fbpx

Történelmi mélypontra süllyedt a német gabonaterület

Írta: Gönczi Krisztina - 2024 április 03.

A vetésterület alapján már most előre megjósolható, hogy Németországban kevés lesz idén a gabona. Az elmúlt fél évben annyi eső esett, hogy a földeken pangó vízben történelmi mélypontra süllyedt a potenciális termőterület.

belviz
Németország minden tartományát érintették valamennyire a belvizek (fotó: Horizont Média)

Mióta Németország két fele egyesült, még sosem volt 6 millió hektár alatt a gabonafélék termőterülete az országban. Tavaly már súrolta 6,1 millió hektárral, de most átlépi ezt a lélektani határt is.

Fél év eső

„Németországban ősztől kezdődően rendkívül sok eső esett. A sikertelen vetési próbálkozások mellett a téli, korai tavaszi belvíz és árvíz is nagy területeken semmisítette meg az őszi kalászosokat” – kezdi a nehéz helyzet elemzését Guido Seedler, a Német Raiffeisenbank gabonapiaci elemzője. Különösen Alsó-Szászországban és Schleswig-Holsteinben volt reménytelen a helyzet, a délebbi tartományokban jóval kevesebb a probléma. Mára csak az ország északnyugati, nehezebben melegedő talajain áll a víz, a többi részén el tudtak kezdődni a fejtrágyázási, gyomirtási és talaj-előkészítési munkák.

Nem egyszeri eset, hanem egy trend

„Pillanatnyilag 5,9 millió hektárnyi gabonával számolunk. Ez azzal fog járni, hogy a termés is csökken. Most 41 millió tonnás összmennyiséggel kalkulálunk, ami 3,5% csökkenésnek felel meg tavalyhoz képest. A repce esetén 3,9 millió tonnával kalkulálunk, ami szintén kevesebb lenne a tavalyinál” – sorolja a számokat a banki elemző.

gabonák vetésterülete Németország
Forrás: BMEL

Az okok között – az időjáráson túl – felsorolja a kötelező parlagoltatást, amire már tavaly készültek a gazdálkodók, a korábbi természeti állapot helyreállítását segítő pályázatokat (pl erdők, lápok létesítése) és a megnövekedett zöldenergia-igényt, melynek következtében egyre több területet fednek napelemparkok, szélerőművek. (Lásd még: Így nyerik meg maguknak a gazdákat a napelempark-építők.)

„A legújabb kutatások szerint 2030-ig 600 ezer hektár termőterület eshet ki a mezőgazdasági felhasználásból Németországban, ami 3 százalékos zsugorodást jelent. Ez veszélyes folyamat, ha nem sikerül a megmaradó földeken még többet, még hatékonyabban termelni, miközben a fenntarthatóságot is szem előtt kell tartani” – összegez Seedler.

Kapcsolódó cikkünk: Reményvesztett hangulat a német agráriumban.