Nincsenek általános érvényű receptek a változékony időjárású, talajú Kárpát-medencében, de az biztos, hogy a klímaváltozásban döntő jelentőségű lesz a talajfelszínt védő, a talaj biológiai életét támogató talajművelésre való átállás. Hupuczi Júlia, az SZTE Mezőgazdasági Kar általános dékánhelyettese mindezt egy olyan talajszelvényben mondta el a MezőHírnek, ahol egykor építési törmelékkel töltötték fel a területet… Izgalmas tanulságok következnek.
Párbeszéd kell gazda és tudós között
– A szelvényben diákok és felnőttek, tapasztalt gazdálkodók és más szakterületen dolgozó szakemberek is megfordulnak. Dobos Endre, a hazai talajvédelem egyik legradikálisabb képviselője mostanában szakmai eseményeken mindig megerősíti, hogy muszáj végre kimondani, a talajok döntő többsége tönkrement. Ön hogyan érzi, mennyire kell és szabad didaktikusnak lennie, amikor fogadja a csoportokat?
– Nagy szükség van rá, hogy valóban kimondjuk, mi a valóság a talajok állapotával, művelésével kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy a tudománynak vannak mérései, tudományos jellegű kutatásai, kísérletei és ebből eredően adatai ahhoz, hogy meg- és kimondja, hogyan állunk. A másik oldalnak, a gyakorlatban dolgozó gazdáknak is vannak nélkülözhetetlen ismeretei – ezt a két szférát kell közelíteni, elméleti, méréseket végző tudósnak és a talajművelést végző gazdálkodónak kell találkoznia.
– Mikor szakadt el egymástól ez a két szféra?
– Régen, talán 50–60 éve, és azóta jellemzően a két terület a saját berkein belül folytat párbeszédet, de egymással már ritkábban. Talán nincs elég idő, nincsenek meg azok a fórumok, ahol ez a kétoldalú párbeszéd folyhatna. Ahol például a gazdák értesülhetnének a tudományos eredményekről, amiket aztán beépíthetnének a gyakorlatba annak érdekében, hogy a termőtalajok a következő évtizedekben megőrizzék a tápanyag-szolgáltató képességüket. Vannak ugyan újabb fórumok, ez a talajszelvény-bemutató is az, de még több kell, hogy hidat építsünk a tudomány és a művelési gyakorlat közt.
– Azért is kérdezem erről az elszakadásról, mert a társadalomtudományban is közhely, hogy az elitek és a tömegek elszakadtak egymástól. És azért fontos tudni, mikor és miért történt ez, mert a mezőgazdaságban szintén azt látni, hogy a párbeszéd hiánya miatt a változások, az egyre sürgetőbb technológiai és talajművelési átállások azért nem történnek meg vagy haladnak lassan, mert nincs kommunikáció.
– Igen, a kutatók, a tudomány régóta mondja, hogy baj van és baj lesz, ha a változó világgal nem változik a talajművelés technológiája, a szemlélet. Hosszú évtizedek óta vannak ilyen eredmények, de ezeket el kellene olvasni, meg kellene ismerni, ki kellene belőlük dolgozni a gyakorlati megoldásokat. Egyébként a gazdák is évtizedek óta érzik, hogy baj van, egyre nehezebb eredményt elérni ott, ahol korábban a régi gyakorlattal minden jól műkötött. Tehát érzik, csakhogy tudományos támogatás nélkül nem biztos, hogy felismerik, mi volna a követendő, milyen irányban és módon kellene változtatni. És ezt még súlyosbítja, hogy a hazai mezőgazdaság meglehetősen konzervatív, hagyománykövető szellemiségű. A tudomány viszont abban is tud segíteni, hogy a váltás ne a valóságtól elrugaszkodott módon történjen, hiszen muszáj szem előtt tartani a gazdálkodás jövedelmezőségi érdekeit is.
A kopaszra művelt termőföldek kora lejárt
– A talajszelvény-bemutatókon visszatérő tapasztalat, hogy majd’ minden észrevételre, szakmai-technológiai javaslatra van egy ellenérv, akár öntözés, akár forgatás, talajkondicionálók vagy mű- és szervestrágyázás merül fel. Egy olyan heterogén talaj- és időjárási viszonyokkal bíró régióban, mint a Kárpát-medence, mennyire lehet általános érvényű tanácsokat adni?
