A Bükk déli lábánál, Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli részén helyezkedik el Tard, ez a 600 lelkes szalagtelepülés, amely szoros kapcsolatot tart fenn az Alfölddel és a Bükkel, és ez a két nagy tájegység határozza meg domborzatát, faunáját és flóráját. Határában mezőgazdaság művelésre kiválóan alkalmas barna erdőtalajok és réti csernozjomok találhatók, magas humusz- és kalciumtartalommal.
Tard már az ókorban lakott település volt, erről tanúskodnak a Tatárdombon talált régészeti leletek; akkor szlávok és avarok lakták, akik földműveléssel foglalkoztak. A honfoglalás után a terület az Örsúr nemzetség birtokába került.
Kleszó András, Tard
Az Árpád-korban királyi tárnokok lakták, akárcsak a szomszédos, azóta elpusztult Tárnokbálát. A XIV. században Diósgyőrhöz, majd a szomszédos Cserépvárhoz tartozott, a mindenkori királyné személyes birtokaként. A XVI. században több főúr tulajdonában is volt, de végül a Báthoryak birtokába került. A XVII. században a Homonnai, Esterházy, Révai családok birtokát képezte, de ez csak formailag volt igaz, mert a török hódoltság felügyelte. 1552-ben a törökök felégették a falut, és csak a XVII. század végén, a török kiűzésével párhuzamosan telepítették be újra magyar nyelvű „tótokkal”, akik aztán úrbéres jobbágyként éltek és próbáltak gyökeret verni.
A XVIII. században L’Huillier Ferenc egri várnagy vásárolta meg a falu határát. Öröklés útján szász-coburg-gothai hercegi birtok lett. Egészen az orosz megszállásig megmaradt az 5.000 holdas birtok, amelynek cselédsége a falu lakosaiból állt.
1936-ban, Szabó Zoltán tollából született meg a „A tardi helyzet” című szociográfia, amely a szűk ebéden élő, rossz levegőjű, földes szobákban és istállókban háló, korán haló emberekről szól, és a település nevét országosan is ismertté tette. A falu helytörténetének nagy ismerője az „egymunkahelyes” agrármérnök, Kleszó András (60), aki személyes érintettsége révén, elsősorban kikapcsolódásképpen ma is különösen szeret kutakodni a falu múltjában…
A faluhoz köti minden
A történelem viharaiban kerültek Kleszó András apai ági ún. felvidéki tót felmenői is Tardra, anyai ágon pedig eredetileg is tardiak voltak. Több generáción keresztül a szász-coburg-gothai uradalomban dolgoztak mindannyian, amely a szomszédos Cserépváraljától Tardig húzódott. A valamikori uradalom egyik majorja adta alapját a későbbi Dél-Borsodi ÁG megalapításának, majd az ’50-es évek második felében alakult Tardi Béke tsz-nek. Kleszó András már egészen fiatalon segédkezett nagynénjének a szövetkezetben nyaranta, aki a tenyészkosok gondozását végezte. Édesanyja háztartásbeli volt, édesapja kezdetben cselédként dolgozott, majd a lendületbe jött borsodi iparvidéken, Kazincbarcikán kőműves szakmára váltott. Vándorjuhász nagyapja révén azonban hamar közel került az állatokhoz, egyáltalán a paraszti munkához.
A helyben elvégzett általános iskola után Mezőkövesden járt, a mai Szent László gimnáziumba. Jól tanult, ami táplálta benne a reményt, hogy titkos terveinek megfelelően, állatorvos legyen. Sajnos nem vették fel, ezért Tardon, a helyi Béke tsz-nél vállalt egy évig munkát, 1971-72 között. Közelebb került a gazdálkodáshoz, egyre jobban tetszett neki az agrármérnöki hivatás, ezért Debrecenbe jelentkezett, az Agrártudományi Egyetemre, ahova fel is vették. A szövetkezet tanulmányi szerződést ajánlott, amit örömmel vett, hiszen ez azt jelentette, hogy diplomával a kezében biztos munkahelye lesz.
Ekkoriban – pontosan 1978-ban – egyesült a tardi szövetkezet Szentistvánnal, ami a méretek és a feladatok megnövekedésével járt együtt. A Szentistváni „VII. Pártkongresszus” Termelőszövetkezettel nem ment könnyen az egyesülés, mert a tardiak ezt nem igazán akarták. A szomszédos Cserépváralja viszont már 1968-ban „beadta a derekát”, és a nagy szőlőültetvényekkel rendelkező területekre az asszonyokat – akik a kézi munkaerőt jelentették – Tardon át szállították, kezdetben Csepel teherautókkal, majd később már buszokkal. Az egyesülés Tard számára sem várathatott magára sokáig, hiszen az akkor nélkülözhetetlen agitációs munka meghozta gyümölcsét.
