Az agrárium devizateremtő ágazat, így a teljesítménye fontos a nemzetgazdaság szempontjából. Különösen nagy szerepet játszik az exportált értékben a kukorica, ennek kiesése most fájó következményekkel jár mindenki számára. Merre, mennyiért mozdulhat a gabona?
Lényeges, hogy míg a teljes nemzetgazdaság külkereskedelmi egyenlege 2022-ben drasztikusan romlott (az energiahordozók áremelkedése miatt), addig az agrárium szaldója továbbra is többletet mutatott a november végéig befutó adatok alapján. Ez szinte hihetetlen azok számára, akik a gabonafélék eladására alapozták az egzisztenciájukat, mivel a történelmi aszály ötödével zsugorította a búzatermést, és elvette a korábbi években megszokott 8 millió tonnás kukoricatermés 60 százalékát. A maradék minőségében sincs köszönet, a feldolgozók egyöntetű véleménye szerint a kukorica fele-harmada használhatatlan az aflatoxinszennyezés miatt, a töpörödött búzaszemek pedig a rossz őrlési kihozatal vagy a túl magas sikértartalom miatt minősülnek a malomipar számára gyengének. Mégis el kell adni ezeket valahová, mielőtt a remélhetően jobb évjárat gabonái helyet követelnek a raktárakban. Mielőtt rátérnénk az értékesítési lehetőségekre, nézzük, jó lovon ülünk-e egyáltalán.
Legfontosabb piacunk
A KSH adatai szerint az elmúlt 5 évben agráregyenlegünkben közel 6,5 millió tonna pluszt mutattak a gabonafélék, amiből nagyjából 3,2 millió tonna volt a kukorica és 2,5 millió tonna a búza exporttöbblete. Ezekből a termékekből messze a legfontosabb piacunk Olaszország, amely két-háromszor nagyobb mennyiséget igényel mindkét gabonaféléből, mint a második helyezett Románia. Nemcsak évi egymillió tonna búzát vásárolnak tőlünk, de 1,2-1,3 millió tonna kukoricára is igényt tartanak. A környező országokból azonban három is importforrássá váltaz utóbbi években. Szlovákiából 125 ezer tonnával több búzát hoztunk be, mint amennyi oda kikerült, Szerbiából pedig 32 ezer tonnával több kukoricát. (Az első ilyen „sokk” a 2021. évi szárazság után érte a hazai kukoricapiacot.) A Duna igen alkalmas szállítási útvonalnak bizonyult a hiányok pótlására.
Ukrajnával szemben eddig csak minimális volt a kukorica importtöbblete, 3 ezer tonna. Ezen változtatott drasztikusan a 2022. évi aszály és a háború, ami a hagyományos tengeri útvonalakról a szárazföldre terelte az ukrán gabonát. 2022 november végéig már 850 ezer tonna ukrán kukorica és 150 ezer tonna búza lépett hazánkba. Románián keresztül is érkezett még 127 ezer tonnányi kukoricatöbblet, Szerbiából is csaknem ugyanennyi, de még Szlovákiával szemben is csaknem 100 ezer tonnás mínuszt mutatott a kukoricamérlegünk. Északi szomszédunk mintegy 200 ezer tonnányi búzapluszt is fel tudott mutatni. Mindent egybevetve a korábbi 6,5 millióról 2,6 millió tonnára csökkent a gabonakereskedelmi többletünk 2022 novemberének végéig, de legalább pluszban maradt – összegzi az adatokat Héjja Csaba, az MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzője. Ezt leginkább az olasz piacnak köszönhetjük, ahová a vasút most is szerencsésen eljuttatott bő egymillió tonna kukoricát és közel 800 ezer tonna búzát. Harmadik legfontosabb piacunkon, Ausztriában még növelni is tudtuk a búzakivitelt (igaz, a kukoricáé meg csökkent). A legnagyobb piacvesztést Romániában szenvedtük el, ahová gyakorlatilag megszűnt a kivitelünk, sőt, fogadnunk is kellett az oda özönlő ukrán kukoricából. (Megjegyzés: Románia tranzitország a magyar gabona számára, a konstancai kikötő felé igyekszik a hazai áru.)
Merre mozdul?
Szalontai Szabolcs, az UBM gabonakereskedője hozzáteszi: még informatívabb, ha júliustól, az új termény érkezésétől számítva nézzük a forgalmat. „Az aratást követően november végéig 663 ezer tonna búzát exportáltunk, miközben fogadtuk is 378 ezer tonnát, azaz a nettó export a 300 ezer tonnát sem érte el. Ez a korábbi évekhez mérten borzasztóan kevés, tavaly például 1,1 millió tonna volt a kivitelünk, holott akkor is 4 millió tonnás volt a búzatermésünk. Tekintve a 2 millió tonnás hazai felhasználást, még mindig több mint másfél millió tonna vár kivitelre. Egyszerűen nem adtuk el, amikor megtehettük volna…”
A búza árcsökkenésének a közhiedelemmel ellentétben nem sok köze van az ukrán exportnyomáshoz vagy a gabonafolyosó megnyitásához. Mint azt az árgrafikon is mutatja, a háború kitörésének valóban volt globális áremelő hatása, de az aratás közeledtével elcsitultak a kedélyek, és esni kezdtek az árak. A legnagyobb zuhanást a 92 millió tonnás rekordtermést arató Oroszország produkálta, és ezzel a kínálattal kellett versenyeznie a világ második legnagyobb exportőrének, az Európai Uniónak. Érdekes módon éppen Európa keleti országaiban reagáltak a gazdák a legrosszabbul a változó helyzetre: nemcsak mi tároltunk be búzából, hanem a románok és a szerbek is. Ennek viszont az a következménye, hogy a Dunán lefelé most tényleg nehéz búzát értékesíteni. A gabonakereskedő szerint további veszélyt jelent a búzaárakra, hogy rengeteg kalászost vetettek a magyar gazdák ősszel, így nagy raktárkészletek ütközhetnek a nagy terméssel.