– Semennyire. Nemcsak az ország területeinek tulajdonságai heterogének, hanem egy nagyobb gazdaság táblái is. Tanácsokat csak annak a gazdának lehet adni, aki már eleve ismeri a saját viszonyait: az időjárást, de elsősorban persze a táblái megmért, elemzett adatait. Természetesen vannak általánosan követendő alapelvek a modern mezőgazdasági talajművelésre, de nem ezzel kezdődik, hanem azzal, hogy a gazdaság tudja, milyenek a talajai. Csak konkrét, elemzett táblára lehet technológiát kialakítani. Másrészt a talaj is meghatározza a technológiát, hiszen például egy nagyon kötött talaj más befektetést igényel gázolajból, talajművelő eszközből…
– Kérdés, hogy az öthektáronként vett minta alapján ismerhető-e egyáltalán egy földterület.
– Nem, és még csak az sem elegendő, ha ennél informatívabb, akár műholdas képekkel ellátott elemzést kap valaki a földjéről. Nem elég ugyanis a laboreredmény, a diagnózis, használni is kell azt az eredményt, elemezni kell, és tudni kell, milyen következtetés és szükség esetén milyen szemléleti és technológiai irányváltás következik belőle, hogyan kell a kapott információt bevonni a művelési tervbe.
– Mondja, hogy nincsenek általános érvényű alapelvek, de azért most is, amikor a szelvényben beszélt, visszatérően, követendő elemként említette a mulcsos művelést és a felszín takarását. Ezek mégis nevezhetők általános minimumkövetelményeknek?
– Meggyőződésem, hogy igen: az, hogy ne legyenek tarra művelt táblák, az mindenképpen és mindenütt fontos. De hát ezt látjuk a természetben: sehol sincs fekete, barna, nyílt talajfelszín, kizárólag az emberi művelésben. A talaj mindenütt „védi magát”, az erdőben, a gyepen – mindenütt nagy ellenállóképességű, diverz növényi élet van jelen. És nemcsak a felszínen, hanem a mélyebb rétegek felé is. Először a gyökerek és az elhalt növényi részek vannak jelen a talaj felső rétegében, lejjebb a már korhadó, bomló szerves anyagok, és így tovább. Ugyanakkor a művelt talajban elvágólagos rétegek vannak, amik tömörítő és romboló, forgatásos beavatkozások következtében alakultak ki. Ezek általában védtelenek a napsugárzás és az UV, az extrém meleg vagy az erodáló erejű esőzésekkel szemben, nem tudják sem elvezetni, sem megtartani az érkező vizet: amit a rossz állapotú táblák kapnak, nem hasznosul, elfolyik vagy elpárolog.
– Ráadásul a tarlón sokáig nincs is növény.
– Ennek a hátrányait könnyű megérteni. A talajnak olyan a növények, főleg a növény gyökereinek a jelenléte, mint nekünk a táplálék. Konkrétan például a gyökerek cukrokat tartalmazó anyagokat választanak ki, amelyek táplálják, energiával látják el a talajbiomot, így az aktív marad, és pozitív hatást gyakorol a talaj egészére. A talaj nem ültetőközeg, nem a növény szilárdítására való, hanem egy élő, összetett és alkalmazkodó rendszer. Fizikai, kémiai és biológiai folyamatok összehangolt működése révén tud termékeny lenni – vagyis ellátni a növényeket vízzel és tápanyagokkal. Ha nincs gyökér – márpedig a betakarítás után nagyon sok helyen a következő vetés utáni időszakig nincs –, akkor a tábla nem „pihen”, ahogy mondani szokták, hanem konkrétan éhezik.
– A takarónövények szerepe volna, hogy mindezt, mint egy védő szivacsréteg, megfékezze?
– A takarónövények pozitív hatása nagyon sokrétű. Egyrészt gyökérzetet, táplálékot: cukrokat, nitrogént és egyebeket nyújtanak a talajnak. Másrészt attól függően, hogy mire van szükség az adott táblán, segítenek megkötni vagy éppen lazítani a talaj szerkezetét. Harmadrészt, amikor például erodáló erejű eső vagy szél érkezik, védik a felső termőréteget. Nem engedik rázúdulni a romboló esőcseppeket, lassítják a beszivárgást. Utána azonban fékezik a kipárolgást. Ezeknek az előnyeit a klímaváltozás korában említeni sem kell.
– A szelvényben az is elhangzott, hogy a klímaváltozástól függetlenül a csapadékmennyiség éves átlaga nem változik, csak éppen fenyegetően szélsőséges eloszlású lesz.
– Így van, sokéves átlagok szintjén nem számottevő az érkező víz mennyiségének csökkenése, de az eloszlása extrém változékony. Ilyenkor a talaj épségének és a talajban lévő nedvességnek a védelme kiemelten fontos. De ismétlem, a takarónövény-fajta vagy -faj kiválasztása ugyancsak akkor hatékony, ha ismerjük az adott gazdaság céljait és viszonyait. Tudni kell, milyen vetemények közé mit érdemes beilleszteni, mit és hogyan tudunk orvosolni a takarónövénnyel, tudni kell, milyen kötöttségű-állapotú és milyen mikroklímában van az adott tábla. Ebben sincs általános recept.
A nyugalom csodát művelt a sittel szennyezett, halott talajban
– Az a szelvény, amiben állunk, éppen nem azokat az adottságokat idézi, amiket kifejtett: itt csempe-, tégla- és betontörmelék, fekete nejlonmaradvány, zsineg látható a felső 20–30 centis rétegben is. Mit lehet kezdeni egy ilyen talajjal?
– Művelés szempontjából semmit. Még ha a növények gyökerei tudnának is utat találni, a gépeket tönkretenné a sitt-törmelék.
– Mégis ez volt tavaly az Év talajszelvénye (lásd keretes anyagunkat alább!) lett. Miért? Mire tanít ez a szelvényminta?
– Arra, amiről eddig beszéltünk. Ezt a területet néhány évtizede letarolták, a talajfelszínt kibányászták, elhordták, aztán építési törmelékkel töltötték fel, és végül hordtak rá némi földet. Aztán húsz évig nem történt semmi – és ez döntő jelentőségű mozzanat, mert ez a „semmi” tette lehetővé, hogy ma ez a talaj kifogástalan állapotú. Művelni nem lehet, mert a szilárd darabok tönkretennék a gépeket, de fizikai, biokémiai szempontból ez a talaj egészséges, sőt, kiváló állapotú. Még NPK-mérést is végeztettünk rajta – az is optimális, vagyis a tápanyag-szolgáltató képessége is jó. Hangsúlyozom, semmilyen beavatkozást, inputot nem kapott: elég volt neki, hogy érintetlenül hagyják, regenerálódott, és elkezdett működni mint talaj.
A beszélgetésben érintett területről származó mintát választották tavaly az Év Talajának, és az innen vett mintából készült monolitot a talajok világnapján az Agrárminisztériumban ki is állították. A decemberi kiválasztás óta a területen tanösvény működik, amelyen interaktív talajszelvény-állomást alakított ki dr. Hupuczi Júlia, az SZTE Mezőgazdasági Kar főiskolai docense, amely így ma már az addig hétállomásos Hód-Mezőgazda Tanösvény része. A szelvény és a tanösvény felnőtt továbbképzési lehetőség is, és ma már egy konzorcium égisze alatt működik: a Pro-Feed Kft. vezette konzorcium tagja az SZTE Mezőgazdasági Kara, a Hód-Mezőgazda Zrt., a Phylazonit, az AXIÁL, az ExperiPlant és az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. is.
– Mi a tudomány véleménye jelenleg a hazai szabályozási környezetről? Mit gondol,
mennyire igazodik a törvényhozás, az agrár-államigazgatás az agrárfókuszú talajtudomány elveihez, igényeihez – ahhoz a szellemiséghez, amiről itt beszélünk?
– A szabályozásnak közelebb kellene lennie a tudományhoz. Az a tapasztalatom, hogy a törvény-előkészítésben és a törvényhozásban elég kevés az olyan szakember, aki átfogóan értené ezt a szakterületet. Aki komplexitásában átlátná a klíma – víz – talaj – növény rendszerek összefüggéseit. Kellenek olyan szakemberek, akik árnyalt szabályozást tudnak kidolgozni, nem általános érvényűt. Halaszthatatlan, hogy az agrárium szabályozása tekintettel legyen a talajbiológiára, a talajéletre, és ennek meg kell jelennie az előírásokban, akár az érdekeltségi, támogatási rendszerekben. Ahogy mondtuk, vannak olyan minimális alapelvek, amik mindenütt érvényesek – ne legyen tarra művelve a felszín, legyen vízmegtartó, talajóvó növényi takarás és a többi –, és ezeket az elveket óvatosan, fokozatosan, de határozottan meg kellene jeleníteni a mezőgazdasági szabályozásban. Nem büntetni kell azokat, akik az egyre kevésbé működő hagyományos technológiákat követik, hanem türelemmel, tudásátadással és érdekeltté tétellel kell őket szemlélet- és gyakorlatváltásra ösztönözni.
– Az AÖP-t ilyennek látja? Ott a szabályozás, a szellemiség és az anyagi ösztönzés egyszerre van jelen.
– Igen, de a regeneratív talajművelés olyan téma, amit nem hiszem, hogy lehetséges csak külsődleges eszközökkel kezelni. Megértés, átlátás, belső motiváció kell hozzá – enélkül minden szabályozás, ösztönző kevés lesz. A gazdának meg kell értenie, hogy amit eddig jónak vélt, az most már nem lesz fenntartható, változik az időjárás; és meg kell értenie, hogy közvetlenül a saját érdeke, hogy mélyebben ismerje meg a földjeit, és váltson.
Kohout Zoltán
