A jégborok, a Föld legegyedibb borai közé tartoznak, és egyre többen ízlelik meg. Hazánkban azonban egyre kevésbé alkalmas az időjárás egy ilyen jeges szürethez.
Ezt is a véletlennek köszönhetjük
A jégbor eredete a 18. századi Németországba nyúlik vissza. Előállítási folyamatát véletlenül fedezték fel 1794-ben, amikor egy korán beköszöntő, váratlan fagy az egész szőlőállományt „jegelte”. Az egyik borász, dupla vagy semmi alapon, betakarította a termést, és bort készített belőle. Felfedezte, hogy a kapott bor aromás és kivételesen édes lett.
A kedvező eredmény ellenére még több mint másfél évszázadot kellett várni a folytatásra. Ekkortól számítják a célzott jégbor készítés kezdetét. Magyarázatul az szolgál a hosszú kihagyásra, hogy a jégbor előállítása az időjárás viszontagságaitól függött, a borászok inkább nem kockáztatták a szüreti időpont kitolását. Kivárták, amíg a technológiai fejlődés kereskedelmileg életképessé nem teszi az eljárást. Azóta a presztízskérdéssé vált a jégbor egy-egy borlapon.
Tényleg jegesen szüretelik
Az eredményes jégborkészítéshez a szőlőt egészen a tél beköszöntéig a tőkéken hagyják, amíg a bogyókat jég nem fedi. A cukor nem fagy meg, így töményebb levet eredményez. A szüret pontos napját gyakran csak néhány órával azelőtt lehet meghatározni, amikor már ténylegesen indulni kell. A betakarítás ideális esetben -8 és -10 fok közötti hőmérsékleten történik. A szüretelőknek meleg ruhát és kesztyűt kell viselniük, ami bonyolultabbá és időigényesebbé teszik a munkát. A betakarított szőlő azonnal préselésre kerül, még mielőtt a gyümölcsben lévő jégkristályok széttöredeznének.
Nagyságrendileg, 4-5 kilogramm jégbornak szánt szőlőből 0,4-0,5 liter mennyiségű tömény levet lehet kinyerni. Ez adja a jó jégbor alapját: egy rendkívül édes, mégis figyelemre méltó természetes savtartalmú nedű kerül érlelésre. Sajnos hazánk klímája egyre kevésbé alkalmas a jégborkészítésre.
