A gyümölcsfák metszése az egyik legtöbbet vitatott technológiai elem, ami egyaránt foglalkoztatja a hobbikertészeket és a hivatásos gyümölcstermelőket. Napjainkban az információszerzés elsődleges forrásává a világháló vált. A mindenki zsebében ott lapuló mobiltelefon és az állandó online állapot korszakában ez természetes. Bár az interneten fellelhető oktatóvideók többsége helytálló információkat tartalmaz, és valóban tud segíteni, de ezen a fórumon is válogatnunk kell a források között. Az alábbi írás segíthet a helyes metszési taktika kialakításában, és egy kicsit más szemszögből közelíti meg a metszés tárgykörét.
Acímben megjelenő szavak, a „stratégia” és a „taktika” nem véletlen megnevezések. A metszés stratégiája az alany és a fajta kombinációnak, valamint a termelési célnak leginkább megfelelő koronaforma kialakításáról szól, amin hosszú évek során sem változtatunk, és mindenáron ragaszkodunk hozzá. Ha eldöntöttük, hogy kertünkben, ültetvényünkben egy központi tengelyes orsókoronát alakítunk ki, ez a döntés az egész növényegyed vagy ültetvény élettartamára érvényes. A stratégia tehát egy döntésről, elhatározásról szól. Nagyon leegyszerűsítve azt is mondhatjuk, hogy a metszés témakörének egyik jelentős részét ezzel ki is merítettük.
Sokkal több kérdést és bizonytalanságot vet fel a „taktika” témaköre, mert a stratégia fenntartásáért folytatott háborút a minden metszési időszakban vívott csaták során vívjuk meg. Ez a taktika pedig – bár az alapelvek megegyeznek – minden évben szükségszerűen változik. Miért?
A metszés
A metszés minden esetben alany-, fajta-, termőhely- és évjáratfüggő tevékenység. Mindig az adott növényegyed generatív vagy vegetatív állapotát figyelembe véve kell meghatározni annak mértékét. Egy gyümölcsfának alapvetően három „dolga” van. Teremjen, növekedjen, és ezek mellett készüljön fel a következő évi terméshozásra, azaz képezzen termőrügyeket. Az igazi probléma az, hogy ez a három folyamat nagyon erősen konkurál egymással. A termés, a hajtásnövekedés és a termőrügyképzés külön-külön is nagyon energiaigényes folyamat. A fejlődő termések, növekvő hajtások és a képződő termőrügyek egymással versengenek a vízért, tápanyagokért és a fényért. Minden egyes növényegyed egy-egy erőműnek fogható fel, melyek a napfény segítségével a rendelkezésre álló tápanyagokból a fotoszintézis segítségével felépítik saját testük alkotórészeit.
(Babicz Szabolcs saját felvétele)
A termésképzés, a hajtásnövekedés és a termőrügyképzés folyamatainak háttérbe szorítását vagy éppen előtérbe kerülését a növényi hormonok szabályozzák. A metszés során ezt a hormonális folyamatot befolyásoljuk mesterségesen. Ha a három alapvető funkció (termésképzés, növekedés, termőrügyképzés) közül bármelyik előtérbe kerül, a másik kettő hátrányt fog szenvedni. Ha túl erős a növekedés, a termőrügyképződési folyamatok kerülnek hátérbe. Ha túl nagy a termésmennyiség, túl nagy a fa terhelése, akkor a növekedési folyamatok maradnak el az elvárt szinttől.
Az a kedvező, ha a három alapvető folyamat közel egyformán érvényesül, tehát a termésképzés, növekedés, termőrügyképzés egyensúlyban van. Ezt nevezzük termőegyensúlynak. Egy egyensúlyban lévő fa épp megfelelő mennyiségű termést hordoz, megfelelő mértékű hajtásnövekedés és termőrügyképződés mellett. Nagyon fontos, hogy metszés előtt el tudjuk dönteni, hogy a fáink épp egyensúlyi helyzetben vannak, vagy el vannak tolódva valamelyik szélsőség irányába. Ha például kevés termőrészt látunk, és csak a hatalmas hajtásnövekedés szembetűnő, akkor a fa a vegetatív irányba tolódott el az egyensúlyból. Ha nincs hajtásnövekedés, nincs kondíció, és szemmel láthatóan sok a termőrügy, akkor a generatív irányba billent el a mérleg. Fontos, hogy ezzel tisztában legyünk, mielőtt nekiállunk a metszési munkáknak, mert máshogyan kell bánnunk mindkét szélsőséges helyzettel. Ez a metszés taktikai oldala.
Tanácsok a metszéshez
Általános tanácsot nagyon nehéz megfogalmazni, mert az ültetvényekben nagyon tarka kép uralkodott a 2024-es évjáratban. A vegetáció első fele elég csapadékos volt, ami a hajtásnövekedésnek teremtett kedvező körülményeket. A vegetáció második felében helyenként 60–70 napos csapadékmentes periódus volt. Ez az aszályos időszak felgyorsította a termőrügyképződési folyamatokat, viszont nem teremtett ideális körülményeket hozzá, ezért a virágrügyek funkcióképessége elég kétséges. Metszés előtt érdemes levágni néhány termőgallyat a fáinkról, és meleg helyen vízbe állítva csinálni egy hajtatási próbát. Ha a virágrügyekből két hét alatt erőteljes, fejlett virágszervekkel rendelkező virágok törnek elő, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a termőrügyképzési folyamatok megfelelően zajlottak le előző ősszel.
A folyó évi metszési taktika meghatározásánál alapvetően kétféle megközelítés lehetséges. Amennyiben erős hajtásnövekedésünk volt az előző évben, és kevés a virágrügy (vegetatív állapot), óvatosnak kell lennünk. A laikus ilyenkor erősen metsz, mivel a nagy hajtásnövekedést vissza akarja fogni, és úgy gondolja, hogy ezt épp az erős metszéssel éri el. Ez a legnagyobb hiba, amit el lehet követni. Az ilyen fákat a lehető legtöbb virágrügy megkímélésével, óvatosan, aprólékos ritkító metszésben kell részesíteni! Tartózkodni kell a vesszők visszavágásától, mert ezzel csak újabb növekedési hullámot fogunk előidézni. Csak a legszükségesebb, sűrűsítő, koronabelső felé törő, tengellyel konkuráló koronarészeket szabad eltávolítani.
Túlságosan vegetatív fáknál tegyük zsebre a fűrészt, ne ilyenkorra időzítsük a nagyobb „műtéteket”, vastagabb ágak eltávolítását. A lehető legtöbb termőrészt hagyjuk meg, mert a termés maga az, ami a túlságosan erőteljes növekedés visszafogására képes. Fontos, hogy az ilyen jellegű fák metszését minél tovább halogassuk, mert ennek van növekedésgyengítő hatása. Ez a késői metszési időpont rügypattanást követően egészen virágzásig terjedhet. Ekkor ezek az erős fák a levágott nyesedékkel együtt jelentős energiát is veszítenek, ami segíthet kordában tartani az erős növekedést. Természetesen a metszést nem lehet elkülöníteni a többi technológiai elemtől, ezért a tápanyagot, öntözést, kondicionálást is hozzá kell hangolni.
A másik véglet
A másik véglet a túlságosan generatív állapot, amikor az előző évben alig volt értékelhető hajtásnövekedés, és a fák tele vannak leöregedett termőrészekkel. Ez a veszélyesebb helyzet, mivel az ellenkező eset (túl vegetatív állapot) kezelésére sok a lehetőség, viszont a túlterhelt fák újbóli növekedésének kiváltása nehezebb feladat. Ilyenkor van szükség úgynevezett „rügypusztító” metszésre. Ez annyit jelent, hogy a túlságosan sok termőrészt hordozó két-három éves termőgallyazat erőteljes ritkítására van szükség, hogy a majdani gyümölcsterhelést csökkentsük. Emellett az éves vesszők erős visszavágásával kell inspirálni a megfelelő növekedési reakciók kiváltását. A generatív állapotban lévő fák metszését kell időben előrébb helyezni.
A két véglet között helyezkedik el az ideális termőegyensúlyi állapot, amikor a hajtásnövekedés és a virágrügy terhelése közel harmonikus. Ilyen esetben gyakorlatilag azt csinálunk a fáinkkal, amit csak szeretnénk. Előkerülhet a fűrész, végrehajthatunk nagyobb beavatkozásokat, amiket korábban esetleg halogattunk. Eltávolíthatunk idősebb koronarészeket, vastagabb ágakat; mert a fán lévő elegendő mennyiségű virágrügyterhelés miatt nem lesznek túlzott növekedési reakciók.
Vízhajtások eltávolítása
Alapvetés minden metszési beavatkozásnál, hogy elsődlegesen a koronát sűrűsítő, kevés virágrügyet tartalmazó, vegetatív jellegű képletekre koncentrálunk, mint a vízhajtások, párhuzamosan és keresztirányban növő koronarészek, illetve felkopaszodott hajtások, melyeknek már csak a végén találhatók termőrügyek. A vízhajtások eltávolításánál mindig ügyeljünk arra, hogy ezeket csonk nélkül távolítsuk el, ugyanis ebből újabb vízhajtások képződésére számíthatunk, ez pedig amellett, hogy a majdani termésünk legnagyobb tápanyag- és vízkonkurense lesz, még a vértetűfertőzés melegágya is.
Szintén alapvető szabály a központi tengelyes (orsó) koronaformák esetén minden olyan hajtásképlet eltávolítása, amit a törzsről, központi tengelyről metszünk le, kis csonk hagyásával történjen. Ez sokaknak még mindig idegen, holott ezeknek a csonkoknak több fontos funkciója is van. Egyrészt csonk hagyásával biztosítjuk azt, hogy a metszési felület visszaszáradása nem fogja érinteni a törzset, tehát az elsődleges szállítópályánk nem fog sérülni, másrészt pedig ezek a csonkok a korona megújulásának alapjai. Ezekből a csonkokból új hajtások képződnek, melyek a következő évben elfásodnak, termőrügyekkel rakódnak be, és ezek képzik a későbbi évek termőalapjait.
Metszés után ne siessünk a sebkezeléssel!
Végezzünk viszont egy fertőtlenítő rezes lemosó permetezést minimum három ezrelék elemiréz-tartalmú készítménnyel. A rezes fertőtlenítő kezelés sokkal többet ér, mint maga a sebkezelés. A korai sebkezelés sokak által nem ismert veszélyeket hordoz! A hidegben a metszési sebek nem vagy csak nagyon lassan gyógyulnak. A metszés során szabadra került kambium (osztódószövet) nagyon lassan regenerálódik, nagyon lassan képez sebszövetet, amivel aztán igyekszik lezárni a sebet.
A sebszövet képződése 10 °C felett gyorsul fel, de így is kell néhány hét, hogy a seb legérzékenyebb részét zárni tudja, és kialakuljon a kalluszgyűrű. A friss metszési sebek akár egy hónapig is könnyezhetnek az emelkedő gyökértevékenység hatására. Erre a nedves felületre sebkezelő anyagot nem szabad felhordani. Meg kell várni, míg a metszési felület beszárad, kialakul egy néhány sejtsoros elhalt szövetrész, kialakul a kalluszgyűrű. Ilyenkor is csak a nagyobb vágási felületeket érdemes kezelni, hogy a későbbi farészkorhadást megelőzzük.
Ökölszabálynak tekinthető, hogy az egyéves vesszők vágási felülete egy év alatt gyógyul teljesen, a kétévesek gyógyulása két év, a hároméves metszési felület pedig három év alatt gyógyul teljesen. Az ennél idősebb vágási felületek – fűrészes sebek – már nem mindig záródnak be teljesen, csak egy elfásodott kalluszgyűrű alakul ki, középen pedig kilátszik az elhalt farész. Ezeket a három évnél idősebb metszési sebeket érdemes kezelni, de csak májusban, amikor felszáradt a felület, és kialakult a sebszövetből a kambiális részen a kalluszgyűrű.
A nedvedző sebekre frissen felhordott sebkezelő anyagok zárványos sebgyógyulást és további nedvedzést okoznak, ami akár évekre kiterjedhet, és különböző farészt megbetegítő gombásodási folyamatok indulhatnak el rajtuk. A mellékelt fotón épp ilyen nedvedző tünet látható egy évvel a sebkezelés után!
De mi a helyzet a fiatal fák metszésével?
Az előzőekben megfogalmazottak a termőkorú fák fenntartó metszésére vonatkoztak. A fiatal, 1–4 éves fák alakító metszése egy kicsit másként alakul, mivel itt még nem a termés, hanem a kívánt koronaforma és a termőfelület kialakítása a célunk.
Ültetési anyagként vagy suhángot, vagy koronás oltványokat, vagy tovább nevelt knipfákat alkalmazunk. A telepítést követően tavasszal mindenképp vissza kell vágni a fákat. Metszés nélkül nincs növekedés, vagy csak csekély mértékben várható el. Nagyon veszélyes a „metszéstagadó” álláspont, ami főleg laikus körökben terjed, és elsősorban a közösségi média nagy tömegeket elérő „szakmai” fórumainak egyik nagyon káros vonala. Minden frissen telepített gyümölcsfát meg kell metszeni, és az első két-három évben relatív erős metszésben kell részesíteni egészen addig, amíg el nem érjük a kívánt termőfelületet. Ez törpe növekedést determináló alany/fajta kombinációknál rövidebb folyamat, erős növekedésű alany/fajta kombinációk esetében viszont akár 4–5 év is lehet.
A telepítés utáni metszés az alábbiak szerint zajlik a különböző oltványtípusok esetében
A suháng oltványokat a kívánt koronamagasság felett 6–8 rüggyel vágjuk vissza. Visszavágás nélkül gyenge lesz a növekedés, valamint a visszavágás hiánya az eredést is negatívan befolyásolja. A suháng metszlapja alatti rügyek erőteljesen megindulnak. A felső rügyből induló hajtás lesz a vezérvesszőnk, az alatta kiinduló 1–3 hajtást majd hajtásválogatáskor eltávolítjuk, az ezek alatt kipattanó 3–5 hajtásra alapozunk később koronavesszőként.
A koronás oltványok metszésekor a vezér- és az oldalvezérvesszőket is vissza kell vágni. A vezérrel konkurens, meredek hajtásokat 1–2 cm-es csonkkal távolítsuk el. A maradó, kedvezőbb szögállású koronavesszőket kétharmadára/felére vágjuk vissza egy belső/felső állású rügy felett, és ne feledkezzünk meg a vezérvessző visszavágásáról sem. Ennek mértéke változó, és függ a fajta kihajtási/növekedési hajlamától is. Ez erősebb vezérvesszőket gyengébben, a gyengébbeket erősebben kell visszavágni.
A knipfák esetében kicsit más a helyzet. Itt már termőrügyek is vannak a fán. Ezeknek a rügyeknek nem az az elsődleges szerepe, hogy már az első évben jelentős termés legyen rajtuk, hanem az, hogy minél hamarabb kialakuljon a fák generatív jellege, azaz előrébb tudjuk hozni a termőre fordulás időpontját. Knipfák esetében a metszés a kedvezőtlen állású hajtások 1–2 cm-es csonkkal történő eltávolítására korlátozódik, és ez kiegészíthető a vezérvesszők és koronavesszők csúcsrügyének lecsípésével.
Az alakító metszés elkövetkezendő 1-2 évében a kívánt koronaforma kialakítása a legfőbb cél, amelyre rásegíthetünk májusi hajtásválogatással, és az aktív növekedési periódus lezárulása után a klasszikus zöldmetszéssel. Ez azonban már egy másik hasonló írásunk témája lesz. Addig is azt tanácsoljuk minden termelőnek és kertbarátnak, hogy metszés előtt mérje fel állományának terhelését a fentebb elemzett „vegetatív – termőegyensúly – generatív” skálán, és ennek megfelelően hangolja be az évjáratnak és állapotnak megfelelő metszési taktikát.
SZERZŐ: BABICZ SZABOLCS SZAKTANÁCSADÓ, TANSZÉKI MÉRNÖK, SIPOS MARIANNA ADJUNKTUS • DEBRECENI EGYETEM, MÉK, KERTÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET
