fbpx

Már nem olcsó az ukrán gabona – és a magyar?

Írta: Gönczi Krisztina - 2024 július 30.

Búza, árpa, kukorica – egyik gabona sem olcsó már, ami Ukrajnából jön. A magyar árszint felemás. A kukoricánk kissé drága, a búzánk érhetne többet is, az árpánkat pedig kifejezetten mostohán kezeli a piac.

kukorica
Júliusi kukoricakép (fotó: Horizont Média)

Drága az ukrán gabona

Párizsban a szeptemberi búza az utóbbi napokban 220 euró körül ingadozott (2-3 euró fel és le), ami nagyjából 86 ezer forintnak felel meg. A magyar búza ára már csak ez alapján is felkúszhatna a 73 ezer forintos szintre, de még inkább, ha a keleti konkurencia magas áraival vetjük össze. Az ukrán felvásárlók/feldolgozók pénteken 65–85 ezer forintnak megfelelő hrivnyát fizettek a búzákért, minőségtől függően. Az euróbúza 65 ezer forintnak megfelelő összegért jutott el az országhatárra.

Ha a magyar piacon elérhető kukoricával vetjük össze a búza árát, akkor is azt tapasztaljuk, hogy a 68–70 ezer forintos búza olcsónak számít. Az ó kukoricát 10 nappal ezelőtt 72 ezer forintért lehetett beszerezni. Ez az árszint jelzi, hogy a térség raktárai már szinte üresek, az új terméstől pedig nem sok jót remélünk. Az árpa 55 ezer forintos ára méltatlanul alacsony a kukoricához képest. Elég, ha egy pillantást vetünk az ukrán árakra: náluk a felvásárlók 60–64 ezer forintnak megfelelő összeget fizettek a telepehelyükre beszállított árpáért, ugyanannyit, mint a kukoricáért.

Tudjuk, hogy a térségünkben kevés lesz a kukorica, szükség lesz az árpára, ráadásul ebből most kevesebbet vetettek a közép- és kelet-európi gazdák, mint tavaly. A minősége ellenben jobb lett, sokkal kevesebb baj van most a hektolitersúllyal. A kukoricát viszont még sok kérdőjel övezi. Mi lesz, ha nemcsak a mennyisége, hanem a minősége is hasonlítani fog a 2022. évi, aflatoxinos terméséhez? Az árpa ára mégis stagnál, inkább a takarmánybúza ára (63 ezer Ft/t) kezdett el leereszkedni hozzá, és nem fordítva.

Súlyos aszály csak keleten van

Párizsban nem érzékelik a kelet-európai termelési gondokat (lásd az aszálytérképet). 216 euróról 209 euróra esett a novemberi kukorica értéke az utóbbi napokban, nagyjából 82-83 ezer forinttal számolhatunk. A magyar spot piaci árszint kissé drága ehhez mérten, és még nem látjuk a végét. Ami biztos: az ukrán portékának ilyen árak mellett esélye sincs Nyugaton vevőt találni, és a hazai etanolgyáraknak is abból kell gazdálkodniuk, amink van, illetve lesz.

aszálytérkép Európa
Kelet-Európában a legnagyobb a vízhiány (forrás: drought.emergency.copernicus.eu)