fbpx

A spanyol hagymatermelés visszatér a régi szintre

Írta: Gönczi Krisztina - 2024 február 05.

A tartósan magas hagymaárak hatására egyre több gazdálkodó tér vissza a növény termeléséhez. Ha még az időjárás is kedvezőbben alakulna idén, erős fordulat jönne a kínálatban.

hagyma kézben
A spanyolok nagy lehetőséget látnak a hagymatermelésben (forrás: rhs.org.uk)

Messziről érkezik a hiánypótló hagyma

A hagyma ára ismét közel került a történelmi csúcsához. Ennek egyik fő oka, hogy Európa nagy részén gyenge termést takarítottak be, a másik, hogy Egyiptom és India exporttilalmat vezetett be a hagymára, így az Európából hiányzó mennyiséget Kínából kell pótolni, amit megdrágít a Vörös-tengeri konfliktus. A helyzet két hét alatt közel 30%-kal emelte a kínai hagyma árát is.

A hollandok nehezen boldogulnak

A hollandok befejezték az Afrikába irányuló exportot, most az európai értékesítésen van a hangsúly. Sok tagállamban azonban túl drágának tartják a holland hagymát. (Egyébként maguk a gazdatüntetések is komplikálják a közösségen belüli, közúti áruszállítást.) Az európai termelés költségei és rizikói folyamatosan nőnek, ilyen körülmények között egyre inkább Kína és Egyiptom dominálja az EU piacát.

Olaszországban április közepén jelenik meg először a belföldi, szicíliai hagyma, a kereskedők drukkolnak, hogy az ó készlet kitartson addig. A spanyol hagymakészletek is alacsonyabbak vártnál, emiatt az elmúlt három hónapban csaknem 6%-kal csökkent az exportjuk. Az árak még mindig magasak, 25 kg-os kiszerelésben is kilónként 68-70 cent körül mozognak.

A spanyolok lehetőséget látnak

A spanyol hagymaterület a 2024/2025-ös szezonban várhatóan jelentősen növekedni fog, ezt már látni a szaporítóanyag-forgalmazók számain. Különösen a korai fajták iránt nagy az érdeklődés Dél-Spanyolországban (Andalúzia és Murcia). A vetésterület már tavaly is 16%-kal nőtt. Az idei területbővüléssel együtt várhatón visszaáll a spanyol termelés a két évvel ezelőtti szintre. (2022-ben ugyanis 30%-os visszaesést szenvedett el a hagymaterület.) Az utóbbi években tapasztalható rendkívüli hagymaár sok gazdálkodót ismét a növény termelésére buzdít.

Kapcsolódó cikkünk: Drága a hagyma? Az ukrán megoldja!