Kleszó András tehát már az egyesült szövetkezetben kezdte a nagybetűs életet. Általános agrármérnökként először a juhászatba került, majd egy év után a sertéságazatban kapott ötéves feladatot Szentistvánon, amit később a növendéküszőkkel egészítettek ki számára. Aztán ismét a juhászatba szólították vissza. Mivel fiatalon – még egyetemi évei alatt – megnősült, hamarosan az első fiuk is megszületett. Ezért kérte, hogy Tardon folytathassa a munkát, amihez a vezetőség hozzá is járult. Szintén az állattenyésztéssel bízták meg, ami egészen a ’90-es évekig így is folytatódott…
Terápiás szünet következett
Kleszó András nem tagadja, hogy emberpróbáló munka volt az övé, és akarva-akaratlan tapasztalta, hogy egészségügyi gondjai sokasodtak, ami a kimerültséggel és az idegességgel függött össze. Ezt a felsővezetők is észrevették, és felajánlották számára, hogy tartson szünetet, foglalja le magát mással. Elfogadta a gondoskodásnak ezt a formáját, és közös megegyezéssel egy évig vállalkozóként, őstermelőként – bérelt ültetvényen – szőlőműveléssel foglalkozott. A kikapcsolódás, a napi „darálóból” való kiszállás jót tett számára, és az egy év eltelte után 1991-ben már a növénytermesztésbe várták vissza, Tardon. Sőt, a növénytermesztő agronómusi munka mellett a terménykezelői, magtárosi teendőket is ellátta.
Ma 1.800 ha területen folyik a gazdálkodás, amire hosszú ideje a klasszikus ipari növényekre alapozott vetésszerkezet a jellemző. Ez nem volt mindig így, hiszen a ’80-as években 350 ha szőlőültetvényt gondoztak, és természetesen szőlőfeldolgozó üzem is működött. Ez utóbbi érdekessége, hogy a cserépváraljai vár kazamatáiban alakították ki, ahol a riolit tufába vájt pincerendszer kiválóan alkalmas volt erre a célra. Pezsgő szőlész-borászélet folyt tehát itt annak idején, amiből mára mindössze 5,5 ha szőlőültetvény maradt, mutatóba. Gazdaembernek ezt nem könnyű megélni, ahogyan Kleszó András is nosztalgiával és őszinte sajnálkozással gondol erre a sok szép emléket is maga után hagyó időszakra. Természetesen szerény méretű saját szőlővel – kékfrankossal – is rendelkezett, ami fénykorában nagyon jól kiegészítette családja jövedelmét.
A növénytermesztésben találta meg igazi hivatását
Az állattenyésztésben eltöltött hosszú évek után, 1991-től Kleszó András a növénytermesztésben folytatta tehát a munkáját. Ez sem állt távol az érdeklődési körétől, sőt kifejezetten kihívásnak érezte, hogy a rohamléptekkel fejlődő – elsősorban ipari növényekre jellemző – termesztéstechnológiai és a modern technikai változásokat elsajátítsa. Ahogy teltek az évek, egyre nagyobb rutinra tett szert, és ebben a helyi jártassága, a talajok fizikai tulajdonságainak ismerete nagyban segítette. Mindig gyakorlatias szakembernek tartották, aki az apró részletek kimunkálására sem volt rest a jobb eredmény elérése érdekében, és ezt mindig a közösség érdekében tette. A munkahelyi érdekek megelőztek minden mást, és csak utána jöhetett egy kis háztáji állattartás. Ennek is vége már vagy nyolc éve, hiszen akkor fejezte be a gazdaságtalanná vált otthoni sertéstartást.
1.800 ha termését biztonságos tárolókban fogadják
A földhöz való viszonya is érdekesen alakult. A rendszerváltást követő időszakban, a részarány tulajdonban lévő földterületek kiadása, nevesítése a földkiadó bizottság tevékenységében zajlott, amelynek Kleszó András volt az elnöke. Ennek ellenére nem érzett különösebb késztetést arra – miközben mások földügyeit rendezte –, hogy maga is földtulajdonos legyen valamilyen formában. Hangyaszorgalommal végezte a cseppet sem eseménytelen, néha kellemetlen – a törvény betűjét következetesen alkalmazó – munkát, miközben négy év telt el. A zsellér felmenők miatt kárpótlásra nem számíthatott, így a magánföldterület megszerzésére irányuló törekvései is nehezebben alakultak. Az eltöltött évek alapján aztán nevesített egy szerény nagyságú szőlőterületet számára a szövetkezet, amely lehetőséget kínál majd a nyugdíjas évek tartalmas eltöltésére.
A hétköznapok darálójában
Kleszó András munka iránti elkötelezettségét soha egyetlen vezetője sem kérdőjelezte meg. Ma is teljes erőbedobással dolgozik a tardi kerület növénytermesztésének eredményességén, tizenkét traktoros irányítását végzi. Talán a magas színvonalú gépesítés segíti egyre jobban a munkáját, hiszen így az éppen jó az esély az esedékes munkák optimális időben történő elvégzésére. Gál Zoltán kerületvezető mellett egy volt szőlész, Tóth Imre – ma magtáros – kollégával viszik a 2.500 ha területen a növénytermesztést. Valamikor 7-8 vezető beosztású kolléga végezte ugyanezt a munkát, de a létszám alaposan karcsúsodott, ami a gépesítés, a munkaszervezés korszerűsödésének és a közgazdasági körülmények megváltozásának is köszönhető.
1991 után Kleszó András a növénytermesztő agronómusi munka mellett a terménykezelői, magtárosi teendőket is ellátta
A valamikori öregek – akik még a Dunántúlra is eljártak „summásnak” – már évtizedekkel ezelőtt úgy összegeztek, hogy „pár rossz külyök learatja a tardi határt”, amikor az első kombájnok munkába álltak. – Nos, azóta is eltelt jó negyven év, és ma már a csodálkozásra sincs nagyon ember a faluban, olyan észrevétlenül, rituálék nélkül zajlanak a munkák – mondja Kleszó András.
Még legalább két és fél évet tervez munkával tölteni a szövetkezetben. Jóllehet, a jelenlegi nyugdíjtörvények is ezt írják elő, de neki még egyébként sem esik nehezére a munka. A növénytermesztés összes szépségét, szakmaiságát igyekszik kiélvezni. A csodálatos táj, a kiváló termőföldek, a növénytermesztés általuk kialakított és fenntartott harmonikus összhangja naponta elvarázsolja, amikor csak a határban jár. Tard térségének történelmi emlékei, helytörténeti gazdagsága naponta idéz fel benne emlékeket. Természetesen legfontosabb szempont számára – ami egyben kötelesség is – a földek termőképességének megőrzése, a legjobb talajművelési eljárások alkalmazásával, továbbá a termesztett növények termésszintjeinek, termésbiztonságának elérése, a legjobb tudása szerint…
Tapasztalatokra alapozva
Kleszó András terepjárójával indul ki a határba, de már nem a fiatalos hév, nem a legnagyobb terület optimális bejárása motiválja mozgását. Sokkal inkább a rutin, a célszerűség vezeti; ráérez a növénytermesztés neuralgikus pontjaira. Valamikor keresztbe-hosszába átjárt bizonyos kérdéses területeket, keresve a gyomosodás, vagy éppen a kártevők migrációjának okait. Ma azonban már pontosan ismeri a talajfoltokat, a fertőzési gócokat, a veszélyek indítóokait, a védekezés időpontját és módozatait. Az évek meghozták a rutint, a terület pontos ismerete pedig kínálja a megoldásokat. Persze, változik a határkép is, hiszen korábban nagyobb volt a rend, kevesebb volt a ruderális terület, de a tulajdonviszonyok és a földhasználat változása ezt hozta magával. Az alkalmazkodási kényszer az élet minden területén szükségessé vált, és ez alól a földművelés sem jelent kivételt.
A családban a férfiak dominálnak
A Kleszó családban három fiú született. A legnagyobb a Bükki Nemzeti Park természetvédelmi őre, biológia-környezetvédelmi szakon szerzett diplomával. Nagyon elkötelezett természetvédő, madárvédő, ami talán jelzi, hogy „nem esett messze az alma a fájától”. A másik két fiú szintén a környezetvédelemmel összefüggő tanulmányokat folytatott, diplomát szereztek, de nem dolgoznak a szakmájukban; a biztosabb megélhetés érdekében választottak szintén felelős, de más munkakört maguknak.
A téli munkák egyike a szalmabálák rendezése, szállítása
Kleszó András a feleségét is a falujából választotta – még egyetemi évei alatt össze is házasodtak –, akivel nagy egyetértésben és békességben nevelték fel három fiúkat. Ma teljes megnyugvással veszik tudomásul, hogy mindhárman révbe értek, megtalálták helyüket az életben. Éppen ezért már saját jövőképüket kell „csak” alakítaniuk. Ha elérkezik a fránya nyugdíj korhatár, akkorra kell kitalálni az értelmes folytatást. Mert kell lenni folytatásnak – magyarázza Kleszó András –, hiszen ha nem foglalja el magát értelmes dologgal az ember, akkor hamar leépülhet. Persze, a testi frissesség megtartása mellett legalább olyan fontos a lelki is, és minden tekintetben meg kell békélni a világgal. Ez bizony egy teljes egészében mezőgazdász beállítottságú ember számára nem könnyű feladat, hiszen a magyar mezőgazdaság sorvadását, időnkénti uniós mellőzését látni – elszomorító. Egy potenciális agrárországba ennyi import terméket behozni, másoknak piacot biztosítani már-már megalázó az agrárszakemberekre nézve. Kleszó András ez ellen tehetetlen, inkább csak elégedetlen azzal, amit lát-tapasztal. Amíg számítanak rá, addig viszont a legjobb tudása szerint dolgozik a szövetkezet, a közösség javára. Amikor aztán a nyugdíjas évek következnek, akkor a saját kis földterületén a konyhakertnek akar élni, ott akarja levezetni az energiáit, kamatoztatni tudását. Megtermeli a család szükségleteit, élvezi és kihasználja a lehetőséget, amelyet az élet tartogat számára…
