Az olajnövények termesztése jelentős területen történik a szántóföldi növénytermesztésben. Az olajnövények termesztésére számos új nemesítésű fajta és hibrid áll rendelkezésre. A folyamatos nemesítés az elérhető hozam és az olajtartalom, valamint az összes olajnövény esetében a termés, a repce esetében a becők, a napraforgó esetében a kaszatok egyenletes beérésének elérésére irányul. A szakmában elsősorban fehérjenövényként nyilvántartott – de 20% arányú olajfelhasználása miatt az olajnövényekhez is sorolt – szójababfajtákat és -hibrideket is elsősorban a csövek egyenletes beérése irányába nemesítik.
Az olajnövények termesztésének sikeréhez, közkedveltségéhez az is hozzájárul, hogy a szántóföldi növénytermesztés vetésforgóba jól beépíthetők, például a repce a kalászosok nagyon jó előveteménye (1. kép).
A termesztéstechnológiájuk pedig hasonló a kalászos gabonák és a kukorica termesztéstechnológiájához. Az olajnövények eltérő morfológiai tulajdonságai miatt a betakarításukhoz viszont a gabonákhoz képest eltérő technológiai, műszaki és gépesítési megoldásokat szükséges alkalmazni.
Termőterületi arányok
A termőterületi arányuk a gazdasági tényezők hatására, de az időjárási tényezők figyelembevételével, egymáshoz viszonyítva is folyamatosan változik. Az olajnövények termesztési adatainak alakulását a 2018–2021 közötti időszakban az 1. táblázat tartalmazza.
Az 1. táblázat adataiból látható, hogy a területi arányok, egymáshoz képest is változnak.
Az olajnövények önmaguk után 4-5 évenként nem vethetők, továbbá a növénytermesztésben alkalmazott, illetve kívánatos vetésforgó miatt a táblázatban szereplő vetésterület nagysága számottevően már nem növelhető. A táblázatban szereplő hozamokat az időjárási tényezők – pl. az utóbbi évek aszályos időjárása – hátrányosan befolyásolják. A termésátlagok csökkenését azonban a felvásárlási árak jelentős emelkedése kompenzálja. A kedvező felvásárlási árak és a biztosnak látszó értékesítés, piaci helyzet a betakarítással kapcsolatos nehézségeket is kiegyenlíti.
Technológia, állományszárítás, vegyszeres kezelés
Az olajnövények – a morfológiai adottságaik miatt – nehezen betakarítható növények. A betakarításukra a gabonabetakarításra használt szalmarázóládás, forgó szalmaleválasztású és axiáldobos arató-cséplő gépek – a megfelelő beállítással és az adott növények morfológiai tulajdonságainak megfelelő betakarítóadapterrel felszerelve – egyaránt alkalmasak.
Az olajnövények közül a repce és a napraforgó érése még jól kezelt állományok esetén is erősen inhomogén, nagyon változó, de még a kiegyenlített, érésre nemesített fajták vagy hibridek is hajlamosak a pergési veszteségre. A repce esetében a növény alsó részén elhelyezkedő becők értékesebbek, előrehaladottabb érési fázisban vannak, mint a felső részek kevésbé értékes becői. A napraforgó esetében pedig az állományon belüli különböző kaszat-nedvességtartalom okoz problémát.
Vegyszeres állományszárítás, kijuttatás
Ezeknél a növényeknél a nedvességtartalom kiegyenlítésére, vagyis szárításukra az aratás megkezdése előtt állományszárítást, deszikkálást és egyéb vegyszeres kezelést kell végezni. A pergési veszteségek mérséklésére és az állomány leszárítására gyommentes állomány esetén regulátor hatású szerek, gyomos állapotnál pedig totális herbicidek használhatók. Az elhúzódó érés érésgyorsító vegyszerekkel egyenlíthető ki. A repcénél a becők kinyílásából adódó pergési veszteségek különböző ragasztóanyagokkal minimalizálhatók. A szója aratását megelőzően csak erősen gyomos állomány esetén van szükség állományszárításra, deszikkálásra. Az állományszárításra, deszikkálásra, illetve a vegyszeres kezelésre használt hatóanyagok kijuttatása alacsony növényállományú repcében, művelőnyomos termesztéstechnológiában – kompromisszumokkal – magas építésű vontatott permetezőkkel is elvégezhető. A földi kijuttatás biztonságosan azonban nagy hasmagasságú magajáró permetezőkkel végezhető el (2. kép).
A permetezőgépek a művelőutak méretének megfelelő nyomtávolságú, gyakran négykerék-kormányzott futóművekkel és a művelőutak osztásának megfelelő szélességű szórókeretekkel vannak felszerelve. Az olajnövények betakarítás előtti deszikkálása, vegyszeres kezelése légi eszközökkel is elvégezhető, a légi úton történő vegyszerek kijuttatását a módosított 44/2005 (V. 6.) FVM-GKM-KvVM együttes rendelet szabályozza. Az ez irányú kérelem benyújtásának folyamatát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleményben ismerteti. A légi kijuttatás eszközei merev szárnyú repülőgépekre és helikopterekre szerelt permetezőberendezések (3. kép).
Külön kérelem birtokában azonban az egyes becőragasztó szerek, illetve ezek deszikkálóval való kombinációi permeteződrónokkal is kijuttathatók. A repülőgépes szolgáltatást erre szakosodott, engedéllyel és megfelelő merev szárnyas és helikopteres repülőgép- és permetezőgép-állománnyal rendelkező vállalkozások végezhetik el.
A repcearatás műszaki eszközei
Az olajnövények aratására, ahogy azt a bevezetőben is említettük, a gabona- és kukoricabetakarításban használatos különböző konstrukciójú szalmarázós, forgó szalmaleválasztású és axiáldobos arató-cséplő gépek egyaránt alkalmasak. A funkcionális szerkezeti részeket – cséplőszerkezet, tisztítószerkezet, szalmaleválasztás – az adott növények morfológiai tulajdonságainak megfelelően és az adott konstrukcióra vonatkozó előírások szerint be kell állítani.
A repce aratása hagyományos gabonavágó asztallal felszerelt arató-cséplő géppel is elvégezhető. A repce állománya még jó esetben is erősen kusza, az ilyen állományban azonban a vágószerkezet dinamikája, a rendválasztók rezgése, a motollával való érintkezés még optimális üzemeltetési paraméterek mellett is jelentős pergési veszteségeket okozhat. A kipergett magok a rövid vágóasztalok előtt a talajra hullanak, a veszteség meghaladhatja a 12–15%-ot. A pergési veszteségek minimalizálása céljából több vágóasztal-, illetve adaptergyártó cég a hagyományos építésű vágóasztalra szerelhető kiegészítő berendezéseket, repcebetakarító adaptereket fejlesztett ki. A kiegészítő berendezések a rendválasztók helyére szerelhető hidromotoros vagy elektromotoros meghajtású oldalkaszák, vágóasztal-lemeztoldatok, a vágóasztalok pedig lemeztoldatokkal nyújthatók ki. Ezek a berendezések hagyományos gabonavágó asztalra önálló keretszerkezetbe, önálló vágószerkezetbe, a rendválasztó berendezések helyére szerelhetők. Ezeket a berendezéseket nevezhetjük repcebetakarító adaptereknek (4. kép). A repcebetakarító adapterek használatával a pergési veszteségeket 6–8% között lehet tartani.
A pergési veszteségek csökkentésére az arató-cséplőgépgyártók és adaptergyártók különleges kialakítású, kitolható vágószerkezetű „Vario” vágóasztalokat fejlesztettek ki. A kitolható vágószerkezetű vágóasztalokban az előzőekben ismertetett repcebetakarító adapterek konstrukciós megoldásait is felismerhetjük. A „Vario” vágóasztalok működő részeihez is jó tömítésitulajdonságokkal csatlakoznak a vágószerkezet kitolható csúszólemezei. A hidraulikusan kitolható vágószerkezet távolsága alaphelyzetben 220–250 mm, ezek általában 500-700-1000 mm tartományban tolhatók ki, illetve állíthatók.
Hevederes vagy szalagos anyagtovábbítás
Az adapterveszteségek minimalizálása mellett fontos szempont a nagy munkaszélesség, például a nagy szártömeg biztonságos, egyenletes, torlódás- és eltömődésmentes elszállításához az arató-cséplő gép ferdefelhordójára. Ebből a célból fejlesztették ki a hevederes vagy szalagos anyagtovábbítású vágóasztalokat. A hevederes vágóasztalok – konstrukcióikat tekintve – hátrafelé hordó, illetve középre hordó hevederekkel készülnek. A hátrafelé hordó változatoknál az alternáló kasza és a behordócsiga távolsága, akár 1000 mm is lehet. A nagy kinyúlású hátra hordó szalagokra hulló szemek biztonságos továbbítása érdekében a szalagok vagy hevederek felülete bordázott vagy recézett.
A középre hordó hevederes vágóasztaloknál is – a konstrukcióból adódóan – a vágóasztal a jobbról és balról középre hordó hevederek szélességével meghosszabbodik, vagyis ebben az esetben is a kipergett magok a középre hordó hevederekre hullanak. Középen pedig egy keskeny bordás heveder és terménytovábbító csiga szállítja az anyagot a ferdefelhordóra (5. kép).
A középre hordó hevederek, illetve szállítószalagok hajtása elektromotorokkal vagy hidromotorokkal, hidrosztatikusan történik. Ez a hajtásátvitel lehetővé teszi a hevedereknek, szalagoknak – a terheléstől függően –a behordási sebesség 0,1–3,0 m/min közötti fokozatmentes szabályozását. A kitolható vágószerkezetű és hevederes vágóasztalok használatával a pergési veszteségek tovább csökkenthetők, akár 3%-ig.
Kedvező időjárás esetén a homogén, egyenletesen érő és gyommentes állományok szárítás nélkül is – az előzőekben ismertetett eszközökkel – egy menetben betakaríthatók. Az állomány szárítás nélküli, egy menetes betakarítása esetén azonban különösen gondosan kell az üzemeltetési paramétereket – munkasebesség max. 5–6 km/h, motollafordulat, kerületi sebesség 1,2–1,3-szorosa a munkasebességnek – betartani. Az újabban egyre szélesebb körben terjedő széles sortávolságú technológiák ebből a szempontból is előnyösek lehetnek.
Napraforgó-betakarító adapterek, konstrukciós megoldások
Az állománykezelt napraforgó betakarítását kisebb termőterületeken az arató-cséplő gépek álalakított vágóasztalának gyűjtőtálcákkal való felszerelésével, a motolla burkolásával és a hátfalak hálóval való megnövelésével is el lehet végezni. Ugyancsak kisebb napraforgó-területek termése napraforgószettel, átalakított csőtörő adapterekkel is begyűjthető. Ezekkel a megoldásokkal azonban nem használható ki az arató-cséplő gépek áteresztőképessége. Ezek alacsony területteljesítménnyel, magas pergési, tányér-kaszat veszteséggel (8–10%) üzemeltethetők.
A betakarítási veszteségek jelentősen csökkenthetők a különböző konstrukciójú és működési elvű, napraforgó-betakarításra kialakított adapterek használatával.
A gyűjtőtálcás adapterek sűrű tálcaosztással készülnek, ebből adódóan sorfüggetlen adaptereknek is nevezhetik ezeket a berendezéseket. A hosszan előrenyúló tálcák az elfektetett vagy döntött napraforgószárat bevezetik a rendszerint alternáló kaszaszerkezethez. A biztonságos bevezetést a tálcák alatt az adapter szimmetriatengelyére merőleges recézett lemezekkel ellátott behúzóhengerek biztosítják. A kaszaszerkezet tehát közvetlenül a tányér alatt vágja el a szárat, következésképpen az arató-cséplő gép cséplő- és tisztítószerkezetét csak nagyon kevés melléktermék terheli. A levágott tányérokat a motolla juttatja a középre hordó csigához, ami azokat az arató-cséplő gép ferdefelhordójára juttatja. A kipergett mag biztonságos felfogására, a gyűjtőtálcák kialakítására nagy gondot fordítanak a gyártók. A gyűjtőtálcás napraforgó-adapterek családelven, különböző munkaszélességgel, 5,0–9,5 m-es, szinte kivétel nélkül fix vázkerettel, szársértős és szársértő nélküli változatban készülnek (6. kép).
A napraforgó-betakarító adapterek másik csoportjánál a szemek gyűjtésére rezgőtálcákat alkalmaznak. Ezeknél a konstrukcióknál a rezgőtálca alatt füles láncok húzzák be a szárat a rendszerint forgókéses vágószerkezethez. A napraforgószár elvágása ez esetben is közvetlenül a tányér alatt történik. Ezeket az adaptereket a növényállomány magasságának megfelelően, felemelve kell járatni (7. kép).
A rezgőtálcás napraforgó-adapterek 4-6-8-12 soros változatban, fix és összecsukható vázkerettel és szárzúzó nélküli változatban, illetve szárzúzóval felszerelve kaphatók (8. kép).
A szárzúzó berendezések paralelogramma-felfüggesztéssel csatlakoznak az adapter vázkeretéhez, és az adapter működési magasságától függetlenül támaszkodnak a talajra (9. kép).
A zúzóberendezések forgórészei egyes konstrukcióknál kétsoronként követik a talajt, illetve felfüggesztésüknek megfelelően. Hajtásuk hidrosztatikusan történik. A merev vázas berendezések a munkaszélességnek megfelelően kétoldali felfüggesztéssel készülnek, hajtásukat mechanikusan kapják.
A napraforgó-adapterek használatával a betakarítási veszteségek jelentősen, 1–2%-ra csökkenthetők. Az arató-cséplő gépek áteresztőképességének minél jobb kihasználására célszerű a nagyobb munkaszélességű adaptereket használni, ez esetben a fajlagos hajtóanyag-felhasználás is csökkenthető. A gyártó cégek is ebbe az irányba fejlesztik gyártmányaikat, a gyűjtőtálcás adapterek esetén a 11,2 m munkaszélességnek, a rezgőtálcás adapterek esetén pedig a 16 betakarítandó sornak megfelelően (10. kép).
Szójabab-betakarítás, flexibilis vágóasztalok
A szója betakarítását megelőzően csak nagyon gyomos állapot esetén szükséges az állományszárítás. A szójababnál a legértékesebb hüvelyek a szár alsó részén fejlődnek ki, 10–12 cm magasságban. A biztonságos levágásuk céljából ezért flexibilis vágószerkezetű vágóasztalokat kell használni.
A flexibilis kaszaszerkezettel szerelt vágóasztal konstrukciója, vázszerkezete, behordócsiga-kialakítása, motollakonstrukciója, motollavezérlése, hajtásátvitele a fix vázkeretű, standard gabonavágó-asztalokéhoz hasonló kialakítású. A tökéletes talajfelszín-követést a flexibilis vágószerkezet 150–200 mm-es függőleges elmozdulása biztosítja (11. kép). A vágószerkezet fix vagy flexibilis üzemmódja a vezetőfülkéből elektrohidraulikusan vezérelhető, illetve állítható be. A flexibilis vágószerkezet, vagyis a kasza hajtása nagy teljesítményű és széles fordulatszám-tartományban működő bolygóműves hajtóművel történik.
A hevederes, flexibilis vágóasztalok is hasonló kialakításúak, azzal a különbséggel, hogy a középre hordó szalagok vázszerkezete és a kaszasín kialakítása is flexibilis. A flexibilis konstrukció tökéletes talajfelszín-követést biztosít, vagyis a beállításnak megfelelő egyenletes tarló marad vissza, ami az előzőekben részletezett előnyökkel jár szójabetakarításban.
Egyes konstrukcióknál az osztott, két- vagy háromrészes, merev vágóasztalelemekkel, az osztott motollával és flexibilis kaszával szerelt asztalnál a két, jobb és bal oldali és a középső vágóasztalrész kiváló talajkövetést képes végezni, az „aktív” motolla terelőujjai mindig állandó távolságban vannak, illetve maradnak a kaszasínhez viszonyítva (12. kép).
Az olajnövények a gabona-, kukorica-vetésforgóba annak ellenére beilleszthetők, hogy általában 4-5 évig nem vethetők maguk, illetve egymás után, így eredményesen és jövedelmezhetően termeszthetők. A betakarításuk azonban a technológia szigorú betartását, a veszteségek csökkentése pedig az arató-cséplő gépek pontos beállítását és speciális műszaki eszközök, adapterek használatát igényli.
SZERZŐ: DR. KELEMEN ZSOLT MŰSZAKI SZAKÉRTŐ
