2025. január 31-én megjelentek a 2025-ös Agro-ökológiai Program (AÖP) keretében választható egyes gyakorlatok teljesítéséhez szükséges készítménylisták, melyekben a tavalyiakhoz képest sok lényegi különbséget láthatunk.
Mielőtt azonban ezekre a különbségekre rátérnénk, fontos tisztázni az AÖP pár lényegi előírását és elemét. A legfontosabb tudnivaló, hogy ez egy adott évre választható támogatási forma, amit minden évben az adott évi egységes kérelemmel igényelhet a gazdálkodó, és abban az évben is kell teljesítenie. A 2025-ös évre tehát majd az idei kérelmek beadásakor tudja jelölni, hogy részt vesz-e benne, és ha igen, mely gyakorlatokat választja. A választott gyakorlatokat pedig 2025. január 1. és 2025. december 31. között kell teljesíteni. Gyakori kérdésként érkezik például hozzánk, hogy az előző évben vetett őszi búza elé kijuttatott talajkondicionáló készítményt idén elfogadják-e. A válasz egyértelműen NEM!
A bizonytalanságot ebben a kérdéskörben az okozhatja, hogy a termelők (érthető módon) nem feltétlenül naptári évben gondolkodnak. Előfordul, hogy valaki a búza előveteményében már alkalmazott egy növénykondicionáló készítményt, amit szabályszerűen le is jelentett az AÖP-gyakorlat teljesítéseként; adódik a kérdés, hogy ugyanazon a táblán ősszel a búza kondicionáló kezelése hová számít. Bármennyire is adná magát, hogy az a következő évi főnövényként már a következő AÖP-be számítódjon, ez sajnos nem felel meg a támogatás feltételeinek, hiszen ahogy írtuk, ahhoz adott évben kell megvalósulnia a gyakorlatnak.
További problémát szokott jelenteni (és sok elutasítás következett ebből), hogy a gazdálkodók gyakran nincsenek tisztában a vállalások megvalósításának feltételeivel. Nem elég ugyanis az EK-ben jelölni, hogy vállalja azt a gyakorlatot, hanem emellett egyéb adminisztrációs kötelezettségekkel is jár a részvétel.

Az AÖP-ben részt vevő gazdálkodók adminisztrációs kötelezettségei
Az Agro-ökológiai Program (AÖP) célja, hogy ösztönözze a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatokat, miközben a gazdálkodók pénzügyi támogatásban részesülnek. A programban való részvétel önkéntes, azonban bizonyos adminisztratív kötelezettségek teljesítése elengedhetetlen a támogatás igénybevételéhez.
1. Egységes Kérelem benyújtása
A gazdálkodóknak minden évben nyilatkozniuk kell az Egységes Kérelem felületén arról, hogy részt kívánnak venni az AÖP-ben. A támogatás igénybevételének feltétele, hogy az adott gazdaság minden földhasználati kategóriájára (szántó, gyep, állandó kultúra) vonatkozóan legalább 2 pont értékű előírást vállaljanak.
2. Agrotechnikai gyakorlatok jelentése
A támogatás egyik kulcsfeltétele, hogy a vállalt agrotechnikai gyakorlatok megvalósulását adatváltozás-kérelem keretén belül rögzíteni kell! Nem elég tehát csak naplózni, vagy megvalósítani a kijuttatást, a megvalósulást követő 15 napon belül le kell jelenteni azt! Gyakori hiba volt az előző években például a forgatás nélküli talajművelést választó gazdálkodók körében, hogy elmulasztottak agrotechnikát jelenteni, pedig ott is kötelező a talajművelési munkálatok bejelentése.
3. Gazdálkodási napló vezetése és feltöltése
A növényvédő szerek alkalmazását a permetezési naplóban, a megvalósult agrotechnikai műveleteket a gazdálkodási naplóban kell vezetni. Amennyiben a naplót papíralapon vezetik, annak adatait a tárgyévet követő január 31-ig fel kell tölteni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által üzemeltetett elektronikus gazdálkodási napló (E-GN) rendszerbe, a Nébih automatikusan továbbítja az információkat a Magyar Államkincstár felé.
