Reng Zoltán, a Hungrana vezetője a hazai agrárium nagy reményeiről és kihívásairól

Nagy potenciál – egy komoly gáttal

– Igen, mert tényleg az volt a szándékom ezzel a közléssel, hogy megmutassam, milyen út vezetett erre a pályára, és megmutassam azt is, hogy kevés kell az életben a változáshoz, de akkor is jól alakulhatnak a dolgok, ha nem éppen úgy történnek, ahogy terveztük.

– Az mindegy volt: jó házakat, mert már kiskoromtól művészember akartam lenni. De végül úgy alakult, hogy nem az lettem, és nagyon jó, hogy így történt, mert az Ybl-főiskolán és aztán a CEU-n rájöttem, hogy a gazdaságirányítás, a menedzsment, a szervezés sokkal jobban érdekel, mint az „álmodozás”. És lám, tíz éve a mezőgazdasághoz sodródtam, amit nem gondoltam volna, és nemhogy nem bánom, hanem nagyon is szeretem.

– Semmi, ha csak annyi nem, hogy édesanyám nagyszüleit, akik kulákok voltak, kisemmizték annak idején.

– Elsősorban azt a hihetetlen nagy potenciált, ami még ma is benne van. A következő évekre, évtizedekre nagyon komoly jövője lehet; nagy sikerekre hivatott ez az ágazat – és valóban elérhető eredményekre gondolok. A másik az, hogy ebben a szektorban is alkotunk, csak ez nem egy ház, ami évekig épül, és legalább évtizedekig fennáll, hanem itt évente megújulunk, együtt élünk a folyamatosan változó természettel.

– Nekem pedig minden nap fontos, hogy kellő időt töltsek a gazdák körében, a gazdaságokban, hogy érezzem a természet és a termelés valóságát, lüktetését. Szeretem a vidéki emberek közelségét, mert ott még sokkal inkább él az egyenes, kertelés nélküli, őszinte beszéd: az a hagyomány, hogy „kitesszük az asztalra” a lényeget. Én is ilyen vagyok: nem szeretem hátulról kerülgetni a problémát. A természet közelségét és a vidéki létet pedig mindig is szerettem, ma is legalább olyan jól érzem magam vidéken, mint nagyvárosokban. Ezért is szeretek vadászni.

– Én is olvastam Csaba barátom cikkét, és egyetértek vele, még ha az időbeni távlatokban talán el is tér kicsit a véleményünk. Azért vagyok optimista, mert egyre inkább azt látom, hogy ha kissé lassan is, de terjednek a korszerű technológiák és eszközök, mind több gazda tartja fontosnak a tudása bővítését. A legfőbb probléma az, hogy még mindig van egy olyan réteg, amelyik úgy gondolkozik, hogy ami jól működött az elmúlt harminc évben, az jó lesz most is. Ez ma már komoly gátja a fejlődésnek.


Van egy-két ágazat – a sertés- vagy a tejágazat ilyen –, ahol nehéz jó számokat produkálni, de általában van pénz és jövedelmezőség, még ha elsősorban az EU-támogatások révén születnek is ezek a jó eredmények

– Én nem érzek tőkehiányt a mezőgazdaságban, de természetesen olcsó hitelre szükség van minden iparágban.

Szóval, a következő generáció ambíciója, felkészültsége lesz a jövőben meghatározó. Mi például, a Hungrana részéről nagyon támogatjuk ezt a változást. A vállalatunk közvetlenül nem húz hasznot abból, hogy a magyar gazdák milyen termésátlaggal dolgoznak, de közvetetten nagyon fontos számunkra, hogy fórumot teremtsünk a tudáscserének, a korszerű ismeretek, technológiák terjesztésének.

– Igen, egy szenvedélyes, fiatal szakember (aki egyébként egy évre rá az Év fiatal gazdája címet is megkapta) kiselőadásában kritikusan és némi hévvel érvelt a korszerűtlen eljárások leváltása, a drón- és más technológiák mellett. Idősebb kollégái persze számonkérték a stílusát. No, ezen kell túllendülnünk.


2016-ban adták át a Hungrana takarmánypellet-előállító üzemét Szabadegyházán

Európában és „Isztániákban”

– A jelenlegi gyár mai formájában nem lehet a technológiát átállítani más növényi alapanyagra. Azt tudjuk tenni, hogy felhangosítunk minden olyan hangot, amely sürgeti a felkészülést, ösztönzi a precíziós technológiákat, az öntözésfejlesztést, a gazdálkodói tudatosságot. Például azt, amit Gyuricza Csaba már két éve mond: hogy a mai Magyarországra a 70-es évek Bulgáriájával azonos klimatikus viszonyok húzódnak fel. Tetézve szélsőséges csapadékjárással és hőmérsékletekkel.

– Igen, de ezt is évek óta mondja minden szakmai forrás. Tudomásul kell venni, hogy a vidék jövedelemtermelő és népesség-megtartó képessége épp ilyen beruházásokon múlik. Ahol van öntözés, ott van hatékony termelés, ott van munkahely.

– Szerintem ez igenis komoly fenyegetés. Nem feltétlenül azért, mert megjelenne nálunk például az orosz búza, hanem azért, mert ugyanazokra a piacokra szállítanak, ahová mi is. A logisztika ma már olyan fejlett, hogy nem gond az árut pár ezer kilométerre utaztatni. És ezek az államok nagyon jönnek fel; a hatalmas birtokok élén angol, francia, német szakemberek állnak, akik beviszik és megkövetelik a modern technológiákat és a fegyelmet, és nőnek is a termésátlagok, terjed a jövedelmező termelés. És mi történik eközben Európában? Csökken a termőföld területe, és az unió költségvetésének 40 százaléka az agrártámogatásokra megy el… Elég belegondolni, mi lenne e támogatások nélkül.

– Attól, hogy meggyőződésem szerint létezik az a tudás, hogy állni fogjuk a versenyt, és erősek maradunk a régióban. Híve vagyok a hazai feldolgozóiparnak is, mert talán éppen az említett kihívások értékelik fel a magyarországi élelmiszeralapanyag-feldolgozás jelentőségét. Elég egyértelmű, hogy ha a térségben nagy mértékű a konkurensek alapanyag-kibocsátása, akkor ez az a szféra, amivel erősíteni tudunk. Például mi történne, ha nem létezne itthon a Hungrana? Akkor az a sok száz gazda kénytelen volna – a csekély hazai takarmány-felvásárlást kivéve – mindent exportálni, ráadásul alapanyagként.

A feldolgozóipar jelenléte nemcsak az árakban, hanem a hosszabb távú stabilitásban is döntő jelentőségű a növénytermesztésben

 

– Ha már az etanolt említi, a kritikusok azt emlegetik, hogy a bioenergia-piac elveszi a földeket az élelmiszer-termeléstől, erőlteti az így is homogenizálódó kultúrákat és a többi. Mit szól ezekhez?

– Térjünk vissza még a Hungrana integritására. Rosszízű vízió, de sajnos nem életszerűtlen, hogy mondjuk egyszer csak beállít egy ukrán vagy -isztán állambeli agrárkonzorcium, és vállalja, hogy mélyen a magyar gazdák árai alatt ellátja alapanyaggal a gyárat. Nem akarok sértő lenni, de nyilván a Hungrana igazgatótanácsi tagjait és részvényeseit nem a hazafias szemlélet vezérli, hanem a gyár prosperitása, jövedelmezősége. Mit lépne egy ilyen dilemma esetén?

Lehet valóban olyan pillanatnyi állapot, hogy nem csak magyar kukoricát tudna vásárolni, feldolgozni a gyár. Ám nekem ezzel az a problémám, hogy ami egy adott pillanatban igaz lehet, és működhet, az nem biztos, hogy tartósan és stabilan is elérhető, kiszámítható… És még ezen túl is vannak olyan szempontok: például a GMO-mentesség, a termés minősége, beltartalmi mutatói és egyebek, amiket egyáltalán nem biztos, hogy egy konkurens ugyanúgy produkálni tudna, mint a jelenlegi magyarországi partnereink, ami viszont nekünk elengedhetetlen követelmény.

Szemléletváltozások kora


A technológiafejlesztéssel növekedni fog az output és csökkenni az input, vagyis kisebb ráfordítással és környezetterheléssel többet és jobb minőséget tudunk előállítani

– Egyetértek azzal, hogy a szemléletet fejleszteni kellene ezen a téren. A Magyar Kukorica Klub célja a hazai kukoricatermesztés versenyképességének fokozása, a termelési kultúra színvonalának emelése, a vidéki lakosság jobb tájékoztatása, ám úgy érzem, hogy a kitűzött célok eléréséhez a szervezetnek még többet kell tennie a jövőben. Fontos mutató a fejlődés terén, hogy hogyan nőnek a termésátlagok, de a gazdákat, gazdaságokat elsősorban egy dolog érdekli: mennyi haszonnal végeznek a szezonban egy hektáron. A technológiafejlesztéssel növekedni fog az output és csökkenni az input, vagyis kisebb ráfordítással és környezetterheléssel többet és jobb minőséget tudunk előállítani. Lám, mindig ide jutunk vissza: hogy ez az a korszerű és versenyképes szemlélet, amit be kell mutatni és terjeszteni kell. A technológiafejlesztéssel növekedni fog az output és csökkenni az input, vagyis kisebb ráfordítással és környezetterheléssel többet és jobb minőséget tudunk előállítani

Ez a tipikus „Mindenki nyer!” szituáció

Ezért nagyon fontos törekvése a hazai feldolgozóiparnak és környezetvédelemnek, hogy mielőbb nőjön az etanol bekeverési aránya az üzemanyagokba. Hazánk kedvező piaci pozíciójával szomorúan ellentétes, hogy e téren már például Bulgária és Románia is előttünk jár, pedig az említett előnyökön túl ezzel csökkenthető lenne hazánk kőolajszükséglete. „A növekvő etanolfelhasználással tipikus winwin-helyzet alakul ki: stabil és tartós piacot nyernek az alapanyag-termelő gazdák és a feldolgozók, a nemzetgazdaság függése csökken, az export-import-mérleg pedig javul” – fogalmazott egy januári sajtóbeszélgetésen Reng Zoltán.

agrárium beruházás feldolgozóipar gazdaság generációváltás klímaváltozás kukorica kukoricatermesztés magyar kukorica klub mezőgazdaság növénytermesztés termesztés