A magyar földek nem egyszerűen esőre várnak: víztartalékra, jobb talajállapotra és új vízgazdálkodási szemléletre lenne szükség. Gajdos László szerint mintegy öt Balatonnyi víz hiányzik a talajból, ami már nemcsak környezetvédelmi, hanem nagyon is mezőgazdasági vészjelzés.
A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb ellensége ma már nem csak a tavaszi fagy, a kártevő vagy a gyenge felvásárlási ár, hanem a vízhiány. A szárazság nem látványos egyik napról a másikra, de alattomosan dolgozik: romlik a kelés, visszafogottabb a gyökérfejlődés, gyengül a növényállomány, a terméskilátás pedig már jóval az aratás előtt sérülhet. Az idei év ismét megmutatta, hogy a csapadék nem akkor és nem ott érkezik, ahol a növénynek a legnagyobb szüksége lenne rá. A záporok átmeneti enyhülést hozhatnak, de a talaj mélyebb rétegeinek vízkészletét nem pótolják egyik napról a másikra. A sekélyen átnedvesedő felszín sokszor csak illúzió: a növény pár napig fellélegzik, majd újra jön a stressz.
Már nem elég az esőért imádkozni
A vízhiány mezőgazdasági szempontból azért különösen veszélyes, mert egyszerre rontja a hozamot, a minőséget és a termelés kiszámíthatóságát. Az aszály hatása már a kelésben, a gyökérfejlődésben és a virágzás sikerében is megjelenhet, nem csak a betakarításkor látszik a termés mennyiségén. A kalászosoknál a bokrosodás, a szárba indulás és a szemképződés időszaka érzékeny, míg a kukorica vízellátását a talajban tárolt vízkészlet, a vegetációs időszak csapadéka, annak eloszlása és az öntözés alapvetően meghatározza. Kukoricában, napraforgóban, szójában és más tavaszi vetésű kultúrákban a vízhiány különösen komoly kockázat: a tartós aszály és a forró időjárás már korábban is jelentős hozamveszteséget okozott ezekben a növényekben. A gazda ilyenkor sokszor csak tüzet olt: újravetést mérlegel, gyengébb állományt próbál megmenteni, vagy a növényvédelmi és tápanyag-utánpótlási döntéseket igazítja a szárazsághoz. Csakhogy a probléma mélyebb. A vízgazdálkodás ma már nem mellékszál, hanem termésbiztonsági alapfeltétel.
Ez az esőszimulátor remekül megmutatja, mi történik a mélyebb régetekben.
Gajdos László is szemléletváltást sürget
Az élő környezetért felelős miniszterjelölt parlamenti bizottsági meghallgatásán különösen fontosnak nevezte a vízmegtartást, és a háztetőkről lefolyó csapadék megfogását is. A HVG beszámolója szerint arra is utalt, hogy nem jó a csapadékhelyzet, miközben a vízgazdálkodás, a vízügyi igazgatóságok, a mezőgazdasági vízgazdálkodás és az öntözési engedélyek is az új tárcához kerülnének. A miniszterjelölt az agráriummal kapcsolatban öntözéstechnológiai szemléletváltásról beszélt: szerinte nem a bő vízzel történő locsolás irányába kell menni, hanem inkább a csepegtetés és a víz beszivárogtatása felé. Ez mezőgazdasági szempontból kulcsmondat, mert az öntözés jövője nem egyszerűen több víz kijuttatásáról, hanem a víz pontosabb, takarékosabb és célzottabb használatáról szól. Ez azért fontos jelzés, mert a szárazság elleni védekezés nem szűkíthető le arra, hogy több öntözőberendezést kell vásárolni. Az öntözés kulcsfontosságú lehet, de önmagában kevés, ha közben a tájból gyorsan kivezetjük a vizet, a talaj szerkezete romlik, a szervesanyag-tartalom csökken, és a csapadék nem tud beszivárogni. Gajdos László a meghallgatáson azt is mondta, hogy tavaly nagyjából 400 milliméternyi eső hullott Magyarországon, ami szerinte Izrael csapadékszintjéhez hasonlítható. A helyzet súlyát azzal érzékeltette, hogy jelenleg mintegy „5 Balatonnyi” víz hiányzik a talajból.
A talaj a legnagyobb víztározó
A vízhiány kezelése a földeken kezdődik. A jó szerkezetű, szervesanyagban gazdag talaj több vizet képes befogadni és megtartani. A tömörödött, leromlott talaj viszont hiába kap hirtelen nagy esőt: a víz lefolyik, elpárolog, vagy nem jut el a gyökérzónába. Ezért kerülhet előtérbe a talajkímélő művelés, a takarónövények használata, a szármaradványok visszahagyása, a szervesanyag-pótlás és a vízvisszatartó táji megoldások. Ezek nem látványos, egyik napról a másikra megtérülő beavatkozások, de hosszabb távon ezek dönthetik el, hogy egy gazdaság túléli-e a szárazabb éveket. Gajdos szerint a folyók vizének visszatartásáról nemcsak a szomszédos országokkal kell tárgyalni, hanem az egyes vízügyi igazgatóságoknak is össze kell hangolniuk a munkájukat. Ez a mezőgazdaságnak azért fontos, mert a vízmegtartás nem áll meg a táblaszélen: táji, vízgyűjtői és igazgatási szinten is új gondolkodás kell hozzá.
Illegális kutak, tudatos vízhasználat, edukáció
A meghallgatáson az illegális kutak helyzetének rendezése is előkerült. Gajdos László szerint a folyamatot nem szankciókkal kell indítani, hanem edukációval. Tudatos vízhasználatról kell beszélni, és a témát szélesebb körben, akár televíziós műsorokban is meg kell jeleníteni. Ez a gazdálkodók számára érzékeny, de megkerülhetetlen ügy. Az öntözés fejlesztése csak akkor lehet fenntartható, ha közben pontosan tudni lehet, honnan, mennyi víz kerül ki a rendszerből, milyen hatással van ez a talajvízre, a felszíni vizekre és a szomszédos gazdálkodók lehetőségeire. A víz a következő években nem korlátlan erőforrásként, hanem közös termelési feltételként jelenik meg.
Aki vizet tart meg, termést ment
A magyar agrárium előtt most nagyon egyszerű, de kemény kérdés áll: alkalmazkodik, vagy minden évben újra elszenvedi ugyanazt a kárt. Az aszály nem rendkívüli eseményként, hanem visszatérő termelési kockázatként van jelen. Ez azt jelenti, hogy a vetésszerkezetet, a fajtaválasztást, a talajművelést, az öntözést és a vízvisszatartást együtt kell kezelni.
Gajdos László bejelentései alapján a vízgazdálkodásban nem egyszerű finomhangolás, hanem szemléleti fordulat készülhet: több vízmegtartás, takarékosabb öntözés, rendezettebb kúthasználat és összehangoltabb vízügyi irányítás kerülhet napirendre. A víz lesz az új termelési korlát. Ahol van, ott biztonságosabb a termelés. Ahol nincs, ott a legjobb technológia is félkarú óriás. A következő évek nagy agrárkérdése ezért nem az lesz, jön-e néha eső, hanem az, hogy amit kapunk, meg tudjuk-e tartani.
MezőHír Tudástár: vízhiány a mezőgazdaságban – a talaj és a termőterület vízkészletének tartós hiánya, amely rontja a kelést, a gyökérfejlődést, a növényállomány ellenálló képességét és a termésbiztonságot; kezelése vízmegtartást, talajvédelmet, szervesanyag-pótlást, takarékos öntözést és összehangolt vízgazdálkodást igényel.
