Az ír EU-elnökség magyarországi nyitóprogramjának részeként közel húsz, Magyarországra akkreditált uniós nagykövet látogatott el a Pannonia Bio dunaföldvári biofinomítójába. A diplomáciai delegáció Európa legnagyobb, egy telephelyen működő biofinomítójának technológiáit és jövőbeli fejlesztéseit ismerhette meg.
A látogatást Ragnar Almqvist, Írország magyarországi nagykövete vezette, aki hangsúlyozta, hogy a dunaföldvári üzem kiváló példája az ír–magyar gazdasági együttműködésnek. Beszédében kiemelte a vállalat innovációs teljesítményét, valamint a helyi közösségek támogatása iránti elkötelezettségét.
A vendégeket Hódos Ferenc stratégiai igazgató fogadta, aki bemutatta a vállalat fejlődését. A dunaföldvári létesítmény tizenhat év alatt hagyományos etanolüzemből Európa egyik legjelentősebb bioipari központjává nőtte ki magát. A tulajdonosok ez idő alatt több mint 500 millió euró értékű beruházást valósítottak meg, kizárólag piaci és saját források felhasználásával.

Többféle terméket állít elő
A biofinomító ugyanabból a gabonaszemből többféle nagy hozzáadott értékű terméket állít elő. Az élelmiszer- és takarmányipari alapanyagok mellett fenntartható fehérjék, növényi olajok, rostok, megújuló molekulák, biometán és nagy tisztaságú biogén szén-dioxid is készül az üzemben. A körforgásos szemléletnek köszönhetően a mezőgazdasági alapanyagok hasznosítása rendkívül hatékony.
A delegáció betekintést kapott a vállalat jövőbeni fejlesztéseibe is. Ezek közül kiemelkedik a szén-dioxid leválasztását és tartós tárolását célzó CCS-projekt, amely az Európai Unió Innovációs Alapjának történetében a legnagyobb támogatást elnyerő magyar ipari beruházás. A fejlesztés hozzájárulhat a kibocsátások csökkentéséhez és a bioipar további versenyképességéhez.
Már nem csak jövőbeli lehetőség
A Pannonia Bio működése jól szemlélteti, hogyan kapcsolható össze a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és az energetika egy korszerű bioökonómiai modellben. Az üzem egyszerre biztosít piacot a hazai termelőknek, állít elő fenntartható termékeket, és támogatja az európai klíma- és energiacélok megvalósítását.
A látogatás végén a nagykövetek bejárták a biofinomító legfontosabb technológiai egységeit. A program egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a bioökonómia már nem csupán jövőbeli lehetőség, hanem ma is működő, ipari léptékű valóság. (Forrás: Pannonia Bio)
Eközben mi zajlik a piacon? A kukorica már többet ér, mint a búza?
MezőHír Tudástár: bioökonómia – a megújuló biológiai erőforrások fenntartható felhasználására épülő gazdasági modell, amely a mezőgazdasági alapanyagokat élelmiszerekké, takarmányokká, bioalapú ipari termékekké, energiává és egyéb magas hozzáadott értékű termékekké alakítja. Célja az erőforrás-hatékonyság növelése, a körforgásos gazdaság erősítése és a fosszilis nyersanyagoktól való függőség csökkentése.
