Miközben a világ számos mezőgazdaságában egyre olcsóbban és hatékonyabban dolgoznak géntechnológiákkal nemesített növényekkel, az európai és magyar szabályozás egyelőre még keresi a választ a kor kihívására. E kihívás ráadásul egyre élesebb, miután a klímaválság miatt ellenálló növényekre van szükség, szeretnénk kevesebb inputanyaggal is jó hozamokat elérni. Mi egyelőre kénytelenek vagyunk támogatásokkal kompenzálni a mostani versenyhátrányunkat, ami Györgyey János növénybiológus, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Növénybiológiai Intézetének főmunkatársa szerint nem is bölcs álláspont, és nem is fenntartható.
Komoly különbségek
– Először is kérem, tisztázza a fogalmakat: mi a különbség a GM/GMO, a génszerkesztés és a precíziós nemesítés között?
– Fontos, hogy a GMO nem eljárás, hanem a végeredmény megnevezése. A betűszó a „genetikailag módosított organizmus” kifejezés rövidítése, de igazából csak a géntechnológiával módosított élőlényeket érti alatta a szabályozás. Tehát egy olyan élőlény, amelynek örökítőanyagába tudatosan, emberi beavatkozással új genetikai elemeket juttattunk, vagy a meglévőket jelentősen módosítottuk. A klasszikus GMO-technikák – amelyek a ’70-es, ’80-as évektől váltak elérhetővé – többnyire, de nem feltétlenül, idegen géneket építenek be, gyakran teljesen más fajból.
– És a génszerkesztés?
– A génszerkesztés ezzel szemben a szervezet saját genetikai állományán, előre eltervezett helyen végez célzott módosítást. Gyakran csak egy vagy néhány nukleotid, vagyis DNS-építőelem szintjén, mintha egyetlen betűt cserélnénk ki egy szövegben. Semmiféle idegen gén nem kerül be, ezért ezek az élőlények sok esetben semmilyen módon, molekulárisan sem különböztethetők meg a természetes mutánsoktól.
–Precíziós nemesítés?
– Az egy gyűjtőfogalom, amelybe a modern nemesítési eszközök – például a génszerkesztés, ciszgenezis, markeralapú szelekció, epigenetikai szelekció – tartoznak. Tehát a génszerkesztés egyike a precíziós nemesítési módszereknek. Ami közös bennük, hogy rendkívül célzott, pontos, gyors eljárások, amelyek minimalizálják a véletlenszerűséget.
– Gyakorlati szempontból. Hogyan lesz egy géntechnológiával módosított szervezetből valós, termesztett növény?
– A folyamat hosszú. Először kutatók laboratóriumi körülmények között hoznak létre egy módosított növényt. Ez gyakran egyetlen sejt szintjén történik. Aztán szövettenyésztéssel növényt fejlesztenek belőle. Ha úgy látják, hogy a beépített gén tényleg hasznos – például betegség-ellenállóságot vagy stressztűrést eredményez –,akkor a növény bekerül a nemesítési programba.
– Tehát nem az kerül a földbe, amit a molekuláris genetikus az adott technológiával előállított?
– Nem. Az a laboratóriumi változat általában csak nemesítési alapanyag. A nemesítő klasszikus nemesítési módszerekkel – keresztezés, visszakeresztezés – beépíti ennek a hasznos új tulajdonságát a már meglévő, jól bevált fajtákba. Így jönnek létre a tényleges, szántóföldön is vethető fajták.
– Ez alól nincs kivétel? Például zárt rendszerű fermentorban előállított mikroorganizmusoknál?
