Magyarországról nézve sok rokon vonást fedezhetünk fel a kelet-német földtulajdonosi szerkezettel. A szabályozást tekintve ugyan előrébb járunk, de a tulajdonosok „földközeliségét” illetően vélhetően nálunk rosszabb a helyzet, köszönhetően a rokoni kapcsolatoknak. Pontos kimutatással, sajnos, csak a németek rendelkeznek. Lássuk!
Kedvezőtlen folyamatok
Németországban az utóbbi években erősödik az aggodalom amiatt, hogy a mezőgazdasági területek az ágazaton kívüli személyek és vállalkozások kezébe kerülhetnek, ne adj’ isten külföldiek vásárolják fel. Tekintve, hogy a földszerzést kevésbé szigorú jogi szabályozás védi, min nálunk, és a keleti országrész szövetkezeti struktúrájába a külföldi tőke is bevásárolhatja magát, ezek a félelmek megalapozottnak is tűnnek. Az is félelmetes a helyi agrárszereplők számára, amilyen tempóban a mezőgazdasági területek ára növekszik.
Kik a földtulajdonosok?
Ezért az ottani agrárközgazdasági intézet, a Thünen-Institut utánajárt, hogyan is fest a német agrárterületek tulajdonosi összetétele. Mint az az alábbi ábrán is látható, a legnagyobb művelés alatt álló területtel Bajorország és Alsó-Szászország rendelkezik a szövetségi államban. A földek csaknem fele (45%) nem főfoglalkozású termelők kezében van, hanem olyan tulajdonosoké, akik azt művelés céljából bérbe adják. A nem mezőgazdasági főprofilú vállalkozások csak a földek 2,4%-ával rendelkeznek. Az egyház és egyéb közintézmények a mezőgazdasági területek bő egytizedét birtokolják.
Kifejezetten termelőnek minősülő magánszemélyek és családok a termőföldek harmadát tartják a kezükben, míg a mezőgazdasági vállalkozások a 8%-át. Összesen a területek 41%-a tartozik ténylegesen a termelőkhöz, míg közel 60%-a nem termelő tulajdonosoknak és közintézményeknek hajt hasznot.
Mennyire távoli a kívülálló?
A kutatók azt is megvizsgálták, hogy a tulajdonosi réteg mennyire „esik távol” a művelés helyszínétől. Megnyugtató eredményt kaptak, mert kiderült, hogy a földtulajdonosok kétharmadának a lakhelye, illetve a székhelye azon a településen, illetve annak közvetlen közelében található, ahol a terület is fekszik, 90%-uk pedig ugyanabban a tartományban él. Ebből arra lehet következtetni, hogy maguk a földbirtokosok is az egykori termelők köréből kerülnek ki, de a művelés lehetőségét már továbbadták a leszármazottaiknak, illetve a földijeiknek. (Jó lenne látni egy hazai kutatást is a földtulajdonosok lakóhelyéről…) Csupán a területek 0,4%-áról derült ki, hogy a tulajdonosuk külföldön lakó/székelő birtokos.
Kell-e aggódni?
Lényegesebb eltérést csak a keleti és nyugati szövetségi államok tulajdonosi összetételében tudtak kimutatni a közgazdászok. Keleten a földek ötöde még mindig a szövetkezek és egyéb jogi személyek kezében található, míg nyugaton ezek aránya mindössze egy százalék. Ezzel szemben keleten a családi gazdaságok csak a terület 15%-át művelik, míg nyugaton a 43%-át. Ennek megfelelően keleten sokkal nagyobb az üzemkoncentráció is. Míg Bajorországban az egyes községek legnagyobb földbirtokosa csak a környező területek 5%-át mondhatja a magáénak, addig ez az arány a keleti tartományokban 25%, azaz a falu minden negyedik hektárja egyetlen tulajdonos kezében van.
Mivel a keleti tartományokban a földek ötöde köthető cégekhez, ezekben fennáll a veszélye annak, hogy a terület tulajdonjoga üzletrész-kivásárlással az ágazaton, esetleg az országon kívülről érkező tulajdonosokra száll. Az adatok eddig nem támasztják alá a külföldi befolyás erősödését, de a potenciális veszély miatt ismét felvetődött, hogy javítani kellene Németország földforgalmi szabályozásán. A téma ötödik éve folyamatosan a porondon van, de úgy tűnik, a német hivatalok nem véletlenül ajándékozták meg a világot a bürokrácia, azaz a „hivatalok uralma” kifejezéssel. Ha rajtuk múlik, készül még néhány tanulmány, mielőtt döntenének. Másrészt el kell ismerni, hogy ezek a kimutatások tényleg precízek.
Ez a cikk is érdekelheti a témában: Magyar földárak és bérleti díjak az uniós skálán nézve.
