Színesebb mezőgazdaságot! 2. rész
A MezőHír januári számában megismerkedtünk a zöldítés tájformáló hatásával, a mezőgazdasági vidéket színesítő tájelemekkel. Ezek fenntartása vagy pláne létrehozása nem túl vonzó kihívás, így a gazdálkodók inkább a mezőgazdasági táblákat hozzák olyan állapotba, hogy azt zöldítésként el lehessen fogadtatni.
Az átlagos gazda az ökológiai jelentőségű területek kiválasztásakor három népszerű lehetőség közül választ:
– egy nem túl értékes táblába pillangóst telepít;
– egy kifejezetten gyenge (pl. köves, homokos) táblát ugaroltat;
– bármelyik termelőtáblájába másodvetésű növényt vet.
Pillangósok
A szabályozás tucatnyi pillangósvirágú növényt elfogad, ám nagyon ritka, hogy valaki ne a hazánkban elvitathatatlan népszerűségű lucernát válassza – esetleg pillangóskeverék alkotóelemeként jöhetnek szóba egyéb fajok (vörös here, szarvaskerep).
Ezüstös boglárka lucernavirágon
A lucerna még novemberben is vonzó élőhely
Az állatállomány csökkenése, illetve az állattartás átalakulása, erős koncentrálódása elsősorban ezt a növényt érintette. Míg a szarvasmarhatelepek környékén óriási lucernatáblákat találunk, addig a kisparcellás lucernatermesztés a háztáji jószágtartással együtt nagyon visszaszorult. A négy növényt termesztő magyar vidékre éppen ezért kifejezetten jó hatással volt a pillangóstermesztés zöldítés általi fellendítése. Az élővilág szempontjából mindegy, hogy a bálákat helyben etetik-e fel, azok hosszú vándorútra indulnak vagy esetleg pelletüzembe kerülnek. A különbséget csupán a termesztés színvonala közti eltérés jelenti. Az intenzív, nagytáblás takarmánytermelés nem kedvez az ott élő, szaporodó állatfajoknak. A gyors és nagyon széles kaszák a vadállományt (fácán, fürj, mezei pacsirta, mezei nyúl, őz) pusztítják, a szársértős kaszák pedig a lucernavirágokon gyűjtögető háziméheket darálják be (rengeteg egyéb rovarral együtt). Az ilyen táblák ezért inkább a gerinces fajok táplálkozóhelyei. Ha például felszaporodik bennük a mezei pocok, akkor rengeteg védett és fokozottan védett madárfaj (szürke gém, nagy kócsag, fehér gólya, egerészölyv, barna rétihéja, kék- és vörös vércse, sirályok, baglyok, varjúfélék) érkezik ide akár komoly távolságokból. A kaszálás és az azt követő egy-két hét ezt a lelkesedést még csak fokozza, ugyanis a kasza által megsebzett állatok könnyű prédák, a napvilágra kerülő járatok pedig megkönnyítik a zsákmányolást.
Ha a lucernát kisebb munkaszélességű, hagyományos kaszával, vadriasztó lánccal, esetleg kisebb egységekre bontva kaszáljuk, akkor sokkal több állatfajnak nyújthatunk otthont. A tápláléklánc logikáját követve haladjunk végig: egy extenzív lucernaföldön csak úgy nyüzsögnek az ízeltlábúak. Egy néhány éves vegyszermentes állományban korántsem a „lucernakártevők” (lucernaböde, csipkézőbarkók stb.) vannak túlsúlyban, hanem katicák, futóbogarak, fátyolkák, boglárkalepkék, lombszöcskék, azaz egy rét parányi lakói. Őket aztán követik a fecskék, a rovarászó ragadozók (kék vércse, kabasólyom), a gyurgyalagok, esetleg a denevérek. Ha a táblát nem söpri végig évi három-négy alkalommal nagy sebességű kasza(kombináció), van esély rá, hogy ott sikeresen szaporodjanak fácánok, fürjek, mezei pacsirták, mezei nyulak, illetve akár olyan ritkaságok, mint a túzok.
Érdemes néhány környezetvédelmi szempontot is megemlíteni: a megkötött nitrogén révén komoly műtrágyamennyiség kiszórása válik szükségte- lenné, az évi többszöri kaszálás pedig vegyszerek nélkül képes kiirtani a legmakacsabb évelő gyomokat, így a mezei aszatot vagy a selyemkórót.
