A MezőHír januári számában szó esett a magyar szántóföldek természeti kincséről, a túzokról, illetve arról, hogy a túzokvédelmi intézkedések sok más mezei élőlénynek is a javát szolgálják. Most ebbe az irányba megyünk tovább, a szántók tollas lakóival ismerkedhetünk meg.
Madarak a szántón
Hazánk mai területén eddig nagyjából 430 madárfaj fordult elő bizonyítottan. Közülük 130 extrém ritkaság, további 50 ugyan gyakoribb, de mégsem tekinthetjük őket nálunk megszokott madaraknak. A fennmaradó 250 faj az, amelyek vagy nálunk fészkelnek, vagy az év adott szakában rendszeresen átvonulnak, esetleg telelnek. Magyarország területének fele művelés alatt áll, van arra esély, hogy a látszólag üres szántókon egy sor madár előkerüljön.
2008 tavaszától figyelek Székesfehérvártól északra egy kb. 1000 hektáros, erdőkkel, löszvölgyekkel körbevett, elég jól lehatárolt szántóterületet, ahol a mi biogazdaságunk is található. E sorok írásáig, azaz 2025. január végéig 122 madárfajt láttam leszállva. Fontos kihangsúlyozni, hogy (sajnos) nem egy fasorokkal, mezővédő erdősávokkal, meghagyott bokrokkal, földek sarkaira ültetett termetes fákkal, gazos vízlevezető árkokkal tarkított változatos, kisparcellás környék ez, hanem éppen az ellenkezője: majdnem fátlan, sivár, monoton, nagytáblás vidék. Ennek az az előnye, hogy segít megérteni: milyen céllal jelennek meg a madarak a szántókon, ha ott jóformán egy bokor sincs? (A fasorok, erdősávok, bokros mezsgyék fontosságáról egy következő cikk szól majd.)
Ez a jelenleg is zajló madártani vizsgálat két fontos tényre világít rá, köznapian „van egy rossz hírem, meg egy jó”. A rossz hír az, hogy ezen a fátlan, jellegtelen szántón szinte alig fészkelnek madarak. Ha levonjuk az út nyesésében alkalmilag megtelepedő gyurgyalagot és partifecskét, a szántó erdő felőli végén kihelyezett költőládát elfoglaló vörös vércsét és a nagyfeszültségű távvezetékoszlopra fészket rakó hollót, akkor még riasztóbb a helyzet. Az 1000 hektáron alig 2-3 pár parlagi pityer költ, azok is kizárólag az ökológiai parcelláinkon boldogulnak (másutt feltehetően nincs elegendő rovartáplálék a fiókáiknak). 10–15 pár fürj maradt, számuk érezhetően csökkenőben van.
Növekszik a búbospacsirták száma, de egyelőre 10 pár alatti mennyiséget észleltem. Csak az ülőfákkal ellátott pillangóskultúráinkban találkoztam a sordéllyal (a hímnek szüksége van egy magasabb pontra, hogy onnan énekelhessen). Néha a fácán is költ a lucernában, de nem minden évben. Így aztán egy laikus joggal mondhatja, hogy ezeken a végtelen búza-, repce- és kukoricaföldeken csak mezei pacsirtát talál.
Egy dalnok a magasban – a mezei pacsirta
A néphagyomány úgy tartja, és általában nem is téved, hogy Zsuzsanna napján (február 19.) szólal meg a mezei pacsirta. Éneke ilyenkor még gyakran „szezon eleji”, később azonban megtalálja a megfelelő hangokat, a tavaszi, nyár eleji szántóföldi reggelek csodálatos aláfestő zenéjét produkálva. Állományát is ez alapján lehet felmérni, egy éneklő hím egy fészkelő párt jelent. Az elmúlt években a fent említett vizsgálati területen és a környéken is végeztem pacsirtaszámlálást.
A tapasztalatok alapján a faj sajnos fogyatkozik, de a kijelölt 30-30 hektáros mintaterületek adott évi növényei is hatnak a párok mennyiségére. Nagyon kedvelik a lucernát (két lucernakaszálás között eltelt idő elég számára egy fészekalj lerakásához, kiköltéséhez és felneveléséhez!), a telepített gyepet és az ökológiai kalászosokat, kerülik a kapásokat és az erdők közelségét. Fontos, pozitív változásokat hozna a vegyszerezetlen táblaszélek és a táblákat elválasztó méhlegelősávok elterjedése, illetve az extenzív, jó gyomelnyomó kalászosok termesztése (rozs, tritikálé, tönköly).
Csak érdekességképpen említem, hogy Angliában a mezei pacsirta állománya az őszi gabonák terjedése miatt is csökkent. Ott jól bevált védelmi intézkedésnek bizonyult őszi búza vetésekor fél–egy hektáronként 1-1 gépalj szélességű, 1-2 méter hosszú vetetlen folt beiktatása. A pacsirták tavasszal a számukra túlságosan sűrű és dús búzában örömmel foglalják el az ilyen kis, gyérebb növényzetű „ablakokat”. (Ezen információ alapján itthon tudatosan kerestem vetéshibákban pacsirtafészket, de eredménytelenül.)
