fbpx
▼Hirdetés

▼Hirdetés

Tempósan árulja az árpát és vásárolja a kukoricát Bulgária

Írta: Gönczi Krisztina - 2025 február 20.

Bulgária tavaly kiváló minőségű és mennyiségű búzát, ellenben csapnivaló kukoricatermést aratott. A bőséges árpa is segíti az ország takarmányiparát, ebből még exportra is 45%-kal több jut, mint tavaly.

búza árpa kukorica
Fotó: shutterstock

Termés

Az Eurostat közzétette Bulgária végleges hivatalos termésadatait. Eszerint búzából 7 millió tonna termett tavaly az országban, míg árpából 1,1 millió tonna. A búza esetén 2000 óta csak egyszer láttak ennél is jobb eredményt, míg árpából ez volt a harmadik legjobb év. Mindemellett a búza 73 százaléka malmi minőségű lett, míg Magyarországon fordított volt a helyzet: a takarmányminőség aránya érte el a 75–80 százalékot. Az árpatermés 81 százaléka pedig söripari minőségű lett. A kalászos gabona takarmányipari célra történő felhasználása mégis 16%-kal nőtt, aminek a kukoricahiány az oka.

Kukoricából ugyanis bő felmillió hektárról mindössze1,5 millió tonnát takarítottak be (2,8 t/ha), közel 40 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A 2012-es aszály óta – amikor 1,76 millió tonnával zárták a szezont – nem tapasztaltak ennyire rossz eredményt az országban. A szeptember közepétől október közepéig tartó intenzív esőzések tovább rontották a kukoricatermést, helyenként extrém aflatoxin-szinteket eredményezve. Az ország most a kukorica költséges beszerzésével küzd.

Kereskedelem

Január végéig a búzaexport elérte a 3,54 millió tonnát, ebből 2,8 millió tonna az EU-n kívülre került. Az export üteme 10%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól, ami az erős belső kereslet magyaráz. Bulgária fő piacai: Algéria, Egyiptom, Spanyolország, Thaiföld és Görögország. Az elemzők a kivitel fellendülésére számítanak, mivel február közepétől lényegesen csökken a verseny a Fekete-tengeri térségben az oroszok exportkorlátozása és a készletek megcsappanása miatt. (Lásd még: Kirepült az orosz búza a raktárakból). A teljes kivitel az elemzők szerint 5,7 millió tonnát érhet el, ami megegyezne a 2023/24-es év eredményével.

Árpából az export üteme kétszeresen felülmúlta az egy évvel korábbit, január végéig közel 700 ezer tonna termény hagyta el Bulgáriát. Ebből 360 ezer tonna az EU-n kívüli országokba került. A fő piacok: Szaúd-Arábia, Algéria, Spanyolország, Portugália és Marokkó. Mostanra kevés árpa maradt a tárolókban, már csak 50 ezer tonna kiszállítására van lehetőség a számítások szerint. A kivitel így is mintegy 45%-kal múlja felül az előző szezonét.

Kukoricából viszont már most 24-szer több érkezett az országba, mint egy évvel ezelőtt, 143 ezer tonna. A fő származási országok: Ukrajna, Magyarország és Románia. A teljes behozatal 250 ezer tonnát érhet el a szakértők szerint, amit ellensúlyoz a 170 ezer tonnás kivitel. Szakértők szerint az aflatoxin-problémák miatt sok eladhatatlan kukorica nyomja a raktárakat, amit a kereskedelmi várakozások szerint a termelők majd megkísérelnek elvegyíteni az idei terméssel.

▼Hirdetés
▼Hirdetés