Mezeipacsirta-fiókák ugaroltatott szántón
Ugaroltatás
Modern világunkban szinte csak a történelemórákon hallani a két- és háromnyomásos gazdálkodásról, hiszen ezeket a pihentetésen alapuló rendszereket már több száz éve felváltotta a vetésforgó. Csakhogy az eredeti klasszikus forgók, mint amilyen a norfolki négyes, feltételezték a komplex gazdaságot, ahol szükség van élelmiszernövényre (búza, árpa), ipari növényre (cukorrépa) és takarmánynövényre (vörös here) egyaránt, és emellett istállótrágya is rendelkezésre áll. Ilyen gazdaságokat ma már nagyítóval kell keresgélnünk. A vetésforgó átlényegült növényvédelmi trükké, mellyel a vegyszerfelhasználás csökkenthető. Talajszerkezetet javító hatás ugyan van pl. repce után, tápanyagban, humuszban gazdagítás azonban nem jellemző. Így aztán az ugaroltatás mindenképp kellemes változatosságot jelent a talaj számára, sőt, a tapasztalatok szerint az élővilág számára is.
2018-ig még volt arra lehetőség, hogy a környezet- és természetvédelmi vállalást vegyszerrel teljesítsék, ez volt a legyomirtózott ugarok időszaka. Azóta ez a feloldhatatlan ellentmondás szerencsére megszűnt. 2014 tavaszán mezőgazdasági táblák mezeipacsirta-állományát mértem fel három, egyenként harminc hektáros területen. A levegyszerezett búzaárvakelésben feleannyi éneklő hímet számoltam, mint a szomszédos, több növényfajt tartalmazó ökológiai táblán (8, illetve 15)! Később sem érzékeltem, hogy a minden zöldtől mentes, leperzselt gyomtömeg bármilyen állatfajnak különösebben érdekes lehet.
2018-ban, az új szabályok életbe lépése után örömmel hallgattam egy jókora ugarból a vegyszeres táblákon egyébként eléggé megritkult fürj pitypalattyát, ám a megszokott szántóföldi madarakon kívül mást nem észleltem. Idén télen azonban ugyanezen a területen már messziről feltűnt egy hatalmas, kavargó énekesmadár-csapat. A hosszú ősz során felmagzott libatop magjain kb. 400 kenderike táplálkozott. Ezeket a szántókat tíz éve figyelem, de korábban még tizedekkora csapatukat sem észleltem!
Az ugaroltatás egyébként sajnos ökológiai csapdaként működhet, azaz a zöldugar-szakaszban belefészkelhetnek olyan madarak, melyek költését elpusztítja a mechanikai gyomirtás. Mivel egyes tájegységekben fokozottan védett fajokra is lehet számítani, a természetvédelemmel való kapcsolattartás nagyon lényeges.
Másodvetésű kultúrák
A zöldítést megelőző időszakban sokan mondták, hogy a magyar éghajlat nem alkalmas a nyugat-európai típusú másodvetésű zöldtrágyázásra, mivel nyáron nincs elegendő nedvesség a talajban. Az utóbbi néhány év aztán bebizonyította, hogy azért némi víz akad: csodálatos másodvetésű virágmezőket láthatunk az ország minden pontján abban az időszakban, amikor már a kukorica is sárgulni szokott.
Ebben az időszakban nincs olyan növénykultúra, aminek ne lenne ökológiai haszna. Kevesen tudják, de aszályos nyarakon még legértékesebb, fokozottan védett szikes pusztáinkról is elpártolnak a madarak a környező szántókra, mert ott több a rovartáplálék. Így aztán nem csoda, ha a mézontófű, mustár, olajretek, pohánka, bükkönyök stb. gazdag táplálkozó állatvilágot vonzanak. Méhészeti szempontból sem mellékes, hogy a napraforgó elvirágzása és az első fagyok közötti elkeserítően hosszú időszakban mennyi kristálycukrot kell venni, illetve mit tudnak még hordani a méhcsaládok télire.
Egyéb „zöldségek”
Az ideiglenes gyepek a terménydiverzifikációs és ökológiai jelentőségű terület alóli mentesség esetén egyaránt komoly súllyal esnek latba. Magyarország a gyepek hazája, így csak üdvözölni lehet, ha egy szántón, ha csak néhány évre is, de többfajú gyepkeverék veszi át az „unalmas” haszonnövények helyét.
Mindenféle zöldítési szabály alól felmentést nyernek az ökológiai gazdálkodók. Gyakori (és igen szakmaiatlan) ellenérv, hogy igazi bio már nincs, hiszen „a levegő és a talaj úgyis tele van mérgekkel”. Lehet a világnak néhány pontja, ahol ez igaz, ám hazánkban néhány év vegyszermentesség (és persze okszerű talajművelés, gyakori lazítás, zöldtrágyázás) után a föld valóban új életre kel, amit a rengeteg élőlény (giliszták, katicák, fátyolkák stb.) megjelenése is igazol.
SZERZŐ: KOVÁCS GERGELY
