fbpx

Március 5-től indul az új eGN!

Írta: Szerkesztőség - 2025 március 03.

Az elektronikus Gazdálkodási Napló (eGN) az előző évek tapasztalataira alapozva új, naptári éves vezetést alkalmazó rendszerre áll át, amihez új műveleti kódtár is tartozik. Az átállás miatt március 4-én egésznapos üzemszünet lesz. A 2025-ös napló megnyitása március 5-től lesz elérhető a gazdálkodók számára.

napló dokumentáció
Fotó: shutterstock

Az új struktúra jelentős adminisztrációs könnyítést hoz magával. Többek között a 2024-es naplóban a következő évi jelöléssel ellátott szántóföldi kultúrák önálló termőhelyként való létrehozása automatikusan megvalósul. Az egyéb területek esetében továbbra is elérhető lesz az örökítés lehetősége. Kiemelendő továbbá, hogy a termőhelyek területmérete szabadon módosítható marad mindkét esetben.

A Nébih felhívja az érintettek figyelmét, hogy sor kerül az eGN agrotechnikai műveleti kódtárának frissítésére. Az új kódtárban a művelés eszközéről elnevezett műveletek jelentős része már nem fog szerepelni, helyettük a művelet jellegét leíró listaelemet lehet majd választani. Ennek megfelelően több művelet esetében összevonás, törlés vagy újítás történt. Természetesen továbbra is pontosan megadható az eGN rendszerben minden olyan művelet, amely a Magyar Államkincstár felé az Egységes Kérelem felületen bejelentendő.

Az új kódtár használatát kódtársegédlettel is támogatja a hivatal, mely hamarosan elérhető lesz a Nébih eGN aloldalán.

Forrás: Nébih.

Ez a cikk is érdekelheti: Ha vállalja, megírja a falugazdász a kisüzemi pályázatot.

▼Hirdetés
▼Hirdetés