fbpx

Erdőt telepített és még nem váltott művelési ágat? Ez baj!

Írta: Szerkesztőség - 2024 augusztus 12.

Idén tömegessé válhat a művelésiág-váltás problémája a VP-támogatásból létesülő erdőtelepítéseknél – figyelmeztet Dombóvári Dénes, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének (MEGOSZ) elnöke. Sokan eshetnek el a pályázati pénzektől, ami visszavetheti a többi gazdálkodó erdőtelepítési kedvét is.

Az ősz nem volt alkalmas fatelepítésre (forrás: Országos Erdészeti Egyesület)

Aszály, eső és csemetehiány is volt az utóbbi 3 évben

A VP5-8.1.1-16 kódszámú „Erdősítés támogatása” pályázatban az áll, hogy az erdőtelepítésre támogatást igénylő köteles az erdőtelepítést a támogatói okirat hatálybalépését követő 36 hónapon belül megvalósítani és az első kifizetési kérelmet benyújtani. A művelésiág-változás átvezetésének pedig legkésőbb a támogatói okirat hatályossá válásának évét követő harmadik év június 30-ig meg kell történnie.

A probléma az utolsó évre maradt erdőtelepítések esetén fog – akár tömegesen – jelentkezni, vélekedik a MEGOSZ. Az ügyfélnek ugyanis 2023.03.01-től az erdőtelepítés készre jelentését követően nincs ráhatása a folyamatra, és szinte esélytelen (csupán a törvényben megszabott hatósági ügyintézési határidőket tekintve is), hogy egy tárgyévben megvalósított erdőtelepítés művelési ágát az év június 30-ig erdőre módosítsák, különösen, ha nem a teljes földrészlet, vagy alrészlet lett erdősítve.

Kérdezhetnénk, hogy akkor miért hagyták ennyien az erdőtelepítés elvégzését a határidő végére? Ennek számos – a telepítő akaratán kívül álló – oka lehet, például a szélsőséges időjárás, vagy éppen a csemetehiány. Az ország egyes részein 2023 ősze rendkívül csapadékos volt, ezért főleg az agyagos talajokon az őszi erdősítéseket nem lehetett elvégezni novemberben. Sőt, a téli hónapokban is folytatódott a talajok vízzel való telítődése, ezért sok esetben csak 2024 márciusára lett alkalmas a föld a munkavégzésre.

Négy hónap nem biztos, hogy elég a bürokráciára

Éppen a változó klíma miatt lenne égető fontosságú, hogy minél több erdővel borított földterület legyen hazánkban, de fennáll a veszélye annak, hogy az új KAP ST erdőtelepítéses pályázataiból kizárják azokat a VP-támogatott gazdákat, akik nem tudták (rajta kívül álló okok miatt) az erdőtelepítést és a művelésiág-váltás időben végrehajtani.

A gazdák mostanra megvalósították az erdőtelepítéseket, de a művelésiág-váltás sok esetben nem valósult meg határidőre a bürokratikus akadályok miatt. Ha ezért elesnének a teljes támogatástól, az egyrészt csökkentené a következő évek erdőtelepítési kedvét, másrészt az érintett gazdáknak megélhetési problémákat okozhatna. A MEGOSZ a döntéshozók figyelmét is felhívta a problémára.

Lásd még a témában szakcikkünket: Erdő: kincsesbánya vagy púp a háton?