4. Dokumentációs kötelezettségek
A program előírásainak betartását igazoló dokumentumokat (pl. vetőmagok, növényvédő szerek, mikrobiológiai készítmények stb. beszerzésének bizonylatai) meg kell őrizni, és ellenőrzés esetén be kell tudni mutatni. A dokumentumoknak is szigorú előírásai vannak, amelyeket sok esetben utólag kellett rendeznünk, újat kérnünk a forgalmazóktól, vagy a gazdálkodó a göngyöleget kellett hogy előkeresse ellenőrzés esetén, mert a számla nem tartalmazta a szükséges adatokat.
Az AÖP-ben vállalt gyakorlatok igazolásához az alábbi dokumentumokkal kell rendelkezni:
– Saját beszerzés esetén: saját névre szóló, érvényes számla, amely tartalmazza a mennyiségi adatokat.
– Termeltető vagy termelői szervezeten keresztüli beszerzés esetén: A termeltetővel, őstermelők családi gazdaságának képviselőjével vagy tagjával, illetve termelői integrációs szervezettel kötött szerződés. Az átadott készítmény (pl. karbamidműtrágya) mennyiségét és származását igazoló dokumentum. A termelői szervezet nevére szóló, mennyiségi adatokat tartalmazó számla másolata.
A számlának az alábbi adatokat kell tartalmaznia (a szokásos kötelező adatokon kívül):
– A termék pontos megnevezése (pl. mikrobiológiai készítmény, talajkondicionáló, karbamidműtrágya stb.).
– Az engedélyezett termék pontos neve az Irányító Hatóság által közzétett listával összhangban kell hogy legyen.
– A megkülönböztetést szolgáló tételazonosítót és a felhasználhatósági időt (ha ez nincs a számlán, akkor ezt igazoló kísérő dokumentum szükséges, vagy a göngyöleget kell megőrizni!).
A fentiek betartása kulcsfontosságú, mivel az ellenőrzések során a Kincstár vagy más hatóságok vizsgálhatják a számlákat, és hiányos dokumentáció esetén a támogatás visszavonható vagy csökkenthető.
Térjünk vissza a listákra!
A leglényegesebb különbség a forgatás nélküli talajművelés gyakorlathoz tartozó listában van az előző évhez képest. Míg 2024-ben csak az engedélyezett hatóanyagokat sorolták fel, a 2025-ös lista a tiltott készítményeket tartalmazza. A 2025-ös listán kifejezetten kiemelik, hogy az EU által nem engedélyezett hatóanyagokat tartalmazó készítményeket semmilyen formában nem szabad alkalmazni – még szükséghelyzeti engedéllyel sem. Ez a szabályozás már korábban is érvényben volt, de most még egyértelműbben rögzítették.
Egy másik lényeges különbség a 2024-es és 2025-ös lista között, hogy míg 2024-ben az engedélyezett hatóanyagokat kultúránként sorolták fel, addig 2025-ben a tiltott szerek listája nem tartalmaz kultúrákra vonatkozó bontást. Ezek a változások inkább az adminisztrációt és az ellenőrzést érintik, a tényleges növényvédőszer-használati szabályok érdemben nem változtak.

Mit jelent ez a változás?
Egyszerűsödött a szabályozás. 2024-ben a gazdálkodóknak minden egyes termesztett növényre külön kellett ellenőrizniük, hogy az adott kultúrában milyen hatóanyagok engedélyezettek. 2025-ben ezt a fajta részletezést eltörölték, és egy általános tiltólistát hoztak létre.
Egységes tiltás az összes kultúrára
A 2025-ös lista nem tesz különbséget a kultúrák között. A felsorolt növényvédő szerek egyik kultúrában sem használhatók a forgatás nélküli talajművelést választó gazdálkodók számára.
Miért fontos ez?
