fbpx

Rajzpályázatot hirdetett a Nádudvari

Írta: Szerkesztőség - 2024 szeptember 08.

Óriási tömeg élvezte a Nádudvari Élelmiszer Kft. „Mit tehetünk többet” kampányának nyárzáró rendezvényét a Kopaszi-gáton, az Öbölházban. A kampányhoz egy rajzpályázat is kapcsolódik, melynek győztesei a Nádudvari joghurtok csomagolásán is viszontláthatják az alkotásaikat.

Az esemény több mint 2000 résztvevőt vonzott, és nem csak a gyerekek, hanem a szülők is élményekkel teli napot tölthettek el együtt. A rendezvény fókuszában a környezetvédelmi edukáció állt, így többek között egy környezetvédelmi kvízjáték is várta az érdeklődőket. A gyerekek kreativitását is próbára tették, hiszen a helyszínen elkészített műveikkel azonnal nevezhettek a Nádudvari által meghirdetett rajzpályázatra is.

A rajzokban a gyerekek megmutathatták, hogy számukra mit jelent a „Mi tehetünk többet…” mottó. Az alkotások nemcsak szépek, hanem elgondolkodtatóak is lettek. Még szeptember 30-ig várja a Nádudvari a további pályaműveket. A pályázat három kategóriájának győztese pedig a rajzait viszont láthatja majd a Nádudvari joghurtok csomagolásán is. A kiírás itt érhető el.

rajzpályázat

A családi napon volt még memóriajáték, virágültetés, szabadtéri edzőterem, ahol Kiss Virág Fitness Világbajnok segítségével mozoghattak a kicsik és nagyok. A kis természetvédők különféle kihívásokat teljesíthettek, jutalmakat nyertek. Az esemény tökéletes példa volt arra, hogy a környezettudatosság és az egészséges életmód népszerűsítése nem csak szükségszerű, hanem szórakoztató is lehet.

„Olyan esemény volt, amely minden korosztályt arra inspirált, hogy tegyen többet a saját és a környezete egészségéért. Mert végső soron mindannyiunknak fel kell tennünk a kérdést: mit tehetünk többet? A válasz a mindennapi választásainkkal kezdődik” – mondta Nagy Krisztina, a Nádudvari Élelmiszer Kft marketingvezetője.