Regeneratív mezőgazdaság 4. rész – a takarónövények szerepe a talajjavításban

A talajmegújító mezőgazdaság fontos alapelve a változatosság és az egész évben élő gyökerek a talajban. Ennek a két alapelvnek az elérése a szélsőségekre hajlamos magyar klímán nehézségekbe ütközhet az ország csapadékban szegényebb keleti felén, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy az augusztus elején elvetett és csak február vége után terminált takarónövény-keverékek elősegítik a talajok javulását, anélkül, hogy a főnövényre negatív hatással lennének.

Ezért a takarónövények használata elengedhetetlen elem a vetésforgóban a talajuk termékenységét és humusztartalmát szem előtt tartó termelőknél.

A változatosság alapelve

A természetes környezet alapállapota a diverzitás, a növények és egyéb élőlények sokfélesége, amely a szukcesszió során egyre bonyolultabb ökológiai rendszereket hoz létre.

A biológiai sokféleséget általában a virágzó sávokkal, mezővédő erdősávokkal és gyümölcsfák közé vetett zöldségekkel illusztrálják a környezetvédők, az országban található több millió hektár szántóföldi növénytermesztés tábláin azonban ezeket az elemeket a legkevésbé sem lehet megfigyelni. Ez nem is csoda, mert a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára még mindig valahol a 15-20 évvel ezelőtti szinten mozog, miközben az infláció miatt minden gép, eszköz és inputár a sokszorosára emelkedett, ami radikálisan csökkenő haszonkulcsot jelent. Alacsony haszonnal pedig csak maximális hozamcélokkal lehet fenntartani egy gazdaságot a hagyományos szemlélet szerint.

A regeneratív mezőgazdaság azonban nem a hagyományos szemléletet követi, hanem a költségek csökkentése mellett az ökológiai alapelvekre épített technológiával igyekszik minél termékenyebb talajt létrehozni, s azon a legkisebb kockázat elve mellett legalább egy átlagtermést elérni. A gyakorlatban a legtöbbször azért jóval az átlagok felett van egy talajmegújító gazdaság hozama, amennyiben épp nem valami új ötlet kipróbálása okoz hozamveszteséget.

A termékenyebbé váló talajon elérhető már 350 mm csapadék mellett a 10 tonnás kukorica-termésátlag műtrágya és talajmunka nélkül is, ahogy a régiós tapasztalat mutatja, ezért a biológiai talajjavítás a regeneratív gazdálkodás fontos eleme. Ez az, amire elsősorban költ a termelő, mert a talaj a befektetése, ami a hasznot hozza, nem egy malacpersely, amelyet minden évben összetörve lenulláz, mint teszi egy klasszikus szántásos technológiával.

A változatosság elve ezért a szántóföldi táblákon nem a búza közé vetett pillangósokban vagy kukoricasorköz-takaró növényekben jelentkezik, mert ezek az extenzív technológiák, bár jól néznek ki a képeken, jóval alacsonyabb hozamokat és hasznot jelentenek a gabonatermesztésben, mert a területen adott erőforrásokon, kiváltképp a nedvességen többen osztoznak.

Az állattartók számára lehet alternatíva a társvetés, alávetés, köztes vetés módszere, ha a betakarított gabonán kívül még a legeltetés haszna is jelentkezik a táblán; ekkor már haszonnal jár a technológia, de szántóföldi növénytermesztésben csak a támogatások és ökofelár menti meg általában a termelőt a veszteségtől egy ilyen technológiával.

A változatosságot ezért az intenzívebb növénytermesztésben a jól összeállított vetésforgón kívül a takarónövény-keverékekkel valósítjuk meg, amelyeket az augusztus eleji vetés után már csak következő év márciusától kezelünk.

