Az idei spanyol zöldségszezon nem egyszerűen gyenge volt, hanem sok európai kereskedőnek kijózanító lecke. A kedvezőtlen időjárás, a kártevőnyomás és a marokkói határátlépési gondok együtt borították meg az ellátást. A szupermarketeknek gyorsan alkalmazkodniuk kellett: új beszerzési forrásokat kerestek, lazítottak bizonyos minőségi elvárásokon, és újra előkerült a kérdés, hogy meddig tarthatók fenn a fix szezonális árakon alapuló szerződések. A válasz egyre inkább az: nem sokáig.
A fix ár kényelmes, amíg van áru
A spanyol zöldségexportban hagyományosan többféle szerződéses modell működik. Van fix szezonár, heti ár, illetve a kettő kombinációja. A fix ár papíron biztonságot ad a vevőnek és a termelőnek is, de egy szélsőséges szezonban gyorsan teherré válhat. Ha a termelés akadozik, a költségek nőnek, a minőség ingadozik, a piac pedig feljebb árazná az árut, akkor a szezon elején rögzített ár a termelő oldalán komoly veszteséget okozhat. Ezért egyre több spanyol szereplő érzi úgy, hogy a régi szerződéses gyakorlat már nem illik a mai klíma- és piaci viszonyokhoz.
A paprika megmutatta, hol fáj a rendszer
Az idei szezon egyik neuralgikus pontja a kaliforniai paprika volt. A tripszfertőzés újra súlyos gondokat okozott, miközben a kínálat bizonytalanná vált. Több értékesítési szerződést vis maiorra hivatkozva bontottak fel, ami jól mutatja: nem egyszerű árvitáról, hanem valódi ellátási kockázatról van szó. A dél-spanyolországi Mabe Hortofruticola értékesítője, Hilco van der Ploeg szerint a fix árú szerződések ideje lejárt. A holland és német láncok már inkább heti árakon vásárolnak, míg a brit kereskedők továbbra is éves árakat szeretnének. Csakhogy a termelők egyre kevésbé akarnak olyan konstrukcióban dolgozni, amelyben ők viselik az időjárás, a kártevők és a piaci kilengések nagy részét.
A britek olcsón vennének, a termelők nem kérnek belőle
A brit láncok hagyományosan erős árnyomást gyakorolnak a beszállítókra. A forrás szerint tavaly is a legalacsonyabb beszerzési árakat érték el, ami miatt a spanyol termelők mind gyakrabban fordulnak a napi és heti piacok felé. Ott ugyan nagyobb a kockázat, de jobb árat lehet kialkudni, ha szűk a kínálat. A piros kaliforniai paprika példája jól mutatja az alkupozíciókat: a termelő 10 eurót szeretne kapni egy ládáért, a vevő 8 eurót ajánl, a remény pedig 9,50 euró körüli megállapodás. Ez már nem klasszikus, nyugodt szezonális szerződéses világ, hanem sokkal inkább folyamatos árharc.
A szupermarketek is engedni kényszerültek
Az idei szezonban a kereskedők több esetben nagyobb türelmet mutattak a másodosztályú áru iránt. Korábban az ilyen minőséget sokkal nehezebben fogadták el, most azonban az ellátás biztonsága felülírta a megszokott szigort. A holland láncok tapasztalatai szerint időnként lazítani kellett a méret- és minőségi előírásokon, illetve más származási országokra kellett váltani. Ez fontos jelzés a piacnak. Amikor hiány van, a kereskedelem is rugalmasabbá válik. A tökéletes méret, forma és megjelenés hirtelen kevésbé szent, ha a polcon különben üres hely maradna.
A biozöldségnél még szűkebb volt a mozgástér
Az organikus termékeknél különösen nehéz volt a helyzet. A kínálat szűkösebb, a helyettesítés nehezebb, az előírások szigorúbbak. A kereskedők ezért amint lehetett, visszaálltak a holland eredetű árura, például paprika és padlizsán esetében. Az árkülönbségek is látványosak voltak. Miközben a bio padlizsán ára márciusban és áprilisban 2,19 euró körül mozgott, a konvencionális termékek ára gyorsan 0,99 euróra esett vissza. Ez jól mutatja, mennyire más pályán mozog a bio- és a hagyományos piac, különösen ellátási zavarok idején.
A holland szezon most erőből indulhat
A spanyol zavarok kedvező indulást adhatnak a holland termelőknek. A bizonytalan kínálat miatt magasabb árakon kezdhetik meg az értékesítést, miközben a szupermarketek újra megtapasztalták, hogy az áru rendelkezésre állása nem magától értetődő. Ez a következő téli szerződéses tárgyalásokra is hatással lesz. A központi kérdés továbbra is az energiaár marad, hiszen az üvegházi zöldségtermesztésben ez alapvetően meghatározza a termelési költségeket. Ha a vevők biztonságos ellátást akarnak, azt várhatóan meg is kell fizetniük.
A láncok másképp reagálnak
Az Albert Heijn példája azt mutatja, hogy egyes láncok a nehéz időszakokban is ragaszkodnak hosszú távú partnereikhez. A vállalat szerint a stabil ellátást a termelőkkel való folyamatos párbeszéd és a tartós együttműködés biztosította, és nem volt szükség vis maiorra hivatkozó szerződésbontásokra. A Lidl ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy nem engedett a minőségi követelményekből, inkább tudatosan diverzifikálta a beszerzési forrásokat. A szamóca példája jól mutatja ezt a stratégiát: több országból, például Hollandiából, Spanyolországból és Olaszországból szerzik be az árut, így csökkentve a klíma- és logisztikai kockázatokat.
Magyar szemmel: a tanulság nem csak spanyol
A spanyol szezon üzenete a magyar zöldségtermesztőknek és kereskedőknek is világos. A kiszámíthatatlan időjárás, a kártevőnyomás, az energiaár és a logisztikai kockázat miatt egyre nehezebb régi árképzési logikával dolgozni. A fix ár akkor működik, ha a szezon nagyjából kiszámítható. Ha nem az, akkor valaki túl nagy kockázatot visel.
A következő években várhatóan felértékelődnek a rugalmasabb szerződések, az indexált árak, a heti ármegállapítások, a több forrásból épített beszerzés és a hosszú távú, de nem merev termelő-kereskedő kapcsolatok.
Forrás: Fruitweb
MezőHír Tudástár: fix árú szerződés – előre meghatározott áron kötött termelői vagy beszállítói megállapodás, amely stabilitást adhat a zöldség- és élelmiszer-ellátási láncban, ugyanakkor időjárási, logisztikai vagy piaci zavarok esetén jelentős kockázatot jelenthet, mert a gyorsan változó költségekhez és kínálati viszonyokhoz nehezen alkalmazkodik.