– Ott igen. Az ipari célra használt, zárt rendszerben tenyésztett gombák, baktériumok esetében a gyakorlat az, hogy közvetlenül az előállított GMO-t használják. A szabályozás nem tiltja, hogy keresztezések nélkül engedélyeztessenek egy növényt köztermesztésre, csak épp a szövettenyésztésre, növényregenerálásra alkalmas laboratóriumi fajta nem való köztermesztésre, arra vannak sokkal jobbak. Azokba a keresztezéssel lehet átvinni a géntechnológiával kialakított új tulajdonságot, akár klasszikus génmódosított növényről, akár génszerkesztettről van szó. De a szántóföldi termesztés egészen más kategória, ott ez a hosszú lánc érvényesül, mivel a laboratóriumi munkákra más genotípusok jók, nem a jó szántóföldi fajták.
Indokolt a sokkal nagyobb szigor
– Visszatérő aggály – akár valós, akár álhír –, hogy a génmódosított, génszerkesztett organizmus, növény káros lesz, rákot, immunrendszer-problémákat és egyebeket okoz, mert még nem ismerjük eléggé. Ez igaz? Ezeknél a növényeknél milyen biztonsági vizsgálatok szükségesek?
– Sokkal szigorúbbak, mint bármely más mezőgazdasági alapanyagnál. Egészségügyi, toxikológiai, környezeti hatásvizsgálatokat végeznek. Állatetetési kísérleteket, allergénvizsgálatokat, beporzókra, talajéletre, vadvilágra gyakorolt hatásukat vizsgálják. Ezek nélkül semmilyen GM-növény nem kaphat termesztési engedélyt – még az Egyesült Államokban sem, ahol pedig a szabályozás liberálisabb.
– Ilyen szigor a hagyományos nemesítéssel előállított fajtákra nem is érvényes…
– Ez a lényeg. Mesélek egy tanulságos példát. Pár évtizede hagyományos, keresztezéses nemesítéssel előállítottak egy gumókárosítóknak ellenálló zellert, amelynek pszoraléntartalma magas lett. Ez egy olyan vegyület, ami fényérzékenységet, sőt, akár hólyagos napégést okoz a bőrön. Szóval, ez megtörtént: 30 éve ilyen zellerfajták kerültek forgalomba, egészségügyi problémákat okoztak, mert senki nem vizsgálta az új fajtát erre, utólag kellett kivonni.
– Akkor a géntechnológia jobban ellenőrzött, mint a hagyományos nemesítés?
– Egyértelműen, és ez indokolt is. Az új módszereket, mivel újnak számítanak, rendkívül szigorúan ellenőrzik. A hagyományos módszereket – legyenek bár potenciálisan veszélyesek – gyakorlatilag nem.
– Akkor miért él mégis az a hiedelem, hogy a GMO veszélyes? Miért van olyan ellenállás a társadalom egy laikus részében?
– Ennek több oka van. Egyrészt oka a konkurenciaharc. Egyes cégek, amelyek nem tudtak GMO-termékeket piacra vinni, aktív kampányokat folytattak a versenytársak ellen. Másrészt környezetvédő szervezetek részéről is megjelent egy „aggodalmi marketing”.
– De, ha jól értem az eddigieket, ezek a kampányok sokszor nem tudományos megalapzottságúak.
– Pontosan. Egy-egy elhibázott fejlesztést – például amikor brazil dióból származó génnel emelték meg a szója metionintartalmát, de pont a dió egyik allergén fehérjének génjét választották ehhez – felkapnak, és úgy állítanak be, mintha ez lenne az általános jellemző. Pedig az ilyen példák épp azt bizonyítják, hogy a biztonsági ellenőrzés működik. Például ez a bizonyos szója nem került köztermesztésbe soha, a fejlesztők még engedélyeztetni sem próbálták, mert felismerték a gondot.
Kevesebb vegyszer, kisebb talajterhelés
– Közben pedig a technológia fejlődik. A génszerkesztés már nem is használ idegen géneket, ahogy említette.
– Így van. Sok esetben a növény saját génjét változtatjuk meg. Például burgonyánál a fitoftóra elleni ellenállóságot háromféleképpen is el lehet érni. Vagy hagyományos keresztezéssel, vad fajból hozva a gént, itt konkrétan 150 év munkájáról beszélünk. A másik megoldás a klasszikus GM-technológiával, ez nyilván gyorsabb, de idegen gént alkalmaz. Végül a korszerű megoldás a génszerkesztés, amikor saját gén finomhangolásával érünk el eredményt 3–5 év alatt. Ez utóbbi a legpontosabb, legmegbízhatóbb és leggyorsabb.
– Míg élelmiszer-biztonsági aggályok vannak, addig gazdaságiak nincsenek: ezek a módszerek nemcsak tudományosan, hanem gazdaságilag is nyilván előnyösek.
– Nagyon is. Ha például egy burgonyafajta fitoftórarezisztens, akkor nem kell tízszer permetezni gombaölő szerrel. Spórolunk vegyszeren, munkán, üzemanyagon, időn, és nem károsítjuk a talajéletet sem.
– Sőt, ha kevesebb a menetszám, akkor a talajszerkezet-romboló tömörítés is kevesebb, és csökkenthető a forgatásos műveletek aránya is.
– Egyszóval az ilyen fejlesztések valójában a fenntarthatóságot szolgálják. Ha valóban az a cél, hogy kevesebb növényvédő szert juttassunk ki a természetbe, akkor a precíziós technológiák az egyik legfontosabb eszközünk ehhez.
– És az említett növények nem tartalmaznak új fehérjét, nincs allergiakockázat?
– Ha a módosítás nem hoz létre új fehérjét – például csak kikapcsolja egy meglévőnek a génjét –, akkor nincs ilyen veszély. Ha viszont új, nagy mennyiségben termelt fehérje keletkezik, akkor kötelezőek maradnak az allergológiai vizsgálatok és a megfelelő címkézés. De a legtöbb gyakorlati fejlesztés nem ebbe a kategóriába esik.
– Mégis, a közvélekedés szerint minden GMO rossz. Ez nem veszélyes félreértés?
– De, az. Hasonlatként: ha minden acélgyártással készült tárgyra piros címkét tennénk – a tankra is, meg a villára is –, azzal nem segítenénk senkin. Az acélgyártás nem jó vagy rossz, csak egy technológia. Ugyanez igaz a géntechnológiára is. Nem az eljárás számít, hanem a végeredmény és a mögötte álló biztonsági protokoll.
– A géntechnológia tehát pontosabb, gyorsabb és sokszor biztonságosabb is?
– Pontosan. És ezek az eljárások nemcsak elméletileg léteznek, hanem már most is alkalmazzák őket a világban. Argentína például már termeszt HB4-es, szárazságtűrő búzát, amely egy napraforgóból származó gén segítségével jobban terem aszályos környezetben. Ez klasszikus GMO, mégis működik, és már ott van a gyakorlatban.
Az idő és a tudományos fejlődés sürgeti az árnyalt megközelítést
– Ha ilyen világos az előny, miért nem követi Magyarország vagy az Európai Unió ezt a példát?
– Az EU jelenlegi szabályozása még mindig a régi, „fekete-fehér” logikán alapul. Ha egy növény géntechnológiával készült, akkor hosszú és költséges engedélyeztetési folyamatnak kell alávetni, függetlenül attól, hogy ténylegesen tartalmaz-e idegen gént, vagy sem. Ez egy óriási visszatartó erő. Most végre elindult egy szabályozási reform, amely árnyaltabb megközelítést hozna.
– Mit jelent a gyakorlatban ez az árnyalt megközelítés?
– Például azt, hogy azok a génszerkesztett növények, amelyekben semmi idegen gén nincs, és a természetes mutációktól megkülönböztethetetlenek, nem esnének a GMO-szabályozás hatálya alá. Csak regisztrálni kellene őket, nem kellene többéves engedélyeztetési procedúrával bíbelődni. Ez nagy előrelépés lenne.
– De ez ellen nyilván tiltakoznak egyes szervezetek.
– Természetesen. Egyes zöldszervezetek kommunikációja sokszor úgy állítja be a helyzetet, mintha a GMO-szabályozás alól mentesítenének veszélyes dolgokat. Valójában viszont új, tudományosan indokolt kategóriák jönnének létre. Ez lenne a helyes út.
– Gazdaságilag mi a tét?
– A versenyképesség és a fenntarthatóság. Ma az amerikai, dél-amerikai, kínai gazdák már évek óta használnak GMO-alapú vagy újabban génszerkesztett fajtákat. Gyorsabb a fejlesztés, olcsóbb a termesztés, kisebb a növényvédőszer-igény. Mi Európában pedig kénytelenek vagyunk támogatásokkal kompenzálni az elmaradást. Ez fenntarthatatlan.
– Konkrét példát tudna mondani?
– Például a szója. Az EU óriási összegeket fordít GMO-mentes szója termesztésére, holott a takarmányüzletekben elérhető, Amerikából származó szója döntő többsége génmódosított – és olcsóbb. Ráadásul Magyarországra is bejön, címkézzük is, semmi gond nincs is vele, de erről képmutatóan hallgatunk.
– Vagyis már rég együtt is élünk vele, csak nem valljuk be.
– Így van. A takarmányboltban kapható szója szinte kivétel nélkül GM, és az ezzel foglalkozók tudják ezt. Nem a hazai földeken termesztjük, hanem importáljuk, az általános EU-s engedéllyel, és persze szükségünk is van rá. Ez így önámítás.
Esély a mezőgazdaság túlélésére
– Ha ön jogalkotó lenne, mit javasolna?
– Azt, hogy kezdjük el a tudományos megfontolásra épülő, árnyalt szabályozást. Ne büntessünk minden új technológiát csak azért, mert hasonlít egy régi, rosszul értett dologra. Vizsgáljuk meg a konkrét növényt, konkrét génmódosítást, konkrét hatást – és ez alapján engedélyezzük vagy ne engedélyezzük!
– A génszerkesztett növényeket laborban elő lehet állítani, de a piacon csak akkor jelenhetnek meg, ha van megfelelő politikai, társadalmi támogatottság?
– Pontosan. A tudósok elvégzik a dolgukat, előállítják a lehetséges megoldásokat. A kérdés az, hogy a politika, a társadalom és a gazdasági környezet hajlandó-e élni ezekkel a lehetőségekkel.
– Hogy érzi, a társadalom mikor lesz erre kész?
– A változás lassú. A félelem erősebb, mint a tények. A „GMO veszélyes” tévképzetet évtizedek óta sulykolják. Generációváltás kell hozzá. De el kell kezdeni a nyílt, szakmai alapú kommunikációt, különben örökre hátrányban maradunk.
– A klímaváltozás nem sürgeti ezt a folyamatot? Látjuk, hogy a szélsőséges jelenségek évről évre erősödnek, viszont a nemesítés 5-810 évet is igénybe vesz…
– Dehogynem. Az időjárás változása, a betegségek, a talajromlás, a vízhiány mind-mind olyan tényező, amik gyorsabb alkalmazkodást követel. Már nincs idő 20 évig nemesíteni. Azt persze ne képzeljük, hogy holnaptól fogva 1-2 év alatt új hibridek kerülnek köztermesztésbe, hiszen az említett szigorú ellenőrzések, az engedélyeztetés, a kísérletek így is éveket igényelnek. De az biztos, hogy a génszerkesztés minden korábbinál gyorsabb, pontosabb, és jobb esélyt ad a mezőgazdaság túlélésére.
– Mit üzen a tudomány a nyilvánosságnak, hogyan foglalható össze a génszerkesztés mint lehetőség a jövő mezőgazdasága szempontjából?
– Úgy, hogy nem varázslat, nem veszély, nem csodafegyver – hanem egy precíziós szerszám a tudós, a fejlesztő kezében. És mint minden szerszámnál, ennek értéke is attól függ, hogyan használjuk. Ha jól használjuk, akkor a fenntartható, versenyképes és biztonságos élelmiszer-termelés egyik megkerülhetetlen alapköve lehet.
Kohout Zoltán