A növénykeverékek szerepe

A talajban található élet egyre összetettebbé válik, és nagyobb mennyiségű szenet tud megkötni, amennyiben a körülmények optimálisak. Az élettér fejlesztése pedig a talajművelés intenzitásának csökkentésével kezdődik, hogy ne semmisítsük meg a talajlakók lakóhelyét. Ha ezt a lépést teljesítettük, és változatos talajéletet szeretnénk látni, gondoskodnunk kell a sokféleségről a növények területén is. Minden egyes növényfajnak, de akár még fajtáknak is, saját mikrobaközösségük van a hajszálgyökerek milliméteres körzetében, amelyek ujjlenyomatként jellemzőek a növényekre. A sokféle mikrobát ezért változatos növények gyökereivel lehet felszaporítani, amelyek a fajokra jellemző gyökérváladékokat használják fel életfolyamataik során. A gyökérváladékok adr. Christine Johnson által leírt folyékonyszén-útvonal fontos elemei, amelyek a talaj humusztartalmának jelentős részéért felelősek. A fotoszintézis során megkötött szén 30–40%-a is kiürülhet a talajba a hajszálgyökerek csúcsain keresztül, amelyek fenntartják a talaj táplálékhálózatának legalsó szintjét, az oxigénkedvelő baktériumokat és gombákat. Ezeket az élőlényeket pedig további magasabb rendű fajok fogyasztják, és a táplálkozás során megjelenő melléktermékek már a növények számára is szabadon elérhető tápanyagként jelennek meg.

Egy termékeny talajban 10-20 tonnát is kitehet az élőlények biomasszája, amelyek elhalt maradványai teszik ki a humusztartalom jelentős részét. Például csak a humusztartalom 30%-át is kitevő glomalin nevű vegyület a mikorrhiza gombák nekromasszájából származik.

Tápanyag – műtrágya nélkül

Egy talajművelést alkalmazó rendszerben azonban a mikorrhizáknak nem sok életterük marad, mert a bolygatatlan talajon kívül állandó gyökérkapcsolatra is szükségük van.

A különböző szolgáltatásokat nyújtó takarónövény-keverékek változatossága ezért abban segít, hogy a legszélesebb időjárási körülmények között segíti a talajéletet folyékony szénnel ellátni, aminek eredményeként a szervesszén-tartalom és az elérhető tápanyagok mennyisége is növekedik. Ennek köszönhető az olyan jelenség is, hogy a no-tillre áttérő termelőknél úgy képes emelkedni a talajvizsgálatok alapján az elérhető foszfor vagy kálium mennyisége is, hogy már rég nem használják egyik műtrágyát sem.

A magyar talajvizsgálati eredményekben kimutatott foszfor mennyisége egyébként nagyjából a tizede a talajban megtalálható valamennyi foszforvegyületnek – amelyet a foszforfeltáró mikrobiológia, különösen a mikorrhizák hiányában nem érnek el a növények.

Kutatások szerint a takarónövények alkalmazása 22–27%-kal növeli meg rövid idő alatt a mikrobiális aktivitást, változatosságot és egyedszámot egy parlaghoz képest – kár volna elveszteni ezt a talajjavítási potenciált egy télen csupaszon porló földdel.

A növények változatossága pedig azért is fontos még, mert nem tudjuk, milyen időjárásra számíthatunk. Hűvös, nedves időben teljesen más növények fejlődnek optimálisan, mint száraz, meleg időben – nekünk viszont mindig az a célunk, hogy bármilyen időjárás esetén is maximális hatékonysággal kihasználhassuk a napsugárzást és a fotoszintézist, amelynek eredménye a termékeny talaj.

Takarónövények gyakorlata

2012-ben vetettem el az első, nagy összetettségű, 22 fajból álló takarónövény-keverékem, amelyet még Hollandiából hozattam be, mert sem a Tillage Radish, sem a talajjavításhoz szükséges összetettség nem volt elérhető Magyarországon a kényszerzöldítők nagy kedvence, az olajretek-mustár zöldtrágyák tengerében.

Már az első vetés megmutatta, hogy a télen fent hagyott, változatos takarónövények rendszere nem csak külföldön működik, hanem az ökológia szabályai univerzálisak – nálam is pont olyan morzsás talajt hagytak maguk után a változatos gyökerek, mint Nyugat-Európában vagy az USÁ-ban.

Ettől kezdve másként nem is tudtam már elképzelni a növénytermesztést, minthogy vas helyett nálam a gyökerek művelik a talajt.

A vetési idő azonban kritikus pontja a rendszernek – tapasztalataim szerint augusztus első két hetében akkor is elvetjük a takarónövényt, ha semmi csapadékra nincs kilátás, mert augusztus közepén az évek többségében be szokott jönni egy keltető eső. Az ebben az időszakban elvetett növények esetén van a legnagyobb esély a lehető legnagyobb biomassza elérésére, és a fagyokra kevéssé érzékeny növények is elég idősek lesznek már télre, hogy elvigye őket a hideg, ellentétben a később kelő, fiatalabb növényekkel, amelyeknek jobb a fagytűrése, ezért nagyobb az esélye az áttelelésüknek.

A vetési mélység ezért mindig sekély, 2-3 cm mélységbe van tervezve, hogy az eső keltse ki a magokat, mert az évjáratok többségében már nincs olyan talajnedvesség augusztusra, hogy ki tudjanak tőle csírázni a magok. Ezt a mélységet akkor is betartjuk, ha a lóbabtól a napraforgón át a herefélékig vannak növények a keverékben. Vetésnél a klasszikus mechanikus vetőgépekhez képest jobban oda kell figyelni a levegős vetőgépek beállítására a magok formája és mérete miatt, mert például egy szegleteslednek-magot a nagy légellenállása kirepítheti a vetőárokból, miközben a többi mag megfelelő mélységben található meg.

Keverékek szempontjai

A takarónövény-keverékeket mindig 5-6 olyan fajjal állítsuk össze, amelyeket a szolgáltatásaik alapján válogatunk. A szolgáltatások széleskörűek lehetnek, az erózióvédelem, gyomelnyomás, nitrogénkötés, foszforfeltárás, talajlazítás, mikorrhizák fenntartása, nedvességet gyarapító páracsapda vagy akár a legeltetés is fontos szolgáltatás, amelyek mindegyikére más növények optimálisak.

A keverékek összeállításának fontos szempontjai, hogy a vetésforgóban ne szaporítsanak és tartsanak fenn kártevőket és kórokozókat. A kártevők szaporításának elkerülése miatt repcetermesztő környékeken óvakodjunk a keresztesvirágúak alkalmazásától a keverékben. Lényeges még, hogy tudjunk is mit kezdeni a növényekkel tavasszal. Azaz, ne akkor jöjjünk rá a sok szármaradványt tartalmazó, szokásosnál nedvesebb talajon állva a vastag szármaradvánnyal vagy épp az élve maradt, nagy gyökérzetet fejlesztett árvakeléssel, hogy sem eszközünk, sem elképzelésünk nincs arra, hogyan tegyük vethetővé a területet.

A kezdő takarónövény-keverék összeállításánál mindenképp javaslom a kifagyó, kevés elfásodott szármaradványt maga után hagyó növények használatát, mert az első néhány évben még szükség van sekély művelésre, hogy a szerves anyagban és a bakteriális túlsúlyú, szerves szenet vesztő talaj helyett a széntárolásban élen járó gombákban gazdagabb felszíni talajréteget minél gyorsabban felépíthessük. A szerves anyag mennyisége kulcsfontosságú tényező, mert évi 10 tonna szerves anyag termelése esetén nem számíthatunk talajjavulásra – ezért igyekezzünk óvakodni a repce-búza vetésváltástól, amely nem teljesíti ezt az alapkövetelményt. A könnyen felvehető szén mennyisége 14-15 tonna éves szerves anyag termelése esetén már optimális a talaj fejlődéséhez, amely szerves anyag tartalmazza a gyökereket és a föld feletti biomasszát is.

A takarónövények a legértékesebb eszközeink a regeneratív mezőgazdaság eszköztárában, éljünk velük tudatosan, mert ha a mezőgazdasági támogatások előírják a „zöldítést”, vagy plusz támogatásra számíthatunk az AÖP keretében, akkor használjuk ki ezeket a lehetőségeket. A talajt a növények éltetik, nélkülük nem számíthatunk gyarapodó termékenységre.

SZERZŐ: KÖKÉNY ATTILA