Így hosszabbítható meg az idős fák élete
A hazai gyümölcsösök egy része mára elöregedett, csökkent termőképességgel és kondícióval jellemezhető, ami végső soron kevesebb és gyengébb minőségű termést eredményez. Előfordulhat azonban, hogy tőkehiány vagy más okok miatt az ültetvényt még nem szeretnénk kivágni és újratelepíteni, ugyanakkor nem is mondanánk le róla. Hogyan hosszabbíthatjuk meg az idős fák hasznos élettartamát néhány évvel? Erre a kérdésre a metszés módszereiben keressük a választ.
Vizsgáljuk meg, hogy érdemes-e megújítani a fát!
Ennek első lépéseként vegyük szemügyre a fáink növényegészségügyi állapotát! Mindenekelőtt érdemes közelebbről megvizsgálni a törzset és a vázágrendszert, hiszen ezek állapota, a növény kondíciója már szemrevételezéssel is jól megítélhető. Egyrészt egészséges fák esetén például nem találjuk farontó kártevők nyomát (mint pl. nagy és kis farontó lepke, cincérek, szitkárok, szúbogarak), sem pedig a szállítószövet-rendszert érintő korábbi fertőzésekre utaló nyomokat, mint a mézgafolyás, vagy rákos sebek. Fontos, hogy a megújításra váró fa szerkezetileg stabil legyen, hiszen a megmaradó elágazások, részek nagy mennyiségű új növekményt hivatottak produkálni és tartani. A nagyobb vágások erőteljes ritkítás hatását a nagyobb termésterhelés jobban „elvezeti”, ezért érdemes jó termőrügy-berakódottság mellett ifjítani, semmint túlzottan vegetatív, kevés termőrügyet mutató állapotban. Amennyiben a fa általános növekedési erélye jelentősen lecsökkent, az éves növekmények igen rövidek, „csenevészek”, illetve a generatív (termés- és termőrügy-képzés) és vegetatív (hajtásképzés) folyamatok közötti egyensúly valamelyik irányba felborult, először érdemes átértékelni a felújítási terveinket. Elképzelhető, hogy az ifjító metszésre a fa az elvártaktól eltérő módon reagál. Az ifjító metszést – minden jó szándék ellenére – érdemes inkább elvetni, ha a törzsön és a vázágakon komolyabb leromlás, károsítás nyomait fedezzük fel. Amennyiben számos járatot találunk, fúrásnyomokat, rágcsálékot és/vagy ürüléket látunk a törzs közelében, a károsítók a szállítószöveteket rombolták, ami negatívan hat a fa regenerációs képességeire. A törött, lehasadt ágak szintén további fertőzési felületet nyújthatnak gyengültségi kórokozók, valamint búvóhelyet kártevők számára.
Mely szempontokat vegyünk figyelembe az ifjításkor?
1. Időzítés
A vastag elágazások eltávolítását is magába foglaló csonkos ifjítást időzítsük a téli-tél végi időszakra. Minél közelebb vagyunk a rügyfakadáshoz, a téli metszés növekedésserkentő hatása annál mérsékeltebb. Az érzékeny fajok, mint a kajszi vagy őszbarack esetében időzítsük minél közelebb a rügyfakadáshoz, mert e fajok a hosszan nyitott sebeken bejutó kórokozókkal szemben sokkal kevésbé ellenállók. Ellenben a gyökér- és koronatérfogat között meginduló anyagáramlás segíti a sebek mielőbbi gyógyulását. Egyes csonthéjas fajok (cseresznye, meggy, kajszi) és a dió termesztésben megfontolhatjuk a nyári ifjítást is, különösen előbbiek esetében a betakarítást és a hajtások csúcsrügyben történő záródását követően.
2. Tervezzünk több évre!
Ahhoz, hogy a termőegyensúlyt fenn tudjuk tartani, a fák ifjítását érdemes legalább 2–4 évre tervezni. Ezáltal elkerülhető, hogy egy év alatt a koronatérfogatot túlzott mértékben, az eredeti koronatérfogat 1/3-át meghaladó mértékben csökkentsük, ami erőteljes növekedéshez, vízhajtások képzéséhez vezethet. Minden évben maximálisan 2–3 vastagabb vázkart és a szükséges gallyakat, kedvezőtlen állású éves növekményeket távolítsuk csak el!
Bizonyos helyzetekben viszont érdemes lehet radikális megoldásokat is választani. Egy korábbi kísérletünkben, a Debreceni Egyetem Pallagi Kertészeti Kísérleti Telepén, idős, 25 éves korú, kivágásra érett, de alapvetően jó kondícióban lévő meggyfákon végeztünk kísérleti jelleggel teljes ifjító metszést. A fák központi tengelyén lévő valamennyi elágazást erősen, fűrésszel visszacsonkoltuk. Az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta, a koronát az első évben benépesítették a rejtett rügyekből kitörő hajtások. A fák termőfelülete három év alatt teljes mértékben regenerálódott, az ifjító metszés után már három évvel többet teremtek, mint a kontrollként meghagyott, csonkolásmentes növények. Az ilyen módon megifjított fák élettartamát végül 10 évvel sikerült meghosszabbítanunk.
3. Korlátozzuk a fa magasságát!
Nem csupán balesetvédelmi szempontból, hanem a termelés ápolási munkáinak és a szedés hatékony elvégzésének, valamint a növényvédelem feltétele, hogy a teljes koronatérfogat kezelhető, elérhető legyen. Amennyiben a szükség esetén alkalmazott növényvédőszer nem éri el a korona felső zónáit, ott fertőzési gócpontok alakulhatnak ki, ahonnan a betegség vagy károsító újra terjedésnek indulhat még ugyanabban vagy a következő vegetációban.
4. Fentről a talajfelszín irányába induljunk!
Az ifjítást érdemes a fa tetejétől a talaj felé haladó irányba elkezdeni, vagyis először a magasabban elhelyezkedő vastag eltávolítandó elágazásokat vegyük ki a koronából és fentről lefelé nyissunk utat a fénynek. A módszer előnye, hogy a lentebb elhelyezkedő koronarészek is könnyebben újulnak, ha a felső részek árnyékoló hatása lecsökken vagy megszűnik. A következő években kerüljünk egy-egy emelettel közelebb a talajhoz, így ágemeletenként rendezhetjük a korona szerkezetét, miközben a korábbi ritkítások és visszametszések hatására meginduló új növekményeket is szabályozhatjuk. A magasban végzett munkálatokat – tekintve, hogy a balesetek veszélye fokozott – soha ne végezzük egyedül! Mindig legyen jelen valaki, aki szükség esetén biztosítja a létra stabilitását, s baleset esetén segítséget kérhet!
5. Engedjük be a napfényt!
Az első évben szabaduljunk meg a száraz, beteg, lehasadt elágazásoktól és a tő- és gyökérsarjaktól. Ez utóbbiak egyébként is rendkívül sok vizet és tápanyagot vonnak el a vegetatív és generatív részektől. A következőkben nyissuk meg a koronát a napfény előtt. Ahová a fény bejut, ott megvalósulhat a hatékony fotoszintézis, javul a növény kondíciója, és a termőrügy-képzés is fokozódik. A már bekötött termések ellátottsága, minősége javul megfelelő fényellátással és a szellős, benapozott koronában a betegségekkel szemben is ellenállóbb lesz a fa. A korona megnyitásához távolítsuk el a korona központja felé irányuló, valamint a függőlegesen fölfelé tartó és jelentősen lecsüngő elágazásokat. Az egymást keresztező, vagy egymás fölött 20–25 cm-es távolságon belül elhelyezkedő, árnyékoló elágazásokat szintén ritkítsuk ki. Az egyes ágemeletek, egymás fölött elhelyezkedő elágazások között mindig tartsunk annyi távolságot, hogy a napfény eljuthasson a fa központjáig: ez vastagabb vázágak esetén akár 60–70 cm, gallyaknál a hosszuktól függően 30–50 cm lehet. Az elágazások hosszát korlátozva igyekezzünk a termőzónát a fa központja felé visszaterelni!
6. Célzottan használjuk vagy épp kerüljük a csonkok alkalmazását!
Hagyjunk csonkot minden olyan vágásnál, amikor az eltávolított elágazás helyére újult növekedést szeretnénk serkenteni! A megmaradó elágazásrész alapi részén elhelyezkedő rejtett rügyek, amelyek korábban a fény hiánya miatt nem hajtottak ki, most kihajtanak és egy, az eredeti szögállását és irányát folytató új növekmény helyettesítheti az eredeti leváltott elágazást. Minél vastagabb elágazást távolítunk el, annál hosszabb csonkot hagyjunk! Minél vastagabb az elágazás, egyes fajok esetében annál kisebb a rejtett rügyek száma, viszont kellően hosszú csonkkal a kihajtás esélyét is megnöveljük. A központi tengelyről tőből eltávolított vastagabb elágazások esetében mindenképpen vegyük figyelembe, a központi szállítópályákhoz túl közel eső vágások nyomán beszáradó, gyógyuló külső sejtsorok ne csökkentsék az alapi rész keresztmetszetét!
7. A vastagabb elágazásokat hasadás nélkül vágjuk le!
Ha vastagabb vázkart szeretnénk eltávolítani kézi vagy motoros fűrésszel, ügyeljünk arra, hogy nehogy a hosszú elágazás erőkarja lehasítsa, roncsolja a megmaradó elágazásrészt! Ehhez érdemes az első vágást az elágazásba alulról megejteni, akár a tervezett vágásponttól néhány cm-rel a korona perifériája felé. Ezt követően néhány cm-rel bentebb fentről fűrészeljük el az ágat! Amikor már csak a keresztmetszet kis része tartja az ágat, az a korábbi vágás miatt nem hasad le mély sebekkel, s tiszta, egyenes metszlapot kapunk.
8. Tartsuk fenn a kondíciót!
Minden metszés, különösen az ifjítás igen komoly növényi stresszt vált ki. Az ifjítás időszakában különösen fontos, hogy a növény számára szükséges tápanyag- és vízmennyiséget biztosítsuk anélkül, hogy a nem megfelelő tápelemarányok alkalmazásával eltolnánk a fa termőegyensúlyát a túlzottan vegetatív irányba. Elsősorban a megfelelő, a kihajtást segítő, de nem túlzó nitrogén-mennyiséggel szabályozhatjuk a vegetatív növekedést. Hasonlóképpen fontos okszerű, körültekintő növényvédelmet folytatnunk, amely segíti a fa kondícióját, ellenállóképességét fokozni az abiotikus és biotikus stresszel szemben is.
9. Nyári zöldmunkák
Gyakorlati tapasztalatok szerint az idős fák közül leginkább hajlamos megújulni rejtett rügyekből a meggy, a szilva és a kajszi, míg az őszibarack ritkán hajt ki vastag csonkokból. Az ifjító metszésnél mindenképpen tartsuk szem előtt, hogy ilyenkor igen erős vegetatív növekedést mutatnak a fák, számos kedvező és kedvezőtlen helyzetű hajtás képződik a koronán belül. Ezért a metszést követő vegetációs időszakban igyekezzünk nyári metszéssel fenntartani a korona szellős szerkezetét, benapozottságát. Minél korábban eltávolítjuk a nemkívánatos növekményeket, annál több erőforrást tudunk megspórolni a megmaradó részek számára. A nyári zöldmunka további előnye pedig, hogy a hajtások kitépésével az alapi rügyek is eltávolíthatók, s újult növekedés nem várható.
Hogyan tudjuk egyéb technológiai elemekkel elősegíteni a fák megújulását?
Mindenekelőtt a fák kondícióját kell fenntartanunk. Ehhez az okszerű, körültekintő és időben elvégzett növényvédelmi kezelések elengedhetetlenek. A téli metszési időszakban a metszést követően figyeljük a lemosó permetezéshez szükséges időjárási paramétereket és a legmegfelelőbb időpontban igyekezzünk elvégezni a műveletet. Fontos, hogy a sebeknek hagyjunk elegendő időt a beszáradásra. Ehhez a legjobb, ha olyan időpontban végezzük el az ifjítást, amikor 24–48 órán belül nem várható harmat és csapadék. A megújított fák harmonikus tápanyag-ellátásával is elősegíthetjük az új egyensúly kialakulását. Ebben ügyeljünk rá, hogy a nitrogéntartalmú trágyákat csak a szükséges mennyiségben juttassuk ki, kerülve a túlzott vegetatív növekedést. A fentiek betartásával még néhány évnyi kielégítő mennyiségű és jó minőségű termést hozó évet adhatunk az ültetvényünk fáinak. A türelmes, egyensúlyra törekvő, tervszerű ifjítással, majd az ifjítást követő fajtaspecifikus ápolási munkákkal fenntartható a termelés színvonala, csökkenthető a túlzottan vegetatív növekedési reakció, megfelelő gyümölcsterhelés állítható be.
SZERZŐ: DR. SIPOS MARIANNA, DR. CSIHON ÁDÁM • DE MÉK KERTÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET
FOTÓK: DR. CSIHON ÁDÁM FELVÉTELEI
MezőHír Tudástár: ifjító metszés – idős gyümölcsfák termőéletének meghosszabbítására szolgáló, több évre tervezett koronaalakító metszési eljárás, amely a fa egészségi állapotának vizsgálata után a fényellátás, a szerkezeti stabilitás, az új hajtásképzés és a termőegyensúly helyreállítását célozza.