A kukorica esetében egészen más a helyzet: Európa nagy importőr, Ukrajna pedig nagy exportőr ebből a termékből, így – különösen Európa keleti felén – óriási hatása van a helyi árakra az ukrán exportnyomásnak. Főként egy olyan helyzetben, amikor alig van hazai kínálat. „A magyar termés harmada kezelhetetlenül toxinos lett, a többi is csak óvatosan etethető. Ahhoz, hogy a belföldi 4 millió tonnás igényt fedezni tudjuk, bő 2 millió tonnát be kell szállítanunk az országba, ez havi szinten 200 ezer tonnát jelent. Ezt év végére hozta is az import” – mondja Szalontai. Amint azt a következő grafikon is mutatja, Ukrajna csak a gabonafolyosó megnyitásával került értékesítési pozícióba, és azóta a nagy exportőrökhöz mérten 15–20 százalékkal olcsóbban kínálja a kukoricáját.
„A mennyiségi és minőségi versenyben mostanra a magyar kukorica ára 10–15 euróval az ukráné alá került, ami nem normális, tekintve a szállítási költségeket és a helyi áruhiányt” – jegyzi meg a kereskedő. A jelenlegi alacsony árak magyarázhatók a „kapuzárási pánikkal” is: az ukránok a gabonafolyosó márciusi zárásától tartanak, a magyarok pedig a tárolási veszteségeket akarják elkerülni, és minél előbb pénzt látnának a termésből. Márciustól viszont változhat a helyzet: ha a szárazföldre terelődne az összes ukrán termény, akkor az szűkebb és drágább logisztikai lehetőségeket találna, mint amit a tenger nyújthat, továbbá addigra elfogy a nemzetközi piacról a brazil kínálat, amit egy magasabb árfekvésű amerikai cserél fel.
„A magyar kormány importlassító politikájának is áremelő hatása lenne – ha tényleg beavatkozik a piaci folyamatokba. Az új kukorica magasabb árát pedig a növény tavalyinál kisebb vetésterülete és gyengébb műtrágyázása alapozza meg. Mindent egybevetve erősen benne van a levegőben a drágulás lehetősége” – állapítja meg Szalontai Szabolcs.
Örökre megváltozott
A rossz hír az, hogy az egyszer már kiépült szárazföldi exportútvonalak a jövőben is velünk lesznek. Lengyelország, Románia és Magyarország határain olyan vonalrekonstrukciók zajlottak, és olyan átrakóterminálok nyíltak, amelyek a háború végeztével is várni fogják az ukrán alapanyagokat. Ha a tenger járható marad, akkor ezek a többletkapacitások nagy árzuhanást hoznak a logisztikai díjakban. (Lásd még cikkünket: Így keresztezi a termelői vágyakat végérvényesen a vasút.) Azt is hozzá kell tennünk, hogy a háború lezártával is megmaradnak az Ukrajnát megillető vámmentes exportlehetőségek, sőt, ezek bővülésére lehet számítani. A magyar gazdálkodók többsége évek óta tudja, mekkora fenyegetést jelent az értékesítési lehetőségeire az ukrán termelés, és a háború csak korábbra hozta a váltási kényszert: alapanyagról feldolgozottra kell módosítani az exportunkat, vagy réspiacokra, egyedi know-how-t igénylő termékekre kell átállni.
Kulcskérdés a hazai feldolgozóipar fejlesztése, ami 2016-tól vett lendületet, és várhatóan erősen növelni fogja az agrárium értékteremtő képességét. Héjja Csaba egyébként is a jövedelemstabilizálás egyik legjobb eszközét látja minden olyan termelési folyamatban, ami intenzívebb és nagyobb hozzáadott értéket teremt, legyen ez vetőmag, csemegekukorica, zöldborsó, bab, édeskömény vagy máriatövis. Az öntözés, a stabilabb hozamok, az egyedi tudás, a szárítás-csomagolás mind olyan plusz, amit a tömegtermelés nem tud nyújtani. Ennek szélsőséges példáját a mezőgazdasági és az élelmiszeripari termelés árainak volatilitásán lehet szemléltetni. „A mezőgazdaság termelői árai egyik évről a másikra 20–40%-ot képesek ugrálni, ami az élelmiszeripar árairól normál körülmények között nem mondható el. A lényeg, hogy minél magasabb a feldolgozottsági szint, annál kisebb az adott évi ármozgás, ergo annál kisebb az árkockázat” – fogalmaz az elemző. Ha meg akarjuk nyerni a versenyt Ukrajnával szemben, előbb-utóbb el kell engednünk az alapanyaggyártást…
Gönczi Krisztina, Héjja Csaba, MKB–Takarékbank
