Az idei, de még inkább a jövő év robbanást fog hozni az agrobiznisz koncentrálódásában. Ideje tehát többet foglalkoznunk a vállalateladás, az akvizíció témájával, hiszen egyre több mezőgazdasági és élelmiszer-ipari vállalkozás kerül ezzel kapcsolatos döntési helyzetbe.
Ennek egyik oka a koronavírussal összefüggő gazdasági válság, amely tisztítótűzként sodor el egy sor vállalkozást, bár a kormányzati intézkedések ezt ideig-óráig el tudják húzni. Még akkor is, ha én magam is vallom, hogy az egyik leginkább válságálló szektorról van szó. A másik ok a korfa. A nagy privatizatőrök és rendszerváltó vállalkozók egyre nagyobb tömegben érik el a kritikus kort, amikor vagy átadják a kormányrudat, vagy eladják „édes gyermeküket”, a vállalkozásukat. Ha ehhez a gazdálkodás egyéb körülményeinek romlását (például munkaerőkérdés, támogatási kilátások, szigorodó szabályok, informatikai boom) is hozzávesszük, a téma aktualitásához nem férhet kétség. Még azoknak is foglalkozniuk kell vele, akiknek nem most kell e döntéseket meghozniuk. A siker ugyanis egyértelműen a felkészülésen múlik.
Az idő meg csak telik
Statisztikák a legutóbbi agrárcenzusból állnak rendelkezésre: 2016-ban a gazdálkodóknak 31 százaléka 65 év feletti volt, míg a 35 év alattiak aránya 6,0 százalék. Ez gyakorlatilag nem változott az előző számlálás (2013) óta. A gazdaságok számának csökkenésével párhuzamosan, összesen 20 százalékkal csökkent az 55–64 éves korosztályba tartozók száma. Az egyéni gazdaságok száma 2010 óta negyedével, több mint 140 ezerrel csökkent, miközben a gazdasági szervezetek száma közel 20 százalékkal emelkedett. Gyorsul a koncentrálódás.
Az utóbbi két számlálás között a gazdálkodók mezőgazdasági végzettsége kedvezőbb lett. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya 2,7-ről 3,4 százalékra emelkedett 2013-hoz képest. A középfokú végzettségűek aránya 7,4-ről 10 százalékra nőtt, ugyanakkor a gazdálkodók háromnegyede továbbra is kizárólag a gyakorlati tapasztalatára támaszkodik. Az Agrostratéga felméréseiből pedig azt is tudjuk, hogy az idős generáció hajlamos halogatni a visszavonulást. Felméréssorozatuk tavalyi adatai szerint közel 80 százalék azok aránya a mezőgazdaságban, akik vagy (1) már elérték a nyugdíjkorhatárt, és tovább dolgoznak vagy (2) nem érték még el, de tovább fognak dolgozni. Ha kis mértékben is, de ez az arány emelkedik, nem pedig csökken. Ugyanebből a felmérésből az is kiderült, hogy az elmúlt öt évben a válaszadók 11 százalékánál történt gazdaság átadás-átvétel, míg a következő öt évben 26 százalék tervezi. Ez is azt erősíti, hogy foglalkoznunk kell ezzel a témával.
Nem csak a korunk miatt
Azon túl, hogy életkorunknál fogva foglalkozni kell a visszavonulás kérdésével, egyszerűen halandóságunk okán is át kell gondolnunk gazdaságunk működését. Az öröklés kérdéséről, a működőképesség fenntartásáról is gondoskodnunk kell. Hány esetről tudunk, amikor a vezető váratlan kiesése romba döntötte a céget egyszerűen azért, mert nem volt másnak aláírási joga. A hagyatéki eljárás ideje alatt sajnos tönkremehet egy jól működő gazdaság is. De hasonlóan nehéz helyzetbe kerülhetünk, ha kulcsember távozik a cégtől. S bizony az ilyen helyzetekben a bankok is aggódni kezdenek majd.
Felkészülni! Vigyázz! Kész?
A generációváltásra, a cégeladásra alaposan fel kell készülni, nem megy egyik napról a másikra. Miért? Azért, mert a legtöbb esetben egyetlen dobásunk van! A KPMG szenior igazgatója, Simonyi Tamás egy nemrégiben megjelent cikkében nagyon kemény számokat tett közzé: „Az Egyesült Államokban, ahol komoly kultúrája van a családi vállalatoknak és azok átörökítésének, a generációváltási kísérletek mindössze 43 százaléka sikeres, 30 százaléka elakad, vagy más utakat keresnek a szereplők, 27 százaléka pedig totális kudarc, ami jellemzően a társaság végét jelenti. Európában a siker még ritkább, és Magyarországon még ehhez képest is sok a nehézség. Ami az eladást illeti, a piacra vitt közepes méretű családi cégek eladása a KPMG magyar irodájának tapasztalata szerint alig 25 százalékban zárul sikerrel, ugyanez az arány Ausztriában is csak 50 százalék. A kudarcok okai jórészt ismertek, a problémák zöme kezelhető, vagyis egyáltalán nem törvényszerű, hogy ilyen kis számban záruljon sikerrel a tranzakció.”
