Az elmúlt negyedszázad a magyar vidéket döbbenetesen átformálta, pozitív és negatív változások sokasága zajlott és zajlik le. Termésátlagban, termelési intenzitásban, gépesítési színvonalban az ország területének felét kitevő szántókon hatalmas a növekedés, kapkodjuk néha a fejünket egy gigantikus önjáró permetező, GPS-vezérléssel nyílegyenes sorban vetett kukorica vagy a teljes gyommentesség láttán. Csakhogy éppen ez a földcsuszamlásszerű változás az, amit az élővilág képtelen követni, így ami az egyik oldalon örömteli fejlemény, az óhatatlanul magával hozza az agrártáj ökológiai elszegényedését, az állat- és növényfajok eltűnését.
Az európai mezőgazdasági támogatásrendszer egyik fő célja (lenne), hogy az öreg kontinens jellegzetes vidéki hangulatát segítsen megőrizni akár a termésmaximalizálás ellenében is. Különösen akkor nyilvánvaló ez a támogatott extenzifikáció, amikor egyes élőlényeket a fentebb említett változástól igyekszünk megóvni. A magyar mezőgazdaság nem egyenlő a megtermelt kukoricával, búzával, napraforgóval, hússal, tejjel, gyümölccsel, mézzel, avagy a traktorok, kombájnok, munkagépek, terményszárítók, istállók összességével. Agráriumunk mindezeken túl magában foglalja ősi hagyományaink megőrzését, a magyar tájba belesimuló szántók, gyümölcsösök, szőlők, mezővédő fasorok, tanyák, gémeskutak látványát és az ezeken a helyeken élő, táplálkozó, szaporodó élőlényeket a baktériumoktól és földigilisztától a barázdabillegetőn át a parlagi sasig.
Egy termetes madárritkaság
A túzok (Otis tarda) a túzokfélék családjának eurázsiai tagja. Leginkább a gyepek és extenzív szántók mozaikján érzi jól magát, bár olykor gyepek nélkül is boldogul. Eredetileg a nyílt sztyeppek madara volt. Amikor az ember rengeteg erdőt kiirtott, és szántóföldi növénytermesztésbe fogott, Európa „kinyílt” madarunk számára. A mezőgazdaság fejlődésével aztán az elmúlt századokban sorra halt ki Skandinávia déli feléről, Angliából, Franciaországból, Svájcból és a Balkánról.
Jelenleg a világszinten is jelentős ibériai (spanyol, portugál és marokkói) állományon kívül kontinensünkön megtaláljuk Németországban, Ukrajnában, Oroszországban és a Kárpát-medencében. Utóbbi populáció több évtizedes szívós munka nyomán ismét elérte a 2000 egyedet (a többnejű túzoknál nincsenek költőpárok). Ennek az ötöde Ausztria, Szlovákia és Szerbia területén él, négyötöde pedig Magyarországon, mégpedig döntően a Tiszántúlon és a Duna-Tisza közén, egy kis populáció pedig a Kisalföldön (Mosoni-sík). Hazánkban vadászata több mint fél évszázada tilos, a faj fokozottan védett, abból is a legmagasabb szintű, 1.000.000 Ft-os pénzben kifejezett természetvédelmi értékkel.
A túzokra az ivari kétalakúság jellemző; nemcsak a tollazat eltérő, hanem a méret is. Bolygónk legsúlyosabb, de még röpképes madarát a legnagyobb túzokkakasok között kell keresnünk, akár a 20–21 kilót is elérhetik. (Erre a súlyra utalnak a szinonimái: „vadpóka”, „magyar strucc”.) Csapatos madár, tavasszal a hímek látványos dürgéssel keresik a tojók kegyeit, de a fészkelés és fiókanevelés teendőiben nem vállalnak szerepet. Mindenevő, parányi csíranövényektől, magoktól a rovarokon, csigákon, férgeken át a madárfiókáig, kis nyúlig nagyon változatos az étrendje, ami azonban télen egyoldalúvá válik: a hazánkban döntően állandó túzok sikeres áttelelésének a kulcsa nem más, mint az őszi káposztarepce.
Természetvédelmi vegyszercsomag
A középkorúak és idősek emlékezhetnek az 1987 elején hazánkat sújtó katasztrofális hóhelyzetre. A túzok a mi éghajlatunkon áttelel, ám ha az idő keményre fordul, délebbre húzódik. Sajnos a természetvédelmi helyzet, a lakosság tulajdonában levő vadászfegyverek száma, a puskázás társadalmi megítélése országonként eltérő, tőlünk délre és délnyugatra a vándormadarak lelövöldözése ősi hagyománynak számít. 1987-ben sok száz, kényszerűen elvonuló túzokunk pusztult el így Olaszországban és a Balkánon, ezt a veszteséget az állomány a húsz éve megfigyelhető lassú gyarapodás ellenére máig nem heverte ki!
A cél nem lehet más, mint a túzokok téli helyben tartása. És itt kapcsolódik össze a természetvédelem a repcetermesztéssel. Miközben a fiókáit rovarokkal felnevelő túzoknak kulcsfontosságúak a kevéssé vagy egyáltalán nem vegyszerezett, költőhelynek is alkalmas növényfajok (kalászosok, pillangósok), legfeljebb néhány tíz kilométeren belül kellenek jól fejlett, télbe erős állománnyal bemenő repceföldek is, ahol akár 100 példányos csapatok is összeverődhetnek. (A téli túzokszámolás azért pontosabb a tavaszinál, mert erre a kulcsfontosságú táplálékra minden korú és ivarú madár összegyűlik a környékről.) Érdekes a kettősség.
Miközben fontos cél lenne a túzokos szántókon a lehető legbékésebb, ökológiai vagy legalábbis vegyszermentes gazdálkodás tavasztól nyár végéig, a repceföldeken más a helyzet. Elsősorban a repcedarázs lárvája képes egy repceállományt napok alatt tarra rágni, a sok gyep és kevéske szántó által jellemezhető túzokélőhelyeken (pl. Hortobágy) ezért kulcskérdés a repce megóvása. Az 1990-es években vegyszergyártók és -forgalmazók tettek (madárbarát munkatársaik lobbizásának köszönhetően) felajánlásokat, hogy vészhelyzet esetén ingyen biztosítják a gazdának az erős rovarölőt, amivel az álhernyókat célzottan el tudták pusztítani. A támogatási rendszer mai szintje mellett persze erre már nincs precedens, de a túzokos AKG előírása tartalmazza a laikusoknak meghökkentő mondatot: „Tilos a rovarölő szerek alkalmazása, kivéve a repce, mustár, illetve olajretek rovarirtását.”
Túzokbarát vetésszerkezet
A túzokos AKG kiemelkedően magas támogatási szintet ad, ám itt valóban igaz, hogy ezért teljesíteni is kell. Az alapvállalások és választható elemek együttesen egy elég összetett rendszert alkotnak, ebből néhány dolgot emelnék ki.
Fenn kell tartani egy olyan mozaikos vetésszerkezetet, amelyben a túzok számára kedvező növények dominálnak (kalászosok: min. 20%, szálastakarmányok: min. 20%, zöldugar, méhlegelő: min. 20%, egyéb növény max. 25%). Utóbbi például a fajnak nem alkalmas kapás növény (kukorica, napraforgó).
A kaszálás legkorábbi időpontja igen késői (július 1.), de plusz támogatásért akár augusztusi első kaszálás is vállalható. Fontos a kaszálás előzetes bejelentése; a természetvédelmi szakemberek túzokos területeken májusban messziről, távcsővel igyekeznek felkutatni a fészekről leszálló, oda visszaülő túzoktojókat, így naprakészek arról, hogy mely táblákon lehet veszélyes a kaszálás. A madárbarát (kiszorító) kaszálási mód és a búvósávok kihagyása természetesen itt is nagyon lényeges.
Van még több, sokaknak ismerősen csengő lehetőség: belvízfoltok megőrzése, vegyszermentes szegélyek, a táblaméretek jelentős lecsökkentése, a parcellák szélének szálas takarmánnyal való betelepítése stb., valamint olyan speciális teendők, mint a hóval borított repcetábla 10%-án hómentesítés elvégzése.
Az „ernyő” alatt
Érdekes természetvédelmi-ökológiai kifejezés, ami talán méltatlanul kevés figyelmet kap és idegenül hangzik sokak számára: az ernyőfaj. Egyetlen élőlényt takar, növény éppúgy lehet, mint gerinctelen, növényevő gerinces vagy csúcsragadozó. A lényeg az, hogy ennek a fajnak az érdekében tett mindenféle intézkedések egy sor egyéb, ugyanott élő faj számára kedvezőek, utóbbiak „bújnak be az ernyő alá”.
A túzok igazi, klasszikus ernyőfaj. A fent részletezett, vagy AKG-tól függetlenül, önállóan, jó szándékból elvégzett, hasonló jellegű gazdálkodási tevékenység révén az adott területen mezei fajok sokasága találhat otthonra, többek között a mezei nyúl, hörcsög, menyét, hermelin, őz, mezei pacsirta, parlagi pityer, sordély, fürj, fogoly, kék és vörös vércse, erdei fülesbagoly, egerészölyv. A kép teljessége érdekében meg kell említeni a túzokvédelem vadgazdálkodási vetületét is. Több túzokélőhelyen végezték el nagyon intenzíven a túzok természetes ellenségeinek (dolmányos varjú, róka, borz) visszaszorítását, ami ugyancsak látványosan hatott több fajra (pl. mezei nyúl, fürj).
A túzokvédelem vitathatatlanul a magyar természetvédelem egyik legösszetettebb feladatköre. Ennek a csodálatos madárnak a megőrzése érdekében széles körű összefogásra van szükség, nem véletlen, hogy idén ősszel áramszolgáltatók (komoly veszteséget okoznak a légvezetékek), vadászati szervezetek, az agrárkamara, nemzeti parkok és civil természetvédelmi szervezet írt alá együttműködési megállapodást. Ha a jellemzően amúgy is gyenge talajadottságú régiókban sok gazdálkodó vág bele a támogatott túzokvédelembe, azzal a talajok, az élővilág és a gazda egyaránt jól jár.
SZERZŐ: KOVÁCS GERGELY KÁROLY • „VÖLGY-HÍD” TERMÉSZETVÉDELMI ALAPÍTVÁNY
