnek része az igénybe vett vízmennyiségen túl az alapjárulék (9 Ft/m3) vagy épp a vízhasználati, vízkészlet jellegi szorzó is. Ezek súlyozzák a felszín alatti/feletti vízhasználatot, illetve a vízhasználat jellegét. Számos esetben nem kell a mezőgazdasági vízhasználónak vízkészletjárulékot fizetnie. Többek között évi 500 m3-t meg nem haladó vízhasználat után, kihirdetett tartósan vízhiányos időszakban az öntözés, halgazdálkodás és rizstermelés vízhasználat vízmennyisége után, továbbá kihirdetett veszélyhelyzeti időszakban valamennyi mezőgazdasági vízhasználat vonatkozásában.
Mindezekkel szemben vízszolgáltatási díjat mezőgazdasági vízszolgáltató művek üzemeltetése és fenntartása után kell fizetni. A vízszolgáltatási díj alapdíjból (a rendelkezésre állás miatt fizetendő) és változó díjból (a felhasznált vízmennyiséggel arányos) áll. A mezőgazdasági vízhasználó vízjogi üzemeltetési engedélyben lekötött éves vízmennyiség alapján alapdíjat, a vízszolgáltatótól átvett vízmennyiség alapján változó díjat fizet. 2019. január elsejétől a változó díjat teljes mértékben, míg 2021. január elsejétől az alapdíjat csak 50%-ban fizeti meg. Az alapdíj másik felét a központi költségvetés biztosítja. Bővebb információk: nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok/7904-mezogazdasagi-vizdijak-2025/le.
Különböző kutak, egységesült bejelentés és engedélyeztetés
Mint ismeretes, 2024. január elsejével véglegesedtek a mezőgazdasági és háztartási vízigényt biztosító kutak bejelentésével, engedélyeztetésével kapcsolatos szabályok azon elv mentén, amely hazánk területét kockázatmentes (88%) és kockázatos (12%) területté nyilvánította. Háztartási vízigényt biztosítanak azok a kutak, amelyek természetes személyek 500 m3-t meg nem haladó éves vízigényét (ivóvíz, személyes-háztartási vízszükséglet) biztosítják, függetlenül a kút létesítési helye szerinti ingatlan tulajdoni viszonyaitól, fekvésétől.
Az 50 métert meg nem haladó talpmélységű, 2024 előtt létesített kutak mindenhol jogszerűnek minősülnek, míg az annál mélyebbek a kormányhivataloknál engedélykötelesek. Az azóta létesített, 50 méternél mélyebb kutak szintén engedélykötelesek, míg az 50 métert meg nem haladó talpmélységűek csak akkor bejelentéskötelesek, ha kockázatos területen helyezkednek el. A mezőgazdasági célú kutak esetén – a jogalkotó felismerte a korábbi hiányosságot – a szabályozás nemcsak az öntözési célú, hanem az állattartó telepeket ellátó kutakra is kiterjed.
Az 50 métert meghaladó talpmélységű kutak minden esetben engedélykötelesek, a vízjogi engedélyt az Agrárminisztériumtól kell kérni. Az 50 méteres mélységet meg nem haladó kutak csak 2024 utáni létesítés és kockázatos területen való fekvés esetén engedélykötelesek. Ugyanakkor a 2024. január elseje után kockázatmentes területen létesített, 50 métert meg nem haladó talpmélységű mezőgazdasági kutakat, bár csak bejelentéskötelesek, de digitális vízmérővel kell felszerelni. Idén nyártól ráadásul az öntözőtelep engedélyezése is az Agrárminisztérium hatáskörébe tartozik.
Ketten kétfelé? Vizet a tájba civil és „hivatalos” módra
A hagyományos értelemben vett öntözés hátterét adó alapvető jogintézmények rövid összefoglalásán túl szükséges megemlíteni a vízhiány elleni védekezés másik módszerét is. A 147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet 2025. január elsejei módosítása bevezette az ökológiai célú vízpótlás fogalmát, megalapozva az OVF február 19-én meghirdetett Vizet a tájba! programját. Az ökológiai célú vízpótlás során vízjogi engedéllyel időszakosan elárasztják a mezőgazdasági területeket a vízkészletek megőrzése, talajvíz-utánpótlás és biodiverzitás támogatása érdekében. Vízforrásként felszíni víztöbblet vagy szabad vízkészlet használható. Az agrártámogatási rendszer előírásai lehetővé teszik, hogy a vízborítás ideje alatt is támogathatóak maradjanak a gazdálkodók. A vízigény az [email protected] e-mail címen keresztül, településnév és helyrajzi szám megjelölésével is jelezhető, illetve az alábbi felületen: terkeptar.vizugy.hu/vizetatajba.
Bár egy hektárnyi föld öntözése 4-5 hektárt szárít ki, az OVF programjának eddigi tapasztalatai nem a legjobbak. Fél év alatt 700 felajánlás érkezett, akik 735 földrészletre kértek árasztást, ami végül is csak 20 földrészleten valósult meg. Eközben, a 2022-es aszály óta a civilek is „megmozdultak a témában”. Mint a többek között a Homokhátság széli pusztákon, valamint Cegléd környékén tevékenykedő Vízőrzők mozgalom esetén, amely akkor alakult, amikor egyre többen vették észre, hogy nem jó irányban haladnak a dolgok, így fellépnek a köz és a maguk védelme érdekében.
Mivel a mezőgazdaság számára jelenleg nem preferencia a fenntarthatóság, a vizes élőhelyek rendkívüli módon megsínylették a korábbi évtizedek, évszázadok emberközpontú tájátalakítási tevékenységét, annak ellenére, hogy kivételesen fontos diverzitási és energetikai pufferterületek. Tevékenységüket ugyanakkor a hely (régi árkok, utak stb.) ismeretében végzik, nagy elővigyázatossággal, egyrészt a hód „vízépítő” munkájának megfigyelése és tiszteletben tartása mellett. Másrészt másfél év alatt kéttucat akció történt a 180 fős csapat közreműködésével; nagyjából 250 önkéntes napon ötven kisebb mértékű beavatkozást végeztek el, amihez 100 m3, helyben lévő anyagot használtak fel. Kapcsolatuk a vízügyi ágazat programjával teljes körű, amit maga a szlogen is bizonyít, de bíznak benne, hogy a mögöttes tartalom is közös tőről fakad: a cél az életközösség védelme, ésszel, okosan. Nem túl sok pénzből. Sőt, lényegében semennyiből.
Fotók: shutterstock.com
SZERZŐ: CSEGŐDI TIBOR LÁSZLÓ
MezőHír Tudástár
Ökológiai célú vízpótlás – Időszakos vízborítással járó gazdálkodási gyakorlat, amelynek célja a talajvíz-utánpótlás, a vízkészletek megőrzése és a biodiverzitás támogatása. A módszer során vízjogi engedéllyel mezőgazdasági területeket árasztanak el, jellemzően felszíni víztöbblet vagy szabad vízkészlet felhasználásával. A vízpótlás előnye, hogy javítja a talaj vízháztartását, mérsékli az aszály káros hatásait, és hozzájárul a vizes élőhelyek fennmaradásához. Magyarországon az OVF „Vizet a tájba!” programja népszerűsíti ezt a megoldást, amely a klímaváltozás által sújtott területeken, például a Homokhátságon különösen fontos.