Mit kell tenni?
(I.) Mindenekelőtt a fejünkben kell helyre tenni a dolgot. Átgondolni, hogyan, mikor adjuk át a gyeplőt és kinek. Ezeket a döntéseket nem egyedül, hanem családunkkal, tulajdonostársainkkal együtt kell meghoznunk, de én nagyon hasznosnak tartom már ebben a pontban egy külső szakember véleményét is kikérni. A független, külső szem szinte biztos, hogy olyan szempontokra is fel tudja hívni a figyelmet, amit a benne élők nem ugyanúgy látnak.
(II.) Az utódlással kapcsolatban ma már egyre szélesebb körben terjed a családi alkotmányok használata. Ebben rögzítésre kerülnek a közös elképzelések a gazdaság jövőbeni működésével kapcsolatban. Ez nem egy szerződés, hanem egy megállapodás a felek között. De ne feledjük, ennek is komoly időigénye van! A tapasztalatok szerint akár egy évet is igénybe vehet, míg egy mindenki számára elfogadható családi alkotmány megszövegezésre kerül.
(III.) Minden szempontból átláthatónak kell lenni, ahol nem előny, ha minden információ egy ember fejében van. Ha pedig ez egyben azt is jelenti, hogy a piac is hozzá kötődik, szinte lehetetlen eladni a céget.
(IV.) Az átvilágítás, a stratégiai helyzetértékelés elkészítésére is időben fel kell készülni attól függően, hogy valójában mit is akarunk eladni. Vállalkozást, márkát, piacot vagy magunkat? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásával mindjárt körbe is határolható a lehetséges vevők köre. Mezőgazdasági vagy élelmiszer-ipari üzemet leginkább szakmai befektetőnek lehet eladni. Jellemzően hasonló profilú vállalkozásról, csoportról lesz szó, akinek beleillik a portfóliójába a cégünk. Ebből azért nincs olyan sok. Főleg olyan, aki felvásárlás útján akar és főleg tud növekedni. Ha pedig rövid a lista, nagyon át kell gondolni, hogy milyen képet fog kapni rólunk a vevőjelölt. Nem szalaszthatjuk el a kínálkozó lehetőséget, ha abból nagyon kevés van. A felkészülés tehát döntő fontosságú.
(V.)A helyzetértékelés során a szellemi vagyonra is tekintettel kell lenni. A kulcsember vagy -emberek motivációinak ismerete, jövővel kapcsolatos elképzelése döntő stratégiai tényező.
(VI.) Itt van például az árazás kérdése. Ennek számos módszere van, amely a különböző pénzügyi mutatókon alapul. Az egyik legnagyobb elkövethető hiba, ha egy életművet akarunk eladni. Ez ugyanis érzelmi kérdés, ami a vevőt nem hatja meg. Ő egy nyereségtermelő egységet szeretne venni, ami könnyen áttekinthető, nincs a szekrény tele csontvázakkal, és a nyereségtermelő képesség nem kerül veszélybe, ha a régi tulajdonos kikerül az irányításból.
(VII.) Felhívom a figyelmet arra a rendkívüli helyzetre, amely a koronavírus miatt állt elő. Most üzletrészvásárlásra is lehet támogatott, kedvezményes hitelhez jutni. Ez az ügylet mindkét oldalán állók számára egy fontos lehetőség, hiszen fel tudja gyorsítani a folyamatot. Amikor e cikk felvezetőjében a várható akvizíciós hullámról beszéltem, ezt is figyelembe vettem.
Ezek a gondolatok csak a felszín kapargatásai ebben a témakörben. Cégeket adni-venni egy szakma. Érdemes szakértő segítségét igénybe venni már az ötlet megszületésétől kezdve, mert ez a sikeres tranzakcióban meg fog térülni. Tisztában kell ugyanis lenni azzal, hogy a sikeres cégeladás ritka madár. Ha nem készülünk fel rá, akkor könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy dédelgetett cégünkről kiderül, hogy csak számunkra jelent értéket, a konkurencia pedig inkább kivárná, hogy elsorvadjon, mintsem pénzt és energiát fordítson megszerzésére. Az üzenet egyértelmű: tudatosan, érzelemmentesen és főleg idejekorán kell felkészülni arra, ha vissza akarunk vonulni cégünk vezetéséből. Szerencsés esetben nem is az eladás, hanem az utódlás ennek az útja, de ez is felkészülést igénylő feladat, és a vizsga jellemzően nem ismételhető.
SZERZŐ: FÓRIÁN ZOLTÁN VEZETŐ AGRÁRSZAKÉRTŐ • ERSTE AGRÁR KOMPETENCIA KÖZPONT