Átláthatóbb lett a rendszer: a gazdálkodóknak mostantól nem kell kultúránként ellenőrizniük a hatóanyagokat, elég csak a tiltólistát átnézni. Kevesebb adminisztrációs hiba lehetősége: mivel a szabályok egységesebbek, kisebb az esélye annak, hogy egy gazdálkodó tévedésből olyan hatóanyagot használ, amely az adott kultúrában tiltott lenne.
Összességében a 2025-ös változtatások nem az engedélyezett hatóanyagok körét módosították, hanem a szabályozás szerkezetét tették egyszerűbbé és egyértelműbbé. Ez azt jelenti, hogy a gyakorlatban a szabályozás lényege nem változott, de 2025-ben a tiltott szerek egyértelmű felsorolásával könnyebb lesz elkerülni a szabálytalanságokat.
Egy lényeges tényről azonban nem szabad megfeledkeznünk, főleg, ha szakmabeliként értelmezzük a kiadott tiltólistát. Sajnos a korábbi nyilatkozatokkal ellentétben a forgatás nélküli tiltólistán a glifozáttartalmú készítmények szerepelnek. Ez azt jelenti, hogy a gyakorlatot választók nem tudják a gyomirtás problémáját megoldani. Bevett technológiai elemet hagytak ki ezzel a forgatás nélküli (no-till) gazdálkodói gyakorlatból: a terminálás megoldhatatlan ezáltal a gyakorlatot választók számára.
Nem csak a forgatás nélküli listára kell figyelmet fordítani
A méhekre veszélyes és/vagy kockázatos növényvédő szerek, segédanyagok listáját tekintve is fontos kiemelni pár dolgot. A 2025-ös lista ebben az esetben is külön kiemeli, hogy az Európai Unióban nem engedélyezett hatóanyagokat tartalmazó készítmények az AÖP-ben nem használhatók, még szükséghelyzeti engedéllyel sem.
Az idei listán minden készítményhez egy lejárati dátum is tartozik, amely alapján egyes termékek még hosszabb távon használhatók, míg mások hamarosan kikerülnek a forgalomból. Ez azonban megtévesztő lehet a gazdálkodónak! A visszavont szerek (pl. Movento, Fito Insect) esetében a „Felhasználható az eltarthatósági idő végéig” megjegyzés szerepel, tehát a már megvásárolt készítményeket még lehet használni az előírt időpontig /de nem annak, aki vállalta ezt a gyakorlatot, mert az a listán szereplő készítményeket egyébként sem alkalmazhatja!/.
Külön figyelni kell a réztartalmú gombaölő szerekre is! Az elmúlt években ugyanis az EU egyre szigorúbban szabályozza a réztartalmú szerek felhasználását. A 2025-ös listán több rézalapú szer szerepel, mint korábban, de érdemes ellenőrizni az éves határértékeket és a kijuttatási előírásokat! A listán számos segédanyag és hatásfokozó is szerepel, például Drop-Air, DropMax, Spur, NanoTac EC. Sok elutasítás esetén ezekkel volt gond a korábbi évben! Az egyes segédanyagok engedélyezési ideje eltérhet a növényvédő szerekétől, ezért mindig ellenőrizni kell az érvényességi dátumokat.
Összegzés
Az AÖP lehetőséget nyújt a gazdálkodóknak, hogy fenntartható módon műveljék földjeiket, és közben pénzügyi támogatáshoz jussanak. Ehhez azonban elengedhetetlen az előírt adminisztratív kötelezettségek pontos betartása, különös tekintettel az Egységes Kérelem benyújtására, a permetezési napló vezetésére és a szükséges dokumentumok megőrzésére, a választott gyakorlathoz tartozó listák betartására. Az adminisztrációs teendők figyelmen kívül hagyásának a támogatás elvesztése lehet a következménye, ezért érdemes ezekre kiemelt figyelmet fordítani!
Pálné dr. Harcsa Marietta
növényorvos, mezőgazdasági szaktanácsadó
Növénydoktor Kft.