A salátaféléket rendkívüli változatosságban termesztik, napjainkban idényzöldségből egész évben termesztett áruféleséggé váltak. A fejes saláta (Lactuca sativa convar. capitata L.) gyakorlatilag 12 hónapon át folyamatosan kapható. Fogyasztása az elmúlt évtizedben szerte a világon növekedett, ami azzal magyarázható, hogy jól beilleszthető a korszerű, egészséges, gazdag táplálkozásba.
A vízkultúrás (hidrokultúrás) eljárást 1929-ben fejlesztették ki, és a 2. világháború idején már több mint 3 000 tonna zöldséget állítottak elő ezen a módon. A hidroponikus eljárással lehetővé vált olyan helyen és éghajlaton való termesztés, ahol nincsenek megfelelő természetes körülmények, hogy növényeket tudjanak termeszteni. Sok tudós szerint ez a jövő, hiszen az éghajlatváltozással és a nagy népességszaporulattal egyre nehezebb helyzetbe kerülünk élelemellátás szempontjából. A hidrokultúrás termesztés előnyei és hátrányai a földalapú növénytermesztéshez képest:
Előnyei: rövidebb vegetációs idő (a növény nem a gyökereire koncentrál, hanem a lombfelületre); a vegetációs szakasz 30%-kal csökkenthető földi termesztőközegben nőtt azonos lombozattal bíró társaihoz képest, és a virágzat is jelentős mértékben vastagodhat; nem lehet túlöntözni; nagy hozam és magas minőség; teljesen kontrollált pH- és tápanyag-összetétel; tisztább.
Hátrányai: fontos a napi kontroll; egy kis hiba is azonnal jelentkezik, de könnyebb is korrigálni; vízpumpák zajjal járnak; kiváló minőségű vizet használhatunk a sikerhez, ami plusz költség; áramszünet esetén elpusztulhat a növény; vizes közeg miatt jobban kell figyelni a penészre; nyílt rendszernél a tápoldat környezetvédelmi problémát jelent. Ez a kevés hátrány abszolút elhanyagolható, mint az 1. táblázatban is látható, mert a befektetett munkánk sokszorosan megtérül a termésmennyiségben. Többféle ok tette szükségessé az új típusú termesztési módszer (hidrokultúra) kialakítását. A régi, nagy múlttal rendelkező kertészeti üzemeket a következő tényezők kényszerítették változtatásra: 1. a monokultúrás termesztés következtében nagymértékben elszaporodtak a növénybetegségek; 2. megnövekedett a növények megfelelő fejlődését veszélyeztető kártevők száma (pl. elterjedt a gyökérgubacs fonálféreg); 3. nagyobb termésátlagok elérése és ezen keresztül a jövedelmezőség fokozása vált szükségessé. Az elmúlt években a hidrokultúrás termesztés tökéletesítése során többfajta alkalmazási módszer alakult ki a zöldségtermesztésre. A talaj nélküli termesztés alapvetően két főcsoportra osztható: 1. földkeverékes; 2. földkeverék nélküli.
1. táblázat. Összehasonlítás a földben és a föld nélküli termesztés között (Resh, 2012)
A földkeverék nélküli csoportba sorolhatjuk a szubsztrátos és szubsztrát nélküli csoportot. A szubsztrát nélküli csoportba tartoznak a gyökeret stabilizáló anyag dózisa alapján: 1. PPH (Plant Plane Hydroponic); 2. tankultúra (medencés termesztés, aggregátponika); 3. hidroponika (tápfilm technológia); 4. aeroponica vagy hazyponica (levegő- vagy ködkultúra). A szubsztrát összetétele szerint organikus és anorganikus anyagon történő termesztést különböztethetünk meg. Az organikus termesztéshez sorolhatjuk a zsákos, a konténeres és a vékonyréteges termesztést. Az anorganikus termesztéshez soroljuk a kőgyapoton, égetett agyaggolyón, műanyag szivacson, perliten, kavicskultúrán, polisztirol szemcséken folytatott termesztést, ami végbemehet tenyészedényben. Megkülönböztetünk a szubsztrátos termesztés során gyökérrögzítő anyag szerint szervetlen és szerves anyagokat. A szerves anyagok esetében nehéz meghatározni a kiadandó tápoldat mennyiségét, mivel tartalmaznak növényi tápelemeket, ami nehezíti a pontos mennyiség meghatározását. Jól bevált szerves anyag pl. a kókuszrost, a tőzeg, fakéreg vagy a szecskázott szalma. A szervetlen anyagok, amelyek a kémia összetételt nem változtatják: műanyag, szivacsok, sóder, perlit, kavics, kőgyapot és az üveggyapot. Megkülönböztetünk még zárt és nyílt rendszereket. A különbség a módszerek között az, hogy az egyik zárt láncban keringeti a tápoldatot, nem szennyezi a környezetet, az el nem folyatott tápoldat azonban fertőzésveszélyt foglal magában. A nyílt rendszerben a környezetszennyezés mellett nagy tápoldatveszteséggel működik. Gyakran a cégek kényszerből választják ezt a megoldást. A környezetvédelmi előírások egyre szigorúbbak, így csak a zárt rendszerű működést engedélyezik. A rendszer üzemeltetéséhez nagyobb szakmai rátermettség, folyamatos ellenőrzés és figyelem szükséges. Ellenőrizni kell időszakosan az EC-értéket, a pH-t, az oxigéntartalmat, a tápoldat összetételét, a fertőzöttséget és a hőmérsékletet.
A tápoldat adagolása négy alapvető módon történhet: 1. csepegtető vagy szivárogtató öntözéssel (felülről adagolva); 2. felszívató paplan segítségével (alulról adagolva, a paplan nedvesítése csörgedeztetve vagy gyakrabban szivárgócsövek segítségével történik); 3. az enyhe lejtéssel és teknő- vagy vályúszerűen kialakított termesztőágyak alján csörgedeztetve, vékony tápfilm formájában (úgynevezett nutrientfilm-technika, NFT); 4. a tökéletesen szintezett termesztőteknők vagy teknőszerűen kiképzett gördülőasztalok időszakos elárasztásával (úgynevezett ár-apály rendszer) (angolul: Ebb-and-Flood System, németül: Ebbe-Flut System).
Salátamag vetése
A hidrokultúrás fejes saláta termesztése
Növénytani jellemzése: magszárat fejleszt a hosszabb nappalok és a több napsütés hatására, kaszattermése van, melynek hossza meghaladja a 3-4 mm-t, átmérője a 0,8-1 mm-t. Lapított formájú, tojásszerűen megnyúlt, fekete és világosszürke színekben váltakozik. Ezermagtömege átlagosan 0,8-1,2 gramm körüli érték. A mag csírázóképessége 1–5 évig tart.
Ökológiai igénye: Fényigény: viszonylag nagy, gyengébb fényviszonyok között a hajtatásos fajták jól fejlődnek, fejesednek, a nyári fajták ilyenkor fejképzésre képtelenek. A hosszúnappalos időszak alatt gyorsan fejlesztik ki a magszárat.
Hőigény: 16 °C fok a hőoptimum a termésképzés idején. 2-3 °C-on megindul a csírázás, az optimális hőmérséklet 12–15 °C. A fejletlen, egy-két leveles növény tűri el legjobban a hideget, az érték -4,-5 °C a hajtatásos fajtáknál. Az érzékenysége növekszik, a fejesedés idején antociánosodást válthat ki, ez idővel, a melegedéssel megszűnik. Hazánkban a fejes saláta az erősen fűtött fóliákban folyamatosan, egész évben termeszthető, míg a fűtés nélküli berendezésekben március elejétől október végéig.
Vízigény: a salátát nem soroljuk a vízigényes növények közé. A fejlettségi állapota egyenes arányban van az öntözési igényével. A növény fejlődését az alacsony vagy magas páratartalom befolyásolhatja, amely a termésképzésen túl több fertőző és élettani betegség melegágya lehet. Az optimálisnak mondható páratartalom 70%.
Talajtápanyag-igény: a talaj szerkezetével szemben nem támaszt magas igényeket. A talaj kémhatása 6,5-7 pH között mozogjon, tehát többnyire a semleges közeget részesíti előnyben. Klorotikus tünetek jelentkeznek az erősen meszes talajokon. Mindemellett a sótartalomra is érzékeny, ezért oda nem szabad ültetni, ahol a talaj EC-értéke 1,6-1,7 mS/cm-nél nagyobb. Alacsony tápanyagigénye van, viszont többet igényel vasból, magnéziumból és nitrogénből. Fajtaválasztás: A fogyasztóknak, a termesztőknek és a kereskedőknek másmás tulajdonságok a meghatározóak a saláta fajtaválasztásánál. A fogyasztó kedveli a világoszöld színű salátát, ami alul erősen záródó széles lappal rendelkezik, és képes nagy fejeket képezni. Az uniós szabvány szerint nem szabad 200-250 grammosnál kisebb fejátlagtömeget elérő salátát értékesíteni, a hazai piacon azonban a 300-400 gramm tömegűek a keresettek. A fogyasztó a vékonyabb, a kereskedő a vastagabb levélméretet kedveli, mert tovább maradnak frissek, lassabb a fonnyadásuk. A fényviszonyok télen köztudottan rosszak, ami lassítja a saláta fejesedését, rontja a minőségét. A saláta beltartalmi értékeit a 2. táblázat ismerteti. A nemesített fajták képesek gyenge fényviszonyokban, kifejezetten a téli termesztés ideje alatt jól fejesedni. A fej zártsága, tömöttsége fontos követelmény a fogyasztók és a kereskedők részéről is, azonban az élettani betegségekre ezek a fajták hajlamosabbnak tekinthetők. A botrítisszel (Botrytis cinerea) és a szklerotíniás (Sclerotinia sclerotiorum) betegségekkel szemben jobb az ellenállóságuk azoknak a fajtáknak, amelyeknek az alapja jól záródik, ennek folytán kevesebb permetezőanyagot kell felhasználni a termesztésük során. A felfelé álló levelű fajták hasonló okokból kedvezőek az elterülő levelűekkel szemben. A kereskedők és a termesztők ládatöltő tulajdonságának köszönhetően egyaránt kedvelik. A fajtanemesítés során fontos követelmény a minél szélesebb rezisztenciatulajdonságok beépítése, elsősorban a salátaperonoszpóra (Bremia lactucae) és a saláta-mozaikvírus (LMV) ellen.
12 hetes salátaállomány
2. táblázat. A hajtatott fejes saláta táplálkozási értéke (100 gramm termékre számolva)
Szaporítási módok, szaporítási időpontok, technológiai változatok:
A fejes saláta palántanevelése magas összeget emészt fel (20-25%-ot) a termelési költségekből a többi növényhez képest. Meghatározóak a tápkockaföld beszerzésekor és fűtés használatakor felmerülő és a kézi munkaerő költségei, tűzdelés esetén. A kereskedelembe olyan vetőmagok kerülnek, amelyeket előtte csáváztak, drazsíroztak, ezért ezek külön kezelésére nincs szükség.
Az utólagos tápanyag-beöntözés előnyösebb a csíranövények számára, mivel azok érzékenyek a sóra, és alacsony a tápanyagigényük is, ennek következtében a csíráztatóközegben nem szabad magas tápanyagszintet beállítani.
Ilyen célra egészen híg, 0,05–0,1%os, foszforban gazdag összetételű komplex műtrágyából készült tápoldatot használjunk, a nedvességtől függően palántanevelésnél kora ősszel naponként vagy heti egyszer téli palántanevelésnél. A saláta érzékenysége miatt a tápkocka kiszáradása károsíthatja a gyökérzetet. Gazdaságossági okokból általában a 4 × 4-es vagy az5 × 5-ös tápkockát kell alkalmazni, csak szélsőséges esetekben a 6 × 6-os tápkockát.
Betakarítás
Amikor a saláta feje kitapintható, akkor kell kezdenünk a betakarítást. Tavasszal nem célszerű sokat várni a beszedéssel, mert a nappali órák számának fokozatos növekedése miatt a saláta magszárképzése előbb megkezdődik.
A szedés tavasszal vagy télen kezdődik, amikor 250-300 g körüli a salátafej tömege, míg késő tavasszal 350-400 g körüli fejekre van szükség a piacon. Az állomány növekedése a hidrokultúrában egyenletes, így egy vagy esetleg két menetben szokás vágni. A szedéskor előforduló sérülések következtében a saláta 3-5%-a megsérül vágáskor. Amikor vágjuk a fejet, ügyelnünk kell arra, hogy kezünkkel csak kismértékben döntsük meg. A tápkocka felett megközelítőleg 1 cm magasságban kell leválasztanunk. A letisztított, levágott fejeket azonnal papírral borított ládába kell helyeznünk, fejjel lefelé.
A fejes saláta (Lactuca sativa convar. capitata L.) a termesztéstechnológia fejlődésének eredményeként már egész évben termeszthető növénnyé vált. A talaj nélküli termesztés számos előnyös feltétellel rendelkezik, mint például gyorsabb fejlődés, nagyobb termésátlag, kiegyensúlyozott növekedés, egységes betakarítás, környezetbarát (csak a zárt rendszerű), jól automatizálható, nem számottevő az emberimunkaerő-igénye. Ilyenkor a szabadföldi termesztés alapvető problémáit figyelmen kívül hagyhatjuk, például a földműveléssel, gyomtalanítással nem kell foglalkoznunk.
SZERZŐ: DR. VOJNICH VIKTOR • SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR
