fbpx

Az OTP javuló kilátásokkal számol az agráriumban

Írta: Szerkesztőség - 2024 március 02.

A pénzintézet szerint a külső nehezítő körülmények továbbra is fennmaradnak, mégis a gazdaság lassú növekedésére, mérséklődő kamatszintre és árnövekedésre lehet számítani idén, ami a pályázati forrásokkal együtt már óvatos optimizmusra ad okot.

Csányi Sándor
Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint bízhatunk az idei esztendőben (forrás: Németh Dániel)

Kevesebb anyagi teher, több forrás

Bár a múlt évi időjárás kedvezőbb volt, mint a 2022. évi, de a hazai agrárium szereplőinek így is komoly nehézségekkel kellett szembenézniük. Többek között az energiaválság, a geopolitikai feszültségek, a terményárak csökkenése és az inflációs sokk, illetve a csökkenő fogyasztás jelentett kihívást a vállalkozások számára – vázolja sajtóközleményében az OTP Bank. A pénzintézet szerint a külső nehezítő körülmények továbbra is fennmaradnak, mégis a gazdaság lassú növekedésére, mérséklődő kamatszintre és árnövekedésre lehet számítani idén, ami óvatos optimizmusra ad okot. Emellett az uniós és nemzeti támogatások kedvezőbb finanszírozási lehetőséget jelentenek az ágazat számára.

2024 a tervezés és a pályázatírás időszaka lesz. A fejlesztéseknek új lendületet adhat, hogy a beruházásokra fordítható 1500 milliárd forintos vidékfejlesztési forrásból az eddigi 50%-os támogatási hányadon felül 15% kamat- és kezességi díjtámogatás is igényelhető. „Bízunk abban, hogy a pályázatok értékelése, a döntéshozatal, valamint a kifizetések a korábbinál is gyorsabban fognak megvalósulni” – emelte ki beszédében Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az OTP Agrár Gálán, ahol átadták az OTP Agráriumért Díjakat is.

Üzemmérethez igazodó kiírások

A rendezvényen Nagy István agrárminiszter az elmúlt évet értékelve arról beszélt, hogy 2023-ban minden nehézség ellenére összesen mintegy 1.400 milliárd forint agrártámogatás kifizetése történt meg: „Csak Vidékfejlesztési Program keretében működő támogatási konstrukciókhoz kapcsolódóan 750 milliárd forint jutott el a gazdálkodókhoz. Ez abszolút rekord, hiszen a korábbi két évben összesen történt ennyi kifizetés.” A tárcavezető hozzátette, a kisebb és nagyobb vállalkozások számára külön beruházási felhívások előkészítésén dolgozik az agrártárca azért, hogy ezeknek az igen különböző üzemméretű pályázóknak ne kelljen versenyezniük egymással.

Az OTP díjazottjai:

  • Növénytermesztés: BHV Mezőgazdasági Kft.
  • Állattenyésztés: Kel-Feder Zrt.
  • Kertészet: Bio-Fungi Kft.
  • Élelmiszeripar: Agri-Corn Kft.
  • Nemzetközi tevékenység: KOMETA 99 Zrt.
  • Leánybanki partner: Delta Holding