Januárban tízszer több fehérbort adtunk el a külpiacokon, mint vöröset. A belföldi fogyasztásban nem ennyire rossz a vörösbor pozíciója. A kül- és belpiaci értékítéletet az árak is tükrözik.
Külföldön nem keresték a vöröst
Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) legfrissebb jelentése szerint januárban nagyon kevés vörösbort tudtunk eladni nemzetközi piacon. A földrajzi oltalom alatt álló kategóriában csak a 2024. évi mennyiség 56,6 százalékát értékesítettük. Viszont ezt legalább jó áron tettük, 30 százalékkal drágábban (31.600 Ft/hektoliter), mint tavaly.
A belpiacra kerülhetett a ki nem szállított vörösbor, mivel a határokon belül forgalmazott mennyisége 72 százalékkal megugrott, miközben az ára 5 százalékkal csökkent (34.100 Ft). A vörös és rozé borokat hektoliterenként még így is mintegy 2500 forinttal lehetett kedvezőbb áron forgalmazni belföldön, mint exportban.
Vörös kontra fehér
A jelek szerint a hazai fogyasztó még értéket tulajdonít a vörösbornak. Az oltalom alatt álló tételekért hektoliterenként mintegy 5 ezer forinttal hajlandó többet fizetni, ha a nedű vörös és nem fehér. Nem így az exportban, ahol nagyjából ezer forintra szűkült a kétfelé bor között érvényesíthető árkülönbség.
Még szembetűnőbb a mennyiségbeli differencia: a külföldre eladott fehérbor mennyisége (oltalom alatt álló) tízszeresen haladta meg a vörösborét – 35 ezer hektoliter a 3500-zal szemben –, míg a belföldi forgalomban csak kétszeresen – 33 ezer hektoliter a 16 ezer hektóval szemben.
Mindenütt sztár a fehérbor
Mint a számok is mutatják, a fehérbor a kül- és a belpiacon is jól fogy. Miközben a vörösbor árát a belföldi kereslet támasztja meg, addig a fehérbor árát az exportkereslet hajtja. Ezért a típusért többet fizettek a külpiacokon (29.700 Ft), mint belföldön (28.100 Ft). Januárban 48 százalékkal több került ki belőle exportra, mint egy évvel ezelőtt, 6 százalékkal magasabb áron. Eközben itthon is jól fogyott a készlet: a 37,5 százalékos forgalomnövekedés 28,6 százalékos (!) drágulás mellett ment végbe.
Lásd még szakcikkünket: Hamarosan megváltozhat a bortermelés földrajza.