fbpx

Na, szép: megint a burgonya termelője járt rosszul

Írta: Szerkesztőség - 2024 október 16.

Bár a korábban vártnál egy picit jobb lett a termés, Nyugat-Európa nem dúskál a krumpliban, Kelet-Európában pedig kevés van belőle. Az árak a fogyasztók számára mégis megnyugtatóak, a termelők számára pedig kifejezetten idegesítőek.

burgonya
Normál piaci ellátottságot sugallnak a fogyasztói árak (fotó: Horizont Média)

Attól, hogy nem rossz, még nem jó az európai termés

A FruitVeB feszült lengyel burgonyapiaci helyzetről számol be, ami amiatt alakult ki, hogy az árak köszönőviszonyban sincsenek a kínálattal. Tavaly 5,6 millió tonnás burgonyatermést takarítottak be a lengyel gazdaságok, ami az utóbbi 15 év legrosszabb eredménye volt, és rekordmagas árakat hozott. Most ennél alig több, 5,8 millió tonnás termést prognosztizálnak az elemzők, az árak mégis rendkívül nyomottak. Október első hetének végére 0,67–1 PLN/kg (62–93 Ft/kg), a fehér fajtáknál pedig 1–1,4 PLN/kg (93–130 Ft/kg) közötti árak voltak a jellemzőek az országban. Ez a szint alig haladja meg az előző öt év átlagát, és több mint 25%-kal marad el a tavalyitól.

A burgonyaárak csökkenése mellett érvelők általában az EU északi országainak a tavalyinál nagyobb idei termését említik, ám ezekben az államokban (Németország, Franciaország, Belgium és Hollandia) valójában az előző évivel megegyező volumenre, összesen 22,7 millió tonnára számítanak a termőterület 7%-os növekedése mellett. Eközben Európa keleti felében gyenge termést takarítottak be a gazdaságok. Különösen a Balkánon és Ukrajnában alakult ki forró piaci helyzet, ezért az északnyugat-európai tételek várhatóan ebbe a térségbe igyekeznek majd.

Ukrajnában a jelenlegi 17–25 UAH/kg (150–225 Ft/kg) közötti árak történelmi rekordot jelentenek – átlagosan 2,8-szor drágább a krumpli, mint az előző év azonos időszakában. Csak az utóbbi héten majdnem 20%-kal drágult ez az alapélelmezési cikk. Az áremelkedés elsődleges oka a nagykereskedők részéről megnyilvánuló intenzív kereslet, akik spekulatív, raktározási szándékkal vásárolják fel a tételeket. Egy másik ok, hogy egyes régiókban a heves esőzések megnehezítették a betakarítást. A főbb piaci szereplők pedig nem sietnek eladni készleteiket, mivel a mostaninál is magasabb árakra számítanak.

Magyar árszint: -20%

Hozzátesszük: tavaly hazánkban is rekordmagas árakat tapasztaltunk az egész Európára jellemző áruhiány miatt. A burgonya éves nagybani átlagára 401 forint volt. Jelenleg az import, első osztályú áru 260 forint körüli összegért szerezhető be a nagybani piacon. Október első hetében az AKI piaci jelentésében a tavalyinál átlagosan 20%-kal alacsonyabb nagybani piaci árakat jegyeztek fel. A boltokban szeptember folyamán 372 forintot kóstált egy kiló burgonya a KSH adatai szerint. Tavaly szeptemberben 410 (+10,2%), 2022-ben 352 (-5,4%) forintot mértek. Ezek az árak a termelőknek azt üzenik, hogy sok a krumpli a piacon, a fogyasztók számára pedig normál ellátottságot sugallnak. Alighanem (most is) a termelők jártak rosszul.