További szántólakók
Ha gondolatban eltávolodunk a székesfehérvári vizsgálati területtől, akkor azért több szántóföldi fészkelő madárfajra bukkanunk. Egyes országrészekben az eredetileg nedves réteken fészkelő, fokozottan védett haris is hajlamos lucerna- vagy gabonatáblákban fészkelni; ugyanilyen utat jár be a sajnos nagyon megfogyatkozott hamvas rétihéja is. Ha egy szántón előkerülnek fészkelőként, akkor a területileg illetékes nemzeti park szakembere védőzónát jelöl ki, amit az aratásból vagy kaszálásból ki kell hagyni.
Az elmúlt aszályos évek nyomán kezdenek felértékelődni a belvizek. Ezek a foltok nemcsak a környező, el nem öntött szántórészek termésére hatnak kedvezően, de sok madárfaj is szívesen látogat ide. A bíbic, a rétek, puszták lakója is jellegzetes fészkelője az ilyen kopár partú ideiglenes vízállásoknak, ahol a fiókáit biztonságosan fel tudja nevelni, hiszen a belvízfoltot a traktor kikerüli. Két másik parti madár is szántóföldi lett, sok fejfájást okozva a természetvédőknek. A titokzatos, szürkületi életmódú ugartyúk a homokos vagy szikes gyepekről költözött át a kapás kultúrákba, míg a székicsér a marhajárta sovány legelőkről régebben olajtök- és napraforgóföldekre, napjainkban egyre inkább a megmaradt rizstelepekre pártol át.
A magas, sűrű növényállományokban több énekesmadár is képes fészkelni, bár a célzott vizsgálatok hiánya miatt ismereteink gyérek. Az biztos, hogy az elmúlt években vált hazánkban fészkelővé a délről beköltöző kucsmás sármány, amely szinte kizárólag repceföldeken költ. Megtelepedhet a szántókon a cigány- és rozsdás csuk, a sárga billegető, néha a foltos nádiposzáta is.
A sort egy szomorú hiányzóval zárom. 80–100 éve a magyar vidék egyik nagyon gyakori madara volt a fogoly. Összetett problémák sora vezetett oda, hogy ma egy eltűnőben levő ritkaság, amelynek fennmaradása a fácánhoz hasonló tenyésztéstől és mesterséges kibocsátástól függ.
A terített asztal vendégei
De mint említettem, van jó hírem is. A székesfehérvári 122 madárfaj többszöröse annak, mint amit egy ilyen struktúrájú agrársivatagban a tapasztalt madarászok, madárvédők meg mertek volna tippelni. Értékes madarak sokasága fordult elő, pihent meg vagy táplálkozott a földeken, olyan, hazánkban fokozottan védett fajok, mint vörösnyakú lúd, nagy kócsag, parlagi és rétisas, pusztai ölyv, kerecsen- és vándorsólyom, barna- és vörös kánya, kék vércse, sárszalonka, nagy póling, szerecsensirály, illetve ritkaságok: fakó rétihéja, havasi lile, heringsirály, lappantyú, sárgacsőrű kenderike, hósármány.
A madarakat elsősorban a táplálékkínálat csalja a szántóra. A lucerna nagyon gazdag élelemforrás, legyen szó akár rovarokról, akár a talajban élő rágcsálókról. A lucernában élő ízeltlábúakat fecskék, gyurgyalag, néha kék vércse és kabasólyom kapkodja, a lekaszált rendeket seregély, sirályok vizsgálják át.
A mezei pocok elleni küzdelem élharcosai a legkülönbözőbb madarak, van köztük ragadozó (ölyvek, vércsék, kányák, rétihéják, kerecsensólyom, parlagi sas), bagoly (erdei és réti fülesbagoly, gyöngybagoly, kuvik), gázlómadár (fehér gólya, nagy kócsag, szürke gém), különféle sirályok, de még egy énekesmadár is (nagy őrgébics). A learatott kukorica- és napraforgóföldek terített asztalt nyújtanak, előbbieken darvak és vadludak, utóbbiakon galambfajok (örvös és kék galamb, balkáni és vadgerle) és pintyek (tengelic, kenderike, zöldike) a legjellemzőbb vendégek.
A szántás vagy más mélyebb talajmunka madárvilága az idők során változott. Száz éve leginkább a varjúfélék szedték ki a férgeket, rovarlárvákat a földből. Az 1950-es években játszódó Tüskevárban már szó esik a dankasirály efféle tevékenységéről, de a történet a Kis-Balaton mellett játszódik, ahol a faj eleve fészkelt. A sirályok tömeges szántóföldi megjelenése a hulladékkezelés átalakulásához köthető. Egy-egy regionális szeméttelep korábban nem látott sirálytömegeket vonz, amelyek a környező szántókon is örömmel táplálkoznak. De kíséri a traktort a barázdabillegető és a seregély is.
Vannak a szántóföldnek egyéb funkciói. A sűrűbb növényállományok segítik azokat az énekeseket, melyek „bokorról bokorra” bujkálva vonulnak. Tavasszal a repce, nyár végén a kukorica rejt el olyan fajokat, amelyeknek egyébként nem sok keresnivalójuk lenne a szántókon (házi rozsdafarkú, csilpcsalpfüzike, tövisszúró gébics). Érdekes módon a dűlőutaknak is vannak madarai. A madárkeserűfűvel benőtt foltokon akár a messzi tundrákról érkező hósármánnyal is összefuthatunk, az utak pocsolyáinál pedig sokféle faj olthatja a szomját.
Szerző: Kovács Gergely Károly